Látványos biztonsági intézkedések előzik meg George Bush amerikai elnök kedden kezdődő, háromnaposra tervezett izraeli látogatását. A tét: Palesztina mihamarabbi megalakulása. Kedden ismét találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnök és Ehud Olmert izraeli miniszterelnök Jeruzsálemben, hogy még az utolsó pillanatban tisztázzanak néhány vitás pontot, mielőtt holnap megérkezik Bush amerikai elnök – tájékoztat a Magyar Rádió tudósítója.
Az előzetes tervek szerint áldásukat adják a tárgyalások módjáról elért egyezményre, amely szerint a Cipi Livni és Ahmed Korei vezette központi delegáció tárgyalja majd a három fő kérdést: a menekülteket, a határokat és Jeruzsálem ügyét. A többi kérdésben pedig hat bizottság fog ülésezni.
Jeruzsálemben már napok óta katonai helikopterek köröznek a levegőben. Holnaptól három napra lezárják a fél várost az autók elől. A központban még a helyieknek is tilos lesz parkolni. Sőt, még a reggeli újságkihordás is kérdéses lesz az útelzárások miatt.
Ma már egy erről szóló értesítést is kikézbesítettek a lapokkal. Bush elnöksége óta először érkezik Izraelbe, hogy Jeruzsálemben és Ramallahban megpróbáljon nyomást gyakorolni az izraeli és a palesztin vezetőkre, hogy még az idén létrejöjjön Palesztina, ahogy azt november végén az amerikai csúcstalálkozón, Annapolisban megígérték.
(radio.hu)

