Forrás: Index

A hivatalos álláspont szerint Medgyessy Péter volt miniszterelnök, utazó nagykövet utazásai irányainak meghatározásakor a Magyar Kormány külpolitikai és gazdaságdiplomáciai prioritásait, a miniszterelnök külön felkéréseit és személyes ismeretségből fakadó, Magyarország számára hasznos, már élő meghívásokat vett figyelembe.

A tavaly tizenegyszer útra kelő miniszterelnök gyakorta vette az irányt Ázsia felé. Januárban Indiában járt az iparügyi és kereskedelmi miniszter, illetve az Indiai Iparszövetség meghívására, márciusban Vietnámban tárgyalt, és hazafelé még beugrott a thai koronaherceghez is, novemberben pedig helyben beszélgetett szingapúri nagyvállalkozókkal. Ugyanebben a hónapban egyébként Bahreinben is előadást tartott a Közel-Kelet biztonságáról.

Azért a Nyugatot sem hanyagolta, februárban megfordult Milánóban és Párizsban, áprilisban pedig Kóka János volt gazdasági miniszter invitálására beugrott Genfbe, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának 60. évfordulós közgyűlésére. A klasszikus közép-kelet-európai utak sem maradtak ki: áprilisban a Medgyessy a Magyar Köztársaság kormánya képviseletében, a miniszterelnök felkérésére utazott Borisz Jelcin elnök moszkvai temetésére, illetve májusban egy, a Balkán jövőjéről szóló konferencián vett részt.

A jószolgálati túrák összesen 12 millió forintot kóstáltak, ami a hivatalos verzió szerint örömtelien takarékos összeg. Igaz, ezért csak annyi, mert 6,5 utazó nagyköveti kirándulás költségét a meghívó fél fizette. Igaz, nem jelenthető ki, hogy egy utazás mintegy 3,5 millió forintba került, ugyanis ebből a summából fedezte Medgyessy a hazánkba érkező közszereplők fogadását. Az utazó nagykövet többek között Wu Bangguo, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnökével, Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökkel, illetve Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnökével találkozott.

Comments are closed.