Forrás: BPI

NAFTALI KRAUS

A MILLIÁRDOS HASZID LÉV LEVAJJEV – ELHAGYJA IZRAELT…LONDONBA KÖLTÖZIK

Lapzártakor érkezik a hir: a multimilliárdos bucharai származásu zsidó nábob és mecénás, Lév Levájjev, elhagyja Izraelt családjával és Londonba teszi át székhelyét.

A hir nagy meglepetést okozott és sokakat megrenditett. A hivatalos indokolás: a bussines közelebbről való ellenőrzése – nem mindenkit elégit ki.

Lev Levájjev , aki a néhai lubavitsi rebbe áldását élvezi, az elmult években a hagyományos zsidó világ, főleg a zsidó nevelés, mecénásává nötte ki magát. A Fák országaiban, de kelet-Európában is, zsidó iskolák és óvodák százait finanszirozza. Or Ávnér néven iskolahálozatot tart fenn, többek között ő tartja fönn a pesti Chabad óvodát is.

Levájjev maga azt nyialtkozta, hogy minden megy tovább, csak éppen hogy Londonban fog lakni. Tel.Aviv helyett.

(Folyt. Köv.)

——————————————————

MIKVE AZ IZRAELI LÉGIERŐ EGYIK BÁZISÁN

Nem kis feltünést keltett az a nemrég elterjedt hir, miszerint rövidesen mikve (rituális fürdő) létesül az izraeli légierő egyik negevi bázisán.

A hir szerint a légierő parancsnoka jóváhagyta a tervet egy mikve épitésére a negevi Uvdá (Tény) bázison, miután az ott élő családok nagy része kérte azt. A zsidó törvény (Halacha) szerint férjes asszonyok havonta egyszer használják a rituális fürdőt, menstruációjuk végeztével, ami alkalmassá teszi őket a házaséletre. A légierő tábori főrabbija vetette fel a kérést és Eliezer Sákédi tábornok, a légierő parancsnoka, jóváhagyta azt.

Az Uvdá bázison sok továbbszolgáló katonacsalád él, – köztük pilóták és navigátorok, akik között sok a vallásos. A mikve épitési költségeit a tábori rabbinátus viseli, miután kiderült hogy a legközelebbi rituális fürdő egy órányi utazásra van Uvdától.

Most a helyi tábori rabbinak sikerült egy amerikai zsidó mecénást találni, aki nagy összeget ajánlott fel a Mikve felépitésére. Igy aztán az uvdai rituális fürdő már – Tény…

A TRÉFLI LAKOMA ÉS A KOEDUKÁLT AUTÓBUSZ

Egged, a nagy izraeli autóbusz társaság , több tucat olyan vonalat tart fenn, amelyekben nők és férfiak nem ülnek egymás mellett, hanem a férfiak a jármü első felében, mig a nők az utolsóban. Ez a szegregáció nagyritkán vitákhoz vezet, de általában szivesen fogadott tény, mivel a vonalak ott működnek, ahol a lakósság 102 százaléka ultra-ortodox.

Most azonban a jeruzsálemi Givát Saul és Hárnof ultra-ortodox lakónegyedek lakónegyedek rezidensei „szent háborut” hirdettek az Egged ellen, mivel az „nem törödik a vallásos lakósság igényeivel, és a 11. és 15. autóbuszokon szinte kényszeriti a közönséget, hogy nökkel együtt utazzom közvetlen fizikai közelségben” ami többek között azt is előidézi, hogy „a férfiak nőkről fantáziáljanak” .

Egy Hárnofban kiadott nyolc oldalas pamflettben, amely rabbik dörgedelmes beszédeit tartalmazza – az Egged ellen – az egyik helyi karrikaturista egyenesen a sertéssel hasonlitja össze a „tréfli” autóbuszokat és azt mondja hogy „Egged” vétekbe sodorja az utasokat. „Én kóser ebédet rendeltem” – mondja a vendég amikor a pincérnek maszkirozott soffőr egy sertésnek álcázott autóbuszt szolgál fel neki…

Az Egged azzal védekezik, hogy mindent tőle tellhetőt megtesz, de azért egy kis túlzás egy koedukált autóbuszt egy disznóhoz hasonlitani…

———————————————–

(kb) 40 ezer zsidó szolgál az orosz hadseregben

Áháron Gurevits – a moszkvai tábori főrabbi

1917 óta, amikor kitört a forradalom, amely elmozditotta a Cárt, majd valamivel később bolsevizálta az orosz hadsereget – ott nem volt tábori rabbi vagy pópa. Most a demokratikus Oroszországban, melynek hadseregéban cca 40 ezer zsidó katona szolgál – kinevezték az első tábori főrabbit, Áháron Gurevits (34) személyében.

Gurevitset Berel Lázár országos főrabbi kérte fel a feladat betöltésére, miután engedélyt kért és kapott egy tábori rabbinátus létesitésére. A förabbi, coloneli rangban, engedélyt kapott a katonai bázisok látogatására és a zsidó katonák lelki istápolására. A moszkvai születésü, halkszavu Gurevits, nem győzi dicsérni az orosz hatóságokat együttmüködési készségükért. „Szorosan együttmüködök a hadsereg nevelési és oktatási osztályával és mindent megteszek, hogy aki igényli – kóser kosztot kaphasson” – mondott Gurevits a Jeruzalem Postnak adott interjuban – „Ez egyelőre problématikus, de a zsidók katonák az ünnepek előtt, máris olyan élelmiszer csomagokat kapnak, „amikben minden benne van” – mondja Gurevits.

Bár szekuláris családban nőtt fel („de rokonaink voltak Izraelben” – mondja. Gurevitsot 16 éves korában vették fel a moszkvai egyetem történelem fakultására, „bár megmondtam hogy engem elsősorban a zsidó történelem érdekel”. Később két évet tanult a moszkvai „Tomché Tmimim” jesivában, majd tanulmányait Jeruzsálemben, egy haszid jesivában folytatta. Innen két évre Németországba ment, ahol Frankfurtban mint rabbi müködött, majd, nyolc évvel ezelőtt, visszament Oroszországba, ahol a zsidó identitás élesztésével és fejlesztésével foglalkozik. A tábori rabbinátus létezésében nagy fantáziát lát, mival ez „megerősiti a zsidó fiatalt abban hogy büszke legyen zsidó identitásában”.

93 év elmultával

Istanbulban azonositották a házat , amelyben Ben-Gurion lakott, amikor Törökországban jogot tanult

Isztanbulban felfedték és azonositották a házat, amelyben Dávid Ben-Gurion, Izrael alapitó miniszterelnöke lakott, a huszadik század elején (1911-14) amikor ott jogot tanult.

A házat felfedte és azonositotta, Dr Emre Oktem, az isztanbuli egyetem jogi fakultásának végzett növendéke, aki a kérdést tanulmányozta és tanulmányának eredményét most tette közzé.

Izrael isztanbuli konzulja, a városháza közremüködésével, táblát készittetett, amit nemrég helyeztek el a több mit 100 éves házon. Ben-Gurion 26 éves volt (1911-ben) amikor Törökországba érkezett- Eltökélt terve volt, hogy a cionista ügy előmozditására jogot tanul majd megválasztatja magát a török parlamentbe…

Aztán másképp alakultak a dolgok. Ma azt mondja Michál Gour-Arje, Izrael isztanbuli főkonzul helyettese, hogy „Ben Gurion kitünő tanuló volt. Van aki azt állitja hogy három hét alatt tanult meg…törökül.

„Rosszabbak mint az antiszemiták”

A „ZÖLDEK” A CHANUKAGYERTYÁK ELLEN…

Bár chanuka már rég elmult, a vita folyik tovább.

Milyen vita, ki vitatkozik?

A hagyományőrző izraeli zsidók vitatkoznak a „zöldek”kel, akik a környezetvédelem nevében kérték a zsidókat chanuka előtt, hogy …gyujtsanak egy gyertyával kevesebbet, hogy ezzel is csökkentsék a felmelegedést.

A vallásosok különbözőképpen reagáltak. A legenyhébb az volt, amikor a homlokukra mutattak, jelezvén hogy az illető „zöldek” zöldséget beszélnek. Niszim Zeév képviselő, a Sász nevü ortodox párt képviselője, egyenesen azt mondta, hogy „a legnagyobb antiszemiták sem tudtak volna rosszabbat kitalálni…”. Egy másik képviselő, rabbi Ravitz, azt javasolta, inkább hassanak a „zöldek” oda, hogy az emberek kevesebbet dohányozzanak…

A SZOMBATI ROBOT VIZIÓJA

JOBB MINT A „SÁBESZ-GÓJ”

A „Sábesz-gój” fogalma ma mintha kiment volna a divatból. Nemhogy a jelenség megszünt volna létezni – sőt, gój van elég – de egyre kevesebb a zsidó aki igénybe venné fontos szolgáltatásait.

(A gyengébbek kedvéért: a S.G. egy olyan nem-zsidó aki szombatonként bizonyos szolgáltatásokat ad zsidó szomszédjának, olyasmit amit egy zsidónak vallása tiltja hogy szombaton tegyen, mint villanyt gyujtani vagy eloltani, kályhát begyujtani (télen), stb.Ezt a S.G gyakran ellenszolgáltatás nélkül teszi. Pusztán szivességből, de van amikor a zsidó alkalmazásában ezért fizetséget kap).

Ma, az automatizáció világában, erre egyre kisebb szükség mutatkozik, mivel a „szombat-órák” még a légkondit is „begyujtják”, nem beszélve az elektromos frigiderről. Azonban, az igények növekedésével most már olyan robot előállitásáról és szombati munkába állitásáról beszélnek, amely az élő S.G.nál sokkalta többet tud.

Egy ilyen robot leszedi az asztalról az edényeket, el is mosogat ha kell és még arra is képes hogy az utolsó pillanatban megmentse a sóletot az odaégéstől.

Izraelben nemrég bemutattak egy ilyen mindenttudó robotot, ami annyiban is jobb mint a S.G. mert nem kell neki mondani semmi, minden már eleve be van táplálva a robot „agyába”. A „mondás” ugyanis kissé problematikus halachikus szempontból: nem szabad a nemzsidó alkalmazottnak azt mondani hideg télen, hogy tegyen (jó) fát a tüzre, hanem csak utalni kell arra hogy hideg van (vagy: sötét van és az illető megérti hogy világot kell gyujtani…).

Az izraeli szombat-robotot a White Box cég állitja elő amely a kanadai Front Line Robotix egyik leányvállata. Külföldön a robot már müködik – egy sor fontos tevékenységet végez, nem éppen a vallás szolgálatában – és nálunk csak arra van most szükség hogy beplántálják „agyába” a szombat halachikus előirásait – közli a Mispáchá (család) nevü ortodox hetilap. A robot tervezői, akik azt a megfelelő irányban programozzák – neves rabbikkal tanácskoznak – jelenti a lap. Egy kérdésre válaszolva, Ámosz Góren, a kanadai cég izraeli képviselője, elmondta hogy a robot, amelybe GPS is van épitve – jól fogja ismerni a lakást amelyben „szolgál” és ez egy egész sor ismert problémára fog automatikus választ találni: többek között, eloltja a villanyt péntek este későn, szükség esetén meggyujtja a légkondiciót, leszedi a tányérokat az asztalról és meggyujtja a villanyt a WC.ben ha egy gyerek tévedésből eloltotta. Időről időre a robot „kimegy” és ellenőrzi ég-e a villany ott ahová a király (vagy a köztársasági elnök) is gyalog jár.

A robot nem lesz olcsó mulatság: az első széria ára nem lesz kevesebb mint 4000 dollár. A lap tudósitója szerint „egyáltalán nem biztos” hogy a rabbik végülis approbálják a találmányt. „Nem minden ami megfelelő a mérnököknek – jó a Halacha művelőinek is” – irja.

Mi tudjuk hogy igaza van.

3000 SEKEL CHÁJÁ-SZÁRÁÉRT

Magában-álló hirdetés jelent meg a minap az egyik izraeli vallásos napilapban: háromezer sekel üti a markát annak a vallásos családnak, aki ujszülött kislányának hajlandó a Chájá-Szárá nevet adni.

A nagy valószinüség szerint igy akarja egy jómódu, de gyermektelen házaspár egy elhunyt hozzátartozója emlékét megörökiteni, azáltal, hogy egy ujszülött kislány „örökli” a nagymama(?) nevét.

A hirdetéshez csatolva volt egy mobil telefonszám. Aki felhivta, azt a további információt kapta, hogy egy jómódu antwerpeni zsidó igy akarja rokonát megörökiteni. Eddig több mint 30 ajánlatot kapott, olyanoktók, akik minden feltéterl nélkül hajlandók volt a feltételt teljesiteni,mivel „szükségük van a pénzre és nincs a maguk részről olyan név, amit kénytelenek lennének adni lányuknak” Voltak akik aggódva érdeklődtek, nem hunyt el az illető fiatalon, mert ez nem jó jel.

Végül is , a szürés után, maradt 10 komoly jelentkező, akik között sorsolással döntötték el, ki kapja a 3000 sekelt (ami ma kevesebb mint 1000 dollár).

NAFTALI KRAUS

Izrael

One Response to “ZSIDÓ VILÁGHIRADÓ”

  1. MOnSTEr-X

    „a vonalak ott működnek, ahol a lakósság 102 százaléka ultra-ortodox.” 102%? És még növekszik? 🙂
    Örülök a rovatnak, de jó lenne, ha a jövőben sikerülne csökkenteni a helyesírási hibák számát.