Forrás: 168 Óra

2007.12.21., 2007. évfolyam, 51-52. szám

szerző: E. Fehér Pál forrás: 168 Óra

címkék: Borisz Paszternak, kultúra

Csaknem fél évszázada halott, mégis él. Az utóbbi években legalább három tudós monográfiában próbálták megfejteni titkait (mérsékelt eredménnyel). A Zsivago doktort az oroszok is megfilmesítették (szintén sikertelenül). Műveinek népszerűsége azonban változatlan. És ő írta az egyik legszebb orosz verset a karácsonyról. Borisz Paszternak (1890-1960) karácsonyairól és a költő sorsáról E. Fehér Pál ír.

Fotó: MTI Paszternak világa egyenes összefüggésben van a kereszténységről alkotott elképzeléseivel, de semmiféle kapcsolatban nincs az egyházakkal. Legkevésbé a pravoszláviával. Zsidó családban látta meg ugyanis a napvilágot: édesapja, Leonyid – a neves festő – Tolsztoj köréhez tartozott. A Paszternak család kulturálisan asszimilálódott, bár becsületbeli ügynek tekintette, hogy elutasítsa a kikeresztelkedésre vonatkozó ajánlatokat. (Mondanunk sem kell, nem Tolsztojtól érkeztek az ajánlások. Az író ellenezte a zsidók bármilyen megkülönböztetését, ami ritkaság volt a maga idején, amikor kemény korlátozások léteztek.)

Ennek dacára a pogromokat fedező hírhedt „fekete százak” egyik titkos vezére, Szergej Alekszandrovics nagyherceg, moszkvai főkormányzó kinevezi a költő apját a moszkvai képzőművészeti akadémia tanárának. De a kegy nem terjedt ki a gyermekre. Boriszt nem veszik fel a gimnáziumba, s az intézmény igazgatója még a protektor Golicin herceget is elutasítja. „Sajnos sem én, sem a pedagógiai tanács semmit nem tehet Paszternak úr érdekében, mert 345 tanulónkból máris 10 zsidó, ami 3 százalék, s ezen felül egyetlen zsidót sem vehetünk fel…”

A Borisznál egy évvel ifjabb Ehrenburgot aztán mégis felvették. Feltehetően az ugyancsak asszimiláns sörgyáros apa vagyonának köszönhetően. Sem Paszternak, sem Ehrenburg családjában nem használták a jiddist vagy a hébert. Ehrenburg később, a gimnáziumban Nyikolaj Buharinnal együtt illegális bolsevik szervezet tagja lett, majd Párizsba emigrált. Ott szakított a bolsevikokkal, s Párizsban kiadott vicclapjában karikatúrát közölt Leninről, sőt világnézeti zavarai következményeként meg is keresztelkedett.

Levél Sztálinnak

A sztálini diktatúra enyhébb éveiben Buharin pártfogása kiterjedt Ehrenburg mellett Paszternakra is, akit a kor legnagyobb költőjének tartott. Paszternak viszont a már kegyvesztett s letartóztatását váró Buharinnak írt levelet, ami bátor tettnek számított. Ugyanúgy, ahogy naivitással határos merészséggel tagadta meg egy kollektív levél aláírását, amelyben „szovjet írók” Tuhacsevszkijék kivégzését „követelik”. („Ha aláírom – mondta Paszternak az agitáló írószövetségi főnöknek -, holnap esetleg az ön halálos ítéletét követelő levelet kell aláírnom…”)

1935 karácsonya is izgalmas évet zárt a költő életében. Abban az esztendőben Paszternak külföldön járt, Párizsban részt vett az antifasiszta írók európai konferenciáján, amelynek szervezője Ehrenburg volt. Ugyancsak ő követelte – akkor még ilyet is megengedhetett magának, később már nem -, hogy a „hivatalos” írók mellett valóságosakat is delegáljanak, például Babelt. Maga Paszternak nem akart utazni, depresszióban szenvedett, a rá kiosztott szerep sem tetszett, de végül utazott és sikert aratott. Párizsból eljutott Londonba, ahol találkozhatott édesapjával, aki a húszas évek eleje óta itt működött szovjet útlevéllel, ahogyan Ehrenburg élt Párizsban. Utoljára akkor látta az író a szüleit.

Hazatérése után kellemetlen hír várta. A neves költőnőnek, Paszternak barátjának, Anna Ahmatovának a férjét és fiát letartóztatták. Ahmatova kéri a segítségét, mert tudja róla, hogy egy esztendővel korábban Paszternak sikeresen járt közbe Sztálinnál egy másik költő, Oszip Mandelstam letartóztatása ügyében. (Mandelstam gúnyverset írt Sztálinról, amiért golyó járt, de a diktátor megelégedett a hároméves voronyezsi száműzetéssel, ami ilyen esetekben – átmenetileg – a legenyhébb elintézési mód volt.) Ekkor történt, hogy Sztálin felhívta Paszternakot, és úgy tűnt, mintha jóindulatú lenne. Paszternak legalábbis így érezte. Levelet írt hát Sztálinnak Ahmatova családja érdekében, és a letartóztatottakat három nap múlva szabadlábra helyezték. Paszternak – köszönetként – új könyvét küldi el a diktátornak: grúz költők verseit, amelyeket ő fordított oroszra.

Majd” négy esztendő múlik el, amikor Sztálin hatvanadik születésnapját – egyebek mellett – úgy kívánják megünnepelni, hogy a diktátor ifjúkori, grúz nyelven írott verseit akarják oroszul kiadni. A fordításokat Sztálin elküldette Paszternaknak, véleményét kérve „egy barátja” verseiről. A legenda szerint Paszternak azt válaszolta a diktátornak, amikor az újra felhívta: „Ha az ön barátjának van más foglalatossága, jobb lenne, ha azt választaná.” Sztálin, rövid szünet után, így felelt (volna): „Jó, megmondom neki.” És letiltatta a kiadványt.

„Magam vagyok”

A következő évben, a szörnyű 1937-ben az újévi ünnepek táján születik meg Paszternak Leonyid fia, miközben az apa a Hamletet fordítja. Később a tragédia ihleti – Zsivago doktor neve alatt – a regényhez kapcsolt ciklus legfontosabb költeményét: „Minden farizeusságba dermed. / Végig kell élnem. Magam vagyok.” (Pór Judit fordítása. Az orosz eredeti 1969-ben láthatott napvilágot.) Magyarul, Illyés szabadabb átültetésében, évekkel korábban ismert lehetett a kulcsversnek számító mű.

Nagy ugrás az időben: Paszternak 1955 karácsonya táján fejezi be a Zsivagót, amelyről nem sokkal később azt írja Illyés Gyulának: élete fő művével készült el.

Paszternak megváltásra vágyott. Erkölcsi feltámadásra. Vállalva múltját, s egy új Oroszországban bízva. Olyan Oroszországban, amely a humanizmus hazája (is) lehet. Ez volt kereszténységének lényege: a humanizmussal való azonosulás. A karácsony adott reményt, túlélni korát és a hajszát, amely a regény külföldi megjelenése és a Nobel-díj odaítélése után következett számára.

Comments are closed.