Forrás: Híradó

Unokáink sem fogják látni… – 203. adás

2007. december 23. 15:45

2007. december 23.

Kattintson ide a videó megtekintéséhez!

A városvédő műsor decemberi adását mindig olyan épületek bemutatásának szentelem, amelyektől a „szentelés” szó nem idegen. Ez most, a 28. évfolyam végén sincs másképp. Egyházi építményekről lesz tehát szó a mai műsor első kétharmadában.

És kezdjük mindjárt egy gyönyörűvel, Pesterzsébeten a Szent Erzsébet plébániatemplommal, melyet belül Nagy Sándor, a Gödöllői Művésztelep egyik legnagyobb mesterének 1938 és 1941 között készült művei díszítenek.

Egyszer korábban már beszéltem erről a házról, bemutatván, hogy a tatarozása elodázhatatlan (l. 105. adás, Új városvédőbeszédek 442. oldal). A belső felújítás azóta megtörtént. Némelyik képet figyelve, az ember azt gondolná,

hogy a Gödöllői Művésztelep nagyjait ismeri föl, tehát például magát a festőt, Nagy Sándort, a feleségét, Laurát, a sógorát, Körösfői-Kriesch Aladárt, vagy a többi rokont és barátot, akik ott, Gödöllőn együtt laktak, illetve alkottak. Itt a falképen a megbízó,

Dr. Décsei Géza, az a pap, akinek az idején ezek a freskók készültek. A képeken általában bibliai jeleneteket láthatnak, Ó- és Újtestamentumiakat természetesen. Mindegyik alatt egy-egy idézet áll a Bibliából.

Nekem természetesen a legkedvesebbek azok, ahol a késő szecesszió nagymestere olyan alakokat festett, olyan leány-alakokat vagy férfiakat, amelyek erre a stílusra, korszakra, a Gödöllői Művésztelepre, és persze Nagy Sándorra a legjellemzőbbek. Egyes helyeken látszik sajnos, hogy a tatarozást lehetne elölről kezdeni, mert a fal salétromosodott, és ismételten megrongálta a falfestményeket. Hál” Istennek nem sok helyen van ilyen.

A lányalakok a kedvenceim, a legszebbek táncolnak a diadalív jobb és bal oldalán. A bibliai jelenet háttérében papok, és a festmények létrejöttének idején – nyilván –

ismert arcok a falon, s azután következzék néhány részlet a szentély ablakaiból. A mennyezeti freskókkal zárom a falfestmények látványát. Rendkívül jellegzetes, különleges a sok-sok csillag közt

gomolygó felhőzet, a szecessziós vonalak, motívumok hullámzása. Igazi nagy látvány, élmény annak, aki veszi a fáradtságot, betér Pesterzsébet főterének plébániatemplomába, amit Bánszky Mihály tervei szerint építettek fel 1908 és 1910 között.

Következik a Szentes északi felében lévő Felpárt református temploma, kedves nézőink, a szecesszió ízei már kívülről jól látszanak rajta. Bizonyos magyaros motívumok, amik jellemzik egy talán kevéssé ismert építész munkásságát.

Dobovszky József István az építész neve, aki Szentesen született 1882-ben és ugyanebben a városban hunyt el 1930 decemberében. Fő művei, melyek az 1906 utáni tíz évben épültek meg, Déván és az Alföld városaiban találhatók. Kevesen ismerik, pedig hát a legnagyobbak, Lechner Ödön, Lajta Béla, Magyar Ede, Kós Károly mellett ő is jellemzője annak a kornak, a századforduló építészeti világának itt Magyarországon.

A karzaton, az oszlopokon mindenütt megfigyelhetjük a magyaros motívumokat, és azt is, hogy ezek vagy festettek, vagy színes majolika díszből készültek.

Ilyen motívumok díszítik a szószéket is, a hozzá vezető lépcsőt, meg a szószék-koronát. És magát az egész házat, beleértve a szomszéd paplakot.

Úgy gondoltam, hogy ha már a Szentesen népiskolát, járásbíróságot, lakóházat is tervező Dobovszky József István egyik templomát bemutattam, következzék életművéből egy másik is.

Több korábbi műsorból is ismerhetik már a nézők a kunszentmártoni zsinagógát (l. a 11., és a 99., 105., 121. adást a Városvédőbeszédek 86. és az Új városvédőbeszédek 397., 446., 581. és 713. oldalán, és a 143. adást). Megmutattam akkor is, amikor még üres volt és romos, meg akkor is, amikor félig tatarozták, meg akkor is, amikor elkészült a felújítás.

Bartók Béla terem néven koncertterem és kiállítótér a Dobovszky József István tervezte épület. Nem nagyon értem, hogy a tóra-szekrény fölött azt a kis mozaikot miért nem egészítették ki, és miért fedi

fehér festék azokat a díszítményeket, amelyekhez hasonlóak a szentesi templomban színesek voltak, itt is feltehetően annak készültek eredetileg. Erre abból is lehet következtetni, hogy kívül, a ház külső falán a hasonló díszítmények színesek.

Érdemes megnézni, hogy az építész formavilága mennyire jellegzetes, mennyire hasonlít egymásra ez a ház és az, amit az előbb mutattam. Ez a kovácsoltvas díszeken is megfigyelhető, amikor a karzatra megyünk.

A karzaton egy kis emlékkiállítás látható, a magyarországi zsidóság történetéről szól, és történetesen a kunszentmártoni közösségről is, amelynek a tragédiája hasonló az ország többi zsidó, vagy zsidó származású lakosáéhoz, vagyis az elhurcolás, az elpusztítás, a holokauszt. „Akik közöttünk éltek” – ez a címe a kunszentmártoni zsidóságot bemutató tablóknak és emléktárgyaknak.

Szép a ház Zsolnay-majolika díszítése kívül. Egy alkonyi felvétellel köszönünk innen el.

És akkor már meg nem állhatom, hogy Dobovszky egy harmadik házát is bemutassam. Egészen más, az eddigi két egyházi épülettől eltérő funkciójú épületről van szó. Mindszent kellős közepén áll egy polgárház, mely eredetileg takarékpénztári palota.

Ennek a sarokháznak az építészeti kialakítása és díszítése is nagyon jellegzetes, hasonlít a mester másik két épületének karakterére. Jellegzetesek az oldalhomlokzat cserépdíszei és a tetőszerkezet csúcsdíszein álló díszmű-bádog, vagy spiáter oszlopocskák. Sajnos a kapu díszeinek egy része hiányzik.

A kapu díszítése, kialakítása, kovácsoltvas díszei is jellemzőek a magyarországi szecesszió korára. Meg az a különleges hullámvonal is, amit rögtön a kapualjba belépve látunk a falon.

Ávéd János ügyvéd volt a kalauzom Mindszenten, ő mondta el, hogy a település közepén álló értékes házat rövidesen tatarozni fogják.

A felújítás során tervezik, hogy mindazokat a hibákat, amiket korábban akár festésben, akár átalakításban elkövettek, helyre fogják állítani. Így jutunk fel az emeletre, ahol egy külső folyosón, gangon át jutunk be a lakásokba, amelyek fölött a faragott díszes

ereszalj eredetileg színesre volt festve. Gondolom, ezt is helyreállítják majd. Egyébként ilyen fából készült, színesre festett tetőszerkezetet például a Budapesti Állatkertben is láthatnak Kós Károly és Zrumeczky Dezső épületein, mert a kortárs építőművészek alkalmaztak hasonló módszereket, eszközöket.

Én tudtam, hogy van minaret Egerben, meg Érden, meg Pécsett, meg hogy néhány dzsámi is megmaradt az országban a török hódoltság korából, de az esztergomiról bizony egy szót sem tudtam korábban.

Ez Horváth István, az esztergomi Balassa Múzeum igazgatója és a régészek titka volt az 1960-as éveket követő évtizedekben. És most aztán már teljesen publikus. Feltárták, s felavatták.

Szerencsés véletlen volt, ugyanis a német Karl Rosenberg cége megvette az itt álló lakóházat, hogy abból vendégházat alakítson ki. És amikor hozzányúlt, figyelmeztették,

nem biztos, hogy olyan egyszerű dolog lesz, mint amilyennek képzeli. Ugyanis itt egy 1600-as évek elején épült templomnak kell állnia, egy mohamedán templomnak, amiről Evlia Cselebi, a híres reneszánsz-kori török utazó be is számolt.

Megtalálták a dzsámit a minaretjével együtt, és a szomszédban, tehát a fal melletti területeken tovább ásva sok minden egyebet. Megtalálták például egy Árpád-kori torony maradványait, s egy középkori

malmot, amelyet a víztározó torony alatt fakadó forrás vize hajtott annak idején, s amely 300 éven keresztül egy emelőgép segítségével a várba nyomta fel a vizet, ennek is megvannak a nyomai. A helyreállítást Horváth István vezette, Gerő Győző turkológus szakértő segítségével, az építész tervező Mezős Tamás tervei szerint. Tehát itt egészen különleges, több században épült együttest fognak látni, ha majd arra járnak. Most egyelőre elégedjenek meg a dzsámival, annak a tatarozása befejeződött, és meg is nyitották a nagyközönség számára, egyelőre havonta egy napon látogatható, amíg be nem fejezik teljesen a munkálatokat. Ugyanis a további részleteken még folyik a munka. És ezt mind állta Karl Rosenberg, illetve az ő cége, melynek ügyvezetője Szekeres József. Itt egy fürdő is működött a középkortól egészen a XX. század közepéig, amelynek részletei is helyre lesznek állítva.

Megvolt az eredeti kapu, a feliratok, a kövek, tulajdonképpen minden megvolt, csak vagy eltakarva újabb és újabb vakolatokkal, falazatokkal, vagy áthelyezve innen oda, onnan ide. Most mindent, amit találtak, beillesztettek eredeti helyére és összeállították.

Nemcsak festve, hanem faragva is, illesztve is érdekesen voltak annak a kapunak a kövei, ami a dzsámiba vezet. Lépjünk is be, ezt a helyet felavatták, átadták, új galériával és új nyitott fedélszékkel.

A falakon lyukakat lehet látni. Úgysem találják ki miért: köcsögök voltak az üregekbe falazva, beépítve, így fokozták, javították a terem akusztikáját a dzsámiban. Nagyon is ésszerűen találták ezt ki az iszlám épületek tervezői annak idején.

Ahol megmaradt némi eredeti vakolat, falfestés, azt – a hazai műemlékes szokásoknak megfelelően – foltokban mutatják be a lyukak környékén, az ablakok mellett. És az ablakokat is a szerint állították helyre, mi maradt meg belőlük, kiegészítették a megmaradt elemeket. Egyébként Özicseli Hadzsi Ibrahim Dzsámi az imaház neve.

Ez az egykori török birodalom legtávolabbi, majdnem épségben megmaradt építménye a Duna mentén. Szamárhát-íves kapu vezet a minaretbe, amelyet – bár tíz méter megvolt az alsó feléből – fölül csak annyira egészítettek ki magyar szokás szerint,

hogy azért mégse legyen tökéletesen illúziókeltő.

Az esztergomi domboldalban van az új út szintje, és ha letekintenek, négy méterrel lejjebb van az eredeti, a középkori járószint. Megvan a kövezet is. Itt folyt az épület mellett a csapadékvíz, és most is itt folyik.

A járószintben felismerhető egy beleépített régi malomkő. Szulejmán szultán 1543-as győzelmét dicsőíti a török-kori felirat a kapuzat fölött.

Archív fotón nézve a régi lakóházat nem is könnyen hihető, hogy ebben volt, ebből lett a 400 éves dzsámi.

Mellette áll az a ház, amit még megvettek Rosenbergék, hogy miután egy jelentős összeget áldoztak Esztergom e kezükbe került nagy új-régiségére,

azért mégis meglegyen az a vendégház is, amire vágytak, az Esztergomi Bazilika közvetlen közelében.

Közigazgatásilag Mihályfához tartozik Kisvásárhely. Elképesztő állapotban volt a falu zsidó temetője, amit most bemutatni tudok, az már a javítás egy fázisa. Képzeljék el, mi lehetett azelőtt!

Egy lelkes csapat úgy tervezi, 2008 nyarára sikerül befejeznie a kövek újra-felállítását, a temető helyreállítását. Az egyik fontos dolog az, amit el kell mondani, hogy a falunak mindössze 71 lakosa van.

A másik az, hogy Bolek Zoltán, a körjegyző a Magyar Iszlám Közösség elnöke. Őt és Reicz Jánosné polgármester asszonyt, s a falu e törekvését segíti a Mazsihisz.

Így kötődnek össze egymással a különböző vallások ebben a mai karácsonyi műsorban. Különböző vallású emberek összefogásával, együttes küzdelmük eredményeképpen újul meg, lesz helyreállítva és előbb-utóbb egy kerítő-fallal védve is ez az elhanyagolt, értékes emlékhely Magyarországon, Sümeg városa közvetlen közelében.

A következő helyszínünk Nagytálya, ahol egy elárvult régi kőkeresztet vett gondozásába egy egri állatorvos, Dr. Csókay Csaba. A keresztet 1815-ben állították, ez egyébként szerepel is a rajta lévő feliraton. A berki kanyarban álló keresztet a helyiek támogatásával helyreállította az orvos, és most hibátlan állapotban tekinthető meg.

Készültem azzal is, hogy beszámolok néhány budapesti ház sorsáról. Van jó hírem, meg rossz is természetesen, de az elegendő műsoridő hiányára és a karácsonyra való tekintettel az utolsó percekben inkább zenéljünk egy keveset!

Halálra ítélte a főváros a leghíresebb halvendéglők egyikét, a Sipost, s építtetett helyette másikat az óbudai Fő téren. Aztán a házat mégis sikerült megmenteni, megújítani,

s Fejér Miklós volt az a vendéglős, aki helyreállította, majd megnyitotta Régi Sipos néven. Decemberben ünnepelte Fejér Miklós a 80. születésnapját. Kértem, mutassa be a nézőknek kedvenc hangszerét.

*

Fejér Miklós: „A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, amikor a Kenyeres utcában lévő Hörpintő Vendéglőbe kerültem mint üzletvezető, a vendégekkel beszélgettünk, s fölmerült a verkli gondolata. És akkor kaptam egy jó ajánlatot úgy, hogy adjak föl egy újsághirdetést, hátha van valahol elfekvőben egy verkli. Csodák csodájára pár hónap múlva jelentkezett egy úr Gödről, és mondta, hogy neki van egy verklije, és ő szívesen eladná.

Egy pár év múlva a verkli tönkrement, és 8 vagy 10 évig pekingi kacsa volt, tehát néma volt. Egyszer egy társaságban ülünk, beszélgetünk, és elmondom, hogy a hangszer itt van, mármint a verkli, és nem szól.

A társaságban ült Semmelweisz Tibor, a Zeneművészeti Egyetem hangfelújító műhelyének a főnöke, aki akkor már ugyan nyugdíjas volt, de azt mondta, hogy ő mindent elkövet, hogy az utódja, akit Lendvai Tamásnak hívnak, hátha elvállalja és megcsinálják.

Másfél év kellett, hogy ezt a hangszert megcsinálják, darabjaira szedték, egy pár alkatrészt pótoltak, és most így néz ki ez a verkli, amiről a javítók azt mondják, hogy 1890 és 1910 között készülhetett.

Ráday Mihály: Hány nóta van ezen a verklin?

Fejér Miklós: Ezen a verklin nyolc vagy kilenc nóta, még nem játszottuk végig a számokat, de végig fogjuk játszani, és akkor majd meg fogjuk tudni, a zenészek majd lekottázzák, hogy mégis az utókornak megmaradjon, hogy milyen számok vannak a verklin.

Ráday Mihály: No, egyet hallgassunk meg .”

*

Kedves Nézők!

Öt évvel ezelőtt (l. a 140. adást) bemutattam Korenchy Gábor zenélő gyűjteményét egy időszaki kiállításon. Most a gyűjtemény állandó helyre költözött,

Szentendrén, a Fő tér 1.-ben látogatható ez a házi múzeum. Lépjenek be most Önök is!

*

Ráday Mihály: „Kedves Nézők, kellemes ünnepeket, és sok boldogságot kívánok az új esztendőben!”

Unokáink sem fogják látni…

Comments are closed.