2008.01.03., 2008. évfolyam, 01. szám
forrás: 168 Óra
A gyűlöletbeszéd ellen hozandó törvények az Országgyűlésben nem kaptak zöld utat. Egyes demokraták féltették a szólásszabadságot, amelytől negyven éven keresztül meg voltunk fosztva. Megértem aggodalmukat.
Csak azt nem veszik figyelembe: a magyar demokráciának nincs olyan múltja (sem jelene), hogy a társadalom kivesse magából a mérgezőket. Ezért lenne szükség jogi eszközökre a társadalom védelmében. (Más volt a helyzet Prágában, ahol a lakosság spontán tüntetése akadályozta meg, hogy a fasiszták elérjék céljukat. És persze Prága tiszteletre méltó érseke, aki személyesen állt útjába az újnáci menetnek. „Istenem, a mi püspöki karunk…”)
Mert emlékezzünk: valahol elkezdődött. Talán Csurka úr zsidózásával, a New York- Tel-Aviv-tengellyel. Azután folytatódott az „idegenszívűekkel”, a „karvalytőkével”. Majd következett Hegedűs Lóránt Dövényi Nagy Lajos
Tarnopolból indult el című fasiszta könyvéből ellopott szövegével a galíciai jöttmentekről, amely már teljesen kendőzetlen antiszemita kirohanás volt. És hogyan reagált a magyar igazságszolgáltatás? Hegedűst fölmentették. És a szélsőjobboldal menten vérszemet kap: szabad a pálya, most már nyugodtan föl lehet olvasni a Fidesz által megteremtett Kossuth-téri agorán a zsidónak vélt képviselők neveit. Nincs mitől tartani. És a futballpályákról már „indulhatnak a vonatok Auschwitzba”.
És következett a Magyar Gárda bemutatkozó gyűlésén elhangzott beszéd: „Magyarország a magyaroké!”, „Magyarország sorsát a magyarok intézzék, és Magyarországon!” Miért, most kik intézik? És hol? A kódot könynyű feltörni.
Hová tűnt a demokratikus érzelmű, a rasszizmust, a gyűlöletet elutasító magyar értelmiség? Mi történt most velük? Elfásultak? Belefáradtak? De mibe? Talán a politikusoktól vagy a jogászoktól várják a gyengélkedő társadalom meggyógyítását? A budapesti utcákat, tereket már birtokba vette a radikális szélsőjobb.
Az egész politikai elit (elit?), jobb- és baloldal egyaránt felelős azért, hogy az emberek egy része megfélemlítve érzi magát, a másik része kiábrándult mindabból, ami a szeme előtt játszódik a politikai arénában.
Hadd álljanak itt figyelmeztetésül Martin Niemöller német evangélikus lelkésznek a szavai, aki hét évet (1938-1945) töltött Hitler koncentrációs táboraiban: „Németországban a nácik először a kommunistákért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Majd a zsidókért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Azután a szakszervezetisekért és a szocdemekért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti tag, sem szociáldemokrata.
Később a katolikusokért jöttek, de én nem szóltam, mert protestáns vagyok.
Végül értem jöttek, de akkor már nem maradt, aki szólt volna értem.”
(Név és e-mail cím a szerkesztőségben)
