A hadászati UAV-k (unmanned aerial vehicles) sikerének következménye, hogy egyrészt békésebb területeken (rendőrségi megfigyelés, határellenőrzés, tudományos kutatás) szintén bevetésre kerülnek, másrészt egyre több hobbifejlesztő barkácsol olcsó égi járművet.
A robotrepülők térhódítását többen, különböző okokból ellenzik. Például azért, mert a katonai gépek szinte kizárólag csak távoli, általában háború sújtotta területeken tevékenykedtek, ezek a szerkezetek viszont ugyanazokat a légtereket használják, mint az utasszállító repülőgépek, így előbb-utóbb veszélyessé válnak. És természetesen maguk a pilóták sem repesnek a boldogságtól, hogy munkájuk szépségét és izgalmait szimuláció váltja fel, vagy (idővel) esetleg nem lesz szükség rájuk.
A kezdetek
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az UAV-k az információs kor vívmányai. Pedig nem – (eltekintve a ténytől, hogy már Leonardo is elmélkedett róluk) történetük az ipari társadalmak boldog békeéveiben kezdődött.
A XIX. század végén katonai célokra használtak a mai sárkányrepülőkhöz hasonló szerkentyűket: a rájuk szerelt fényképezőgépekkel csatatereket igyekeztek feltérképezni.
Nikola Tesla (1856-1943), a zseniális feltaláló a századfordulón távirányítható repülő bombáról elmélkedett. Mintha egyszerre álmodta volna meg a német V-1-et és a mai repülőcirkálókat.
A XX. századi technikusok többször több néven vetették fel az UAV-k ötletét: egyesek „légi torpedó”-ról, mások „távirányított jármű”-ről, megint mások „drón”-ról beszéltek.
1917-ben Archibald Low a brit Royal Flying Corps kísérleti üzemének munkatársa alkalmazta először sikeresen a rádiós távirányítást repülőgépben.
Második világháború
A harmincas években a brit légvédelem kísérletezett a hasonló elven alapuló Fairey Queen-nel, melynek rádiójel-irányítású tüzérségi feladatokat ellátó Méhkirálynő (Queen Bee) nevű változatából a Repülési Minisztérium 420 darabot rendelt 1933-ban. A Méhkirálynőt hamarosan a nagyobb teljesítőképességű Darázskirálynő (Queen Wasp) követte.
A korai UAV-k azonban kudarcot vallottak. Vagy azért, mert a technológia gyerekcipőben járt, esetleg rivális tűnt fel, vagy egyszerűen nem volt rá igény. A mai siker sem egyetlen, hanem több (egy rendszerbe integrálható) technológiának – gyorsabb számítógépeknek, vezeték nélküli megoldásoknak, műholdas navigációnak, az érzékelők miniatürizálásának és hatékonyabb adattovábbításuknak – köszönhető.
A rádió, a radar és a televízió feltalálásának következtében a második világháborút megelőző években a repülő bombák ismét napirendre kerültek. Az amerikai haditengerészet televíziós irányítású drónokkal kísérleteztek a Csendes óceánon. A német V-1 terrorizálta Londont.
Matador, Predator
„A következő háborút olyan repülőgépekkel vívhatjuk meg, amelyek fedélzetén nem lesz ember” – prognosztizált Henry Arnold, az Egyesült Államok légierejének parancsnoka 1945 végén.
Jóslata nem vált valóra…
Az 1950-es évek törekvéseit a radar-térképkészítő Matador és a tonnányi interkontinentális Snark fémjelezték. Utóbbival az volt a gond, hogy nem lehetett tudni, hol ér földet: Spanyolországban, vagy Portugáliában, esetleg Franciaországban.
A következő évtized drónjai egyre hasznosabb felderítő munkát végeztek. A navigáció sokat fejlődött, a kamerák jobban „láttak”, de az 1973-as gépek mindezek ellenére eltévesztették a célpontok felét.
A hetvenes években más megoldásokat, cirkálórakétákat, lézer irányította lövedékeket, új radarokat részesítettek előnyben, mígnem az 1982-es libanoni háborúban Izrael – saját területen, valósidejű videókkal felszerelve – ismét bevetette a kis hatótávolságú UAV-ket. Az izraeli fejlesztések és a műhold-alapú globális helymeghatározó rendszerek (GPS) kidolgozása jelentették a kiindulási pontot a Ragadozókhoz (Predator).
Ragadozó után
A kilencvenes évek csúcs UAV-je, a Ragadozó manapság meghaladott, csak az elektronikus hadviselésre felkészületlen ellenséggel, például a tálibokkal vagy az irakiakkal szemben sikeres technológiának számít. Utódai (Reaper, Global Hawk) gyorsabbak, hatékonyabbak, egyszóval sokkal jobban teljesítenek.
Jelenleg többszáz modellen dolgoznak: egyikük napenergiát használva akár öt évet képes lesz levegőben tölteni, mások rajokban tevékenykednek majd, és így tovább.
