Forrás: Híradó

Tellertől Neumannig 9 magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot

2008. január 10. 08:41

Az Este vendége Kati Marton író, újságíró

Kattintson ide a videó megtekintéséhez!

Műsorvezető Mészáros Antónia: – Világgá ment, pontosabban Amerikába menekült 9 magyar, akik új hazájukban megváltoztatták a világot. Mesterségük címere sokféle. Volt köztük fizikus, matematikus, filmes, számítógép-feltaláló, mindenféle. 9 magyar, Teller Ede, Kertész Andor, Korda Sándor, Neumann János, Köszler Artúr, Kertész Mihály, Szilárd Leó, Wigner Jenő és Friedmann Endre.

R.: – A mindinkább fejlődő technika, az egyre gyorsuló ipari termelés a XIX. század végére olyan változásokat indított el, amelyek következményeivel akkoriban talán senki sem számolt. 9, később híressé vált magyar sem sejthette, hogy a felgyorsult nyersanyagéhes XX. század gyökeresen megváltoztatja életét. Volt közöttük matematikus, fizikus, fényképész, író és rendező. Mindannyian máshonnan indultak, végül mégis hasonló utat jártak be. Az I. világháború után az egyre erősödő zsidóellenesség miatt sorstársaikhoz hasonlóan a külföldöt választották boldogulásul. Nevük csak ekkor kezdett ismertté, elismertté válni. Teller Ede, Neumann János, Wigner Jenő, Szilárd Leó, Korda Sándor, Kertész Mihály, Arthur Köszler, Robert Kapa és André Kertész. A 9 különböző sors mégis számos párhuzamot mutat. Többük életében ugyanis a háború így vagy úgy, de később is fontos szerepet játszott. Teller, Neumann, Wigner és Szilárd Leó a világ történelmét is átformálták, mert nemcsak a fizikai alapokat fogalmazták újjá, a fegyverkezésnek is új irányt mutattak. És, amíg néhányan egy hatékonyabb fegyveren dolgoztak, addig más a háború szörnyűségeit mutatta be. Robert Kapa végül egy háborús tudósítás közben halt meg Indokínában. De ott van Neumann, aki elindított az informatikai forradalmat. A filmtörténelem egyik legmeghatározóbb alkotása is egyikükhöz köthető. Kertész Mihály 1942-ben rendezte a Casablancát. Abban az évben, amikor pályatársát, a szintén emigráns Korda Sándort lovaggá ütötték. Elsőként a filmrendezők közül. Itthon mégis keveset tudunk róluk, pedig már azelőtt is sikeresek voltak, hogy elhagyták volna Magyarországot. Az országot, ahol a kezdeti lökést, ahol a tudást kapták. Az országot, amely nem hagyta, hogy sikeresek lehessenek.

Teller Ede,1993. november 24.: – Látok reményt a magyar képzelőtehetségben, a magyar bátorságban. Kezdeményezés és bátorság nélkül itt nem lesz jövő.

Mv.: – Az Este vendége Kati Marton író, újságíró, szintén Amerikából, szintén csak látogatóban hazánkban és ugyan nagyon jól beszélsz még magyarul,

Kati Marton, író, újságíró: – Az túlzás.

Mv.: – …de azért megbeszéltük, hogy az egyszerűség kedvéért mindenesetre tegeződünk.

K.M.: – Az jó, mert én nem nagyon jól magázok, inkább tegezünk, igen.

Mv.: – Szóval ez a 9 ember, ez tényleg minden kétséget kizárólag világhírű. Amerikában tudják róluk egyátalán, hogy magyarok?

K.M.: – Hát most már hála a könyvemnek, igen, azt hiszem, hogy tudják, igen. De eddig, szóval voltak közöttük olyan karrierek, amiket mindenki ismer, pl. mondjuk a Teller Ede, aki a hidrogénbombának az apja, mondjuk a Kapa, az is egy nagyon ismert fotóripoter, de először, hogy egy csapat, mint csapatkép jönnek meg és először, hogy az amerikaiak tulajdonképpen tudják értékelni, hogy mi történt itt Pesten egy bizonyos korszak alatt, ez a bizonyos arany periódus, amikor annyi fantasztikus ember nőtt itten fel, és tulajdonképpen ez a város, ez a szép Budapest, ami most mi annyira élvezünk, ezt ők segítették létrehozni. És most azt hiszem, hogy, legalábbis ez a reményem, hogy amerikaiak kicsit jobban értékelik a magyar kultúrát, tudományt, művészeti kapcsolatokat.

Mv.: – Egyébként tényleg elképesztő, ha belegondolunk, hogy most ezen a kilenc emberen túl is tulajdonképpen egy időszak, egy generáció hány világra szóló tehetséget tudott kitermelni akkor itt Magyarországon, azt hiszem, hogy több mint egy tucat Nobel-díjas volt például.

K.M.: – Igen, igen.

Mv.: – Sikerült megfejtened, hogy milyen tényezők kellettek ehhez?

K.M.: – hát igen, hát az volt, azt kellett először megvizsgálnom, hogy mi volt itten az eszpresszóban.

Mv.: – Kávéházakban.

K.M.: – Igen, hogy és a levegőben, és tulajdonképpen vannak nagyon konkrét dolgok, ami ezt okozta és ezt jó is nekünk tudni, hogy ebből tanuljunk, és a jövőre is tudjuk ezt ismételni.

Mv.: – Például, ha jól tudom, akkor ez a kilenc ember ez ugyanabba a néhány iskolába járt, igaz?

K.M.: – Így van, szóval mindannyian ugyanazt a gimnázium, programot vették, humanizmus, nagyon erős volt és görög, latin, matematika és a többi nyelvek és persze ez a nemcsak vicceltem, mikor az eszpresszóról mondtam, hogy mi volt az eszpresszóban, mert ezek rengeteg időt töltöttek a kávéházakban, ahol megismerkedtek egymással, és olyan barátságokat kezdtek, amiket később az életükben nagyon hasznosak lettek nekik, pl. a Korda Sándor és a Kertész Mihály, a két filmes a könyvemben, azok itt lettek barátok először. A négy tudós, a Neumann, a Wigner, a Teller és a Szilárd Leó mindannyian részt vettek az atombombának a készítését, ha lehet így mondani, a Los Alamosban, azok itt lettek nagyon a közös barátok, és aztán innen mentek Berlinbe, mert 1920-ban itt nagyon rossz körülmények között kezdtek élni, mert jött az első antiszemita szabály Európában.

Mv.: – Igen, bár a könyved magyar címéből ez kimaradt, az amerikaival ellentétben, de azért nem mellesleg mind a kilencen zsidók voltak.

K.M.: – Zsidó származású, de nem vallásos emberek voltak, szóval nekik a tudomány volt az Isten és ők azt hitték, hogy a XX. század az nem lesz egy vallásos század, ezek nem hittek másban, mint az előhaladásra és a jövőre, és optimista módon és békésen kezdték az életet és aztán az I. világháború végén, a Trianon után egyszerre az egész világuk másképp fordult és akkor kezdték az ő kivándorlásukat és akkor átmentek az európai kontinensen, innen Berlin és aztán Párizs, London és mindenhol rengeteget tanultak és ezt, amit tanultak, ezt Amerikában tudták realizálni, a filmeket, a fotókat, az atombombát, stb., stb. És tulajdonképpen Amerika volt ebben a nyerő. Magyarország sajnos a vesztő volt.

Mv.: – És hát talán lehet, hogy az sem véletlen, hogy ahogy Magyarország és Budapest ki tudta termelni ezeket az embereket, Amerika tudta megadni nekik azokat a lehetőségeket, hogy tényleg világra szólót alkossanak.

K.M.: – Igen, így van, de ezek nagyon, ezek kalandos életek és nagyon élveztem ezeket az életeket tényleg alaposan megdolgozni és úgy írtam ezt a könyvet, mint egy regényt, bár minden dokumenttal…

Mv.: -…minden dokumentálva van, kikutattad.

K.M.: – Igen, köszönöm.

Mv.: – De reméljük, hogy az olvasók is úgy fogják olvasni.

K.M.: – Mint egy regényt.

Mv.: – Hiszen rendkívül olvasmányos a könyv valóban. Köszönöm szépen, hogy eljöttél.

K.M.: – Én is köszönöm Antónia.

Az Este

Comments are closed.