Ünnepek, pihenés, feltöltődés… ínyenceknek pedig évvégi leltár az elmúlt néhány hónap markánsan irodalomszagú könyvújdonságaiból. Vámos Miklós, Varró Dani, John Boyne, Kazuo Ishiguro, Paulo Coelho, Karinthy Márton – akad a felhozatalban vers, ifjúsági regény, disztópikus epika és minden, ami a hosszú téli estéken jót tesz a léleknek.
Szerelem, vágy és stílusbravúr prózában és versben
Szerelem, vágy és stílusbravúr prózában és versben
Vámos Miklós
Utazások Erotikában (Ki a franc az a Goethe?)
Mi is ez?
Úgy tartja magáról, ő amolyan hagyományos kisrealista, „a bonyolult szerkezetek és a hagyományos történetmesélés bűvkörében munkálkodik” (Márkez meg én, 2004). Vámos Miklós mindenesetre úgy játszik a nyelvvel, mint kölyökkutya a gumilabdával: feldobja, elkapja, szájába veszi, megízleli, el-el harap néhány hangot vagy betűt, néha pedig szőröstül-bőröstül magára ölti karaktere stílusát. Nem csak a magyarral pajzánkodik; új regényében a régi NDK és a modern Németország a vezérfonal – érhető hát, ha hősei is buzgón gagyognak „dajcsul”. Vaskos, 445 oldalas kötet az Erotika, mégis szinte olvastatja magát: peregnek a történések, és pereg a nyelv is.
Kinek ajánljuk?
A fülszöveg szerint „a regény tárgya a szerelem, a szex, a vágy, a gyöngédség, a házasság és a válás. Mindenkinek ajánlott olvasmány, akinek volt része a sorolt élményekben legalább egyszer”. A valóság ettől némiképp komplexebb: bárki élvezheti a könyvet, aki rendelkezik elegendő öniróniával ahhoz, hogy észrevegye a közöset a főhős és saját maga esendő emberi mivolta között.
Miről szól?
Jánoska, vagyis Dr Mester János (aki soha sem használ pontot neve leírásakor) középszerű Goethe-kutató, egy napilapnál dolgozik korrektorként. Könyvet ír Johann Wolfgang von Goethe-ről, így egy hónapra Németországba utazik, családja nélkül, egymagában. A könyv tervezett címe „Goethe összes (románca)”, tárgya pedig a német mester szerelmi élete, létezésének legmarkánsabb nőalakjai. A terv szerint az arab számok tartalmaznák az értekező, leíró részeket, a római számok mögé pedig az egyes nők irodalmi arcképei kerülnének. A valóságban ez a forma jellemzi az Utazások Erotikában-t is, így eshet meg, hogy az 1. fejezetet az I. fejezet követi, a 2.-at a II., és így tovább, a narráció nézőpontja pedig ennek megfelelően változik: a leíró részekben a szerző a protagonista szemével láttatja az eseményeket, egyes szám harmadik személyben, a nőket bemutató fejezetek pedig Jánoska naplószerű feljegyzései. Persze már korábbról is tudjuk, hogy Vámos Miklós egyébként sem veti meg a váltott narrációt, de felbukkannak itt egyéb önéletrajzi elemek is: példának okáért a főhős a szerző kortársa, mindketten többedik házasságuk igáját húzzák húsz esztendővel fiatalabb asszonyuk oldalán, és pontos és következetes Szűzként egyikük sem hisz „a nemi szerv magántulajdonában”. Ezzel együtt a regény egy összetett, pszichológiai mélységekbe ható életrajz és korrajz, s a szerelmi fellobbanások és erotikus kalandok széles skálája csupán a történetmesélés eszköze.
Miért szerethető?
Jánoska valójában egy lúzer, mégis (illetve épp ezért) szeretetreméltó emberként tűnik fel az olvasó előtt. A nyolcadik születésnapja előtt ágyba vizel és bekakil, iskolásként nyelv nélkül, ügyetlenül csókol, gimnazistaként folyamatosan a nadrágjába élvez. Felnőttként középszerűségbe sikkadnak nagyratörő álmai, zátonyra futnak házasságai. Ennek ellenére kedves, udvarias, értelmes ember, akiben él némi egészséges nyitottság a világ dolgai iránt – az olvasó így nem irigyli, nem tartja nagyképűnek, hanem esendőségében könnyen azonosul vele. Plusz bónusz még az író gondolatébresztő, játékos stílusa, a lebilincselő történetmesélés.
Varró Dániel
Szívdesszert
Mi is ez?
Ma már nem csak a szerencsés földrajzi helyzetben lévők juthatnak el író-olvasó találkozókra, hanem bárki ember fia rákereshet az IWIW-en kortárs költőink színe javára. Varró Dani igazi értelmiségi ősfórumarc, a „répaköltészet” topik szenvedte el eddig tőle a legtöbb hozzászólást, közben pedig felnőtt- és gyerek irodalomcsinálásban egyaránt otthonosan mozog. A Szívdesszert a költő harmadik kötete a Magvető Kiadónál, SMS-ben karakterdeformált és e-mailben impulzusszerűen elbeszélt szerelemérzettel találkozunk, mert „cicamica, mit tegyek, annyira édes a mosolyod, akárcsak a kóla / Édes a szerelem, a vágy lólába ha néha kilóg is alóla.”
Kinek ajánljuk?
Elsősorban irodalmi ínyenceknek, akik élvezettel lubickolnak a változatos formai tökély tengerében, és nem veszik túl komolyan magukat. Mert Dani nem csak igazat szól, hanem valódit is.
Miről szól?
„Valamiért azt írja a gép, ez verseskötet” – siet segítségemre a könyvesboltban az eladó.
„Mert az is” – és ettől versebb versek 2007 végén már nem is születhetnének. A körítés a szerelem örök köntöse mellett csupa élő pillanatkép: ellenőr a metróaluljáróban, éjszakai busz a McDonald”s sarkánál, összebújás a tévé előtt egy akciófilm alatt… és ahogyan a régi és új versben keveredik, a sorok között fel-felbuggyan a klasszikus irodalom is.
Miért szerethető?
Mert játékos, mégis komoly. Mert komoly, mégsem komolykodó. Mert végre újra van egy költőnk, aki az irodalmat a parnusszusról az emberek közé hozza. És mert kiváló olvasmány téli estéken magányban és társsal, otthon vagy villamoson.
„Oly korban élni” – a múlt és a jövő árnyai
„Oly korban élni” – a múlt és a jövő árnyai
John Boyne
A csíkos pizsamás fiú
Mi is ez?
A fiatal ír szerző első ifjúsági regényét az Év Gyermekkönyvének választották az Egyesült Királyságban. A megrendítő történet hatvannégy kiadás után nálunk ősszel került a könyvesboltokba, a Cicero Kiadó gondozásában. Magyar vonatkozásoktól sem mentes a mű: a regényből a Harry Potter-filmek producere, David Heymann készített filmet, melyet Magyarországon forgattak. A hazai bemutató 2007 februárjára várható.
Kinek ajánljuk?
A holocaust felnőtt téma, ám a kilenc éves kisfiú szemszögén keresztül elmesélt történet felnőttek és gyerekek számára egyaránt érthető, követhető.
Miről szól?
Végtelenül egyszerű, letisztult stílusban ismerjük meg Brunót, a német kisfiút, aki boldogan él családjával Berlinben, míg nem édesapja különös megbízást kap munkaadójától: egy idegen országba kell költözniük, ahol egy furcsa város még furcsább házában kell megszokniuk az életet. Auschwitzban nincs iskola, nincsenek szomszédok, barátok, rokonok. És ami még ettől is szörnyűbb: nincsenek gyerekek, akikkel Bruno és nővére játszhatna, így a kisfiú a házuktól szöges dróttal elkerített barakkok közelében egyedül fog „felderítő hadjáratba”. Itt ismerkedik meg Shmuellel, a kerítés másik oldalán élő, hasonló korú fiúcskával, aki hamarosan Bruno első számú bizalmasává és legjobb barátjává válik.
A család ugyan semmit nem tud a kisfiú különös kapcsolatáról a kerítés másik oldalával, mégis úgy látják jobbnak, ha a gyerekek visszatérnek Berlinbe. Bruno elbúcsúzni tér vissza barátjához, s búcsúajándékként megígéri, hogy segít megkeresni Shmuelnek elveszett édesapját. Átbújik a kerítés alatt…
Miért szerethető?
A könyvben sorra színre lépő szereplők a felnőtt társadalom karaktereinek tükörképei: a tiszta erkölcsi értékeket képviselő nagymama az Ellenállás szimbóluma, ő valódi tragédiaként éli meg, hogy fiából náci parancsnok lett. Bruno nővére, Gretel a könnyen befolyásolható kisember mintapéldánya, akiben ugyan nem él valódi kegyetlenség, mégis – saját kényelme és lelki békéje érdekében – igazként fogadja el közvélekedést. A náci fővezérek mentalitását mutatja be az édesapa karaktere, aki következetes szeretettel neveli gyerekeit, miközben milliókat küld halálba, egy „nagyobb és magasabb cél érdekében”. A fiatal parancsnok, Kotler pedig műveletlen, nyers és agresszív katona, aki kéjeleg gonoszkodásban, valójában azonban saját komplexusait igyekszik így feldolgozni. Nincs itt politika, közélet vagy szociológia, de még csak a zsidó-kérdés sem konkretizálódik: a felnőttek képesek olvasni a sorok között, a gyerekek pedig jól átlátják a jó és a rossz harcát egy valóságos történelmi kor alkonyán.
Kazuo Ishiguro
Ne engedj el
Mi is ez?
A nagaszaki születésű brit regényíró legújabb műve nem nélkülözi a sci-fi-szerű, futurisztikus elemeket, ám ettől függetlenül közelebb áll a szépirodalomhoz, mint az epika szórakoztató vállfajához. (No nem mintha a kettő kizárná egymást, elvégre Orwell-t sem rekesztette ki köreiből az akadémia, miután megírta az 1984-et). Disztópia ez a javából, melyet pontosan a hús-vér figurák és a realisztikus cselekményszál tesz hitelessé.
Kinek ajánljuk?
Minden szemlélődő, a lélek mélységein szívesen merengő olvasónak, aki kedveli a terjedelmes leíró részeket, és akit foglalkoztat az ember cselekedeteit mozgató pszichológiai háttér. A jellemábrázolás a szerzőnek talán ebben a művében a legösszetettebb, a cselekmény csupán homályos utalások, célzások ködéből bontakozik ki. A türelem viszont rózsát terem, a történet itt is szinte olvastatja magát.
Miről szól?
A regény középpontjában a 31 éves Kathy áll, ő mesél különös gyerekkoráról és annak helyszínéről, a Hailshemről. A Hailsham egy furcsa bentlakásos iskola, csak lassan rajzolódik ki az olvasó előtt, mi is tényleges funkciója: egy olyan világban zajlanak az események, ahol embereket klónoznak azért, hogy donorokká váljanak komoly operációk esetén. Kathyt és osztálytársait azért hozták létre, hogy donorokká váljanak, bár a felnőtt Kathy egy ideig gondozóként dolgozik a kórházban, ahol a műtétek zajlanak. Kathy itt kerül újra kapcsolatba gyerekkori barátaival, Ruth-szal és Tommy-val, akiknek ő segít, hogy „végrehajtsák feladatukat” (vagyis feladják szerveiket és meghaljanak).
Miért szerethető?
Az egyéniség története az egyéniségtelenség korában, az ártatlanság megjelenése egy olyan közegben, ahol az „egyenlők” és az „egyenlőbbek” közötti fő különség, hogy az előbbieknek nincs önálló akarata. Szimbolikus történet az emberi kapcsolatokról, a barátságról, a szerelemről és az önzetlenségről, a gördülékeny, közérthető történetmesélés köntösében.
Álmok, célok, tervek, hit
Álmok, célok, tervek, hit
Paulo Coelho
Az alkimista – illusztrált díszkiadás különleges kötésben
Mi is ez?
Coelhót nem szeretik az irodalmárok. Nem szeretik, mert stílusa egyszerű, elbeszélési technikája áradó, szabad – és persze nem mentes attól sem, amit a kritika nemes egyszerűséggel csak „ál-ezoterikus köntösbe bújtatott giccses filozofálgatásként” definiál. Legfőbb bűnének pedig azt tartják, hogy népszerű. Méghozzá őrülten: már-már a mainstreamség határát súrolóan mindenkihez szól, héttől kilencvenhétig (hiszen „a rendkívüli az átlagemberek útján rejtezik”).
Az olvasók ezzel szemben imádják, nem véletlenül adott el 100 millió könyvet 150 országban, 63 nyelven. Ezek sorában Az alkimista az egyik legkurrensebb bestsellerlista-bérlő 1988-as megjelenése óta; számos kiadást élt meg Magyarországon is (nem, nem „a kezdők szerencséje”, hiszen a szerző negyedik könyvéről van szó).
Kinek ajánljuk?
Lásd feljebb (héttől kilencvenhétig).
Miről szól?
Allegorikus történet arról, hogy álmainkért nem csak érdemes, de egyenesen kötelező is harcolnunk. Santiago, a pásztorfiú (akinek neve mindössze egyszer szerepel az eredeti írásban) kétszer látja álmában, hogy az egyiptomi piramisok lábánál elásott kincs várja, így elindul megkeresni azt. Útja során számos különös figurával találkozik, köztük az alkimistával, akitől megtanulja „az univerzum nyelvét”.
Miért szerethető?
Magasirodalom vagy populárkultúra, Az alkimista egy klasszikus, lássuk be. S mint olyan, nem hiányozhat egyetlen olvasott, tájékozott ember könyvespolcáról sem. Emellett pedig Coelho igenis jó arc. Internetfüggő, szenvedélyesen blogol a Myspace-en, és az ingyenes, legális letöltések és fájlcserék elkötelezett híve. „Egyesek most azt mondják, azért gondolkodom így, mert már gazdag vagyok. Oké, ez igaz (ő az egyetlen a világhírű írók sorában, aki nem szégyelli a sikert és a pénzt – a szerk.), de a lényeg nem ez. A lényeg az, hogy a szépségnek nincs ára, a művészet mindenkié” – és példaként elmeséli, hogy miután ingyenesen letölthetővé tette műveit orosz nyelven, több könyvet ad el ruszki földön, mint valaha. Zártkörű dedikáláson myspace-es „barátait” vendéglistára csempészi, és azt sem bánja, ha a portugál eredetiket letöltik, lefénymásolják, szórólapon terjesztik rajongói (a fordításokat már tőle független copyright védi).
Karinthy Márton
A vihar kapuja
Mi is ez?
Mindent megtett, hogy elkerülje a családi tehetségek és terheltségek bonyolult láncolatát: Karinthy Márton az írás elől menekült a színházba, doktori disszertációja előtt csak naplót vezetett. Ötvenhárom esztendősen jelent meg első könyve, az Ördöggörcs (Utazás Karinthyába, Ulpius-ház, 2003). S bár a Karinthy-család anekdotikus korrajza kronológiailag megelőzte a szerző friss, A vihar kapuja című kötetének megjelenését, „Marci” mégis első könyveként tekint a november végén napvilágot látott műre. Nem véletlenül, hiszen A vihar kapuja pontosan azt az időszakot igyekszik felölelni, mely az Ördöggörcs harmadik részéből kimaradt: az 1968-1973 közötti kort.
Kinek ajánljuk?
Azoknak, akik megélték ezt az időszakot, illetve akik szeretnének többet tudni a kádári konszolidáció éveiről és a „karinthyságról”.
Miről szól?
Helykeresés, intrika, barátságok, szerelmek, konfliktusok – a híres Kuroszava-filmtől kölcsönzött cím – A vihar kapuja – nemcsak a kétségekkel dacoló énkeresés jelképe életünk kezdetén, hanem az ember tisztázatlan belső vágyainak szimbóluma is egyben. Fiatalok, egy érzékeny kor és még érzékenyebb korszak hajnalán, a „nagy generáció” képviselői zölden és naivan.
Karinthy Márton sorban felkereste volt osztálytársait, hogy összegyűjtsék, mire emlékeznek a közös diákévekből, hogyan élték meg az olykor megrendítően drámai, máskor szánalmasan röhejes szituációkat.
Párbeszédes formában generálja a feszültséget a kötet, hiszen Márton a „színházcsinálást” választotta hivatásul, a dráma és a drámaiság alap. Ettől a világtól óvta fiát Karinthy Ferenc: „tragikus pálya, felfokozott indulatok, kevés öröm” – mondta, s a színházrendező Karinthy Márton ma már igazat ad neki. Az apa (és a csak „Friciként” emlegetett nagyapa) alakja persze végig ott lebeg a sorok között, így a műre akár egy családregény nulladik köteteként is tekinthetünk. Hiteles krónikája mindannak, ami a szerzővel és környezetével történt, mielőtt az Ördöggörcs megszületett.
Miért szerethető?
A szakmai-művészi és intimitásba hajlóan személyes kérdések feszegetése mellett sajátos kordokumentum rajzolódik ki az olvasó előtt, hiszen a hatvanas évek legendás színházi hangulatát idézi meg a szerző, méghozzá saját egykori rendezőosztályának mindennapjain keresztül. A névsor impozáns: Ascher Tamás, Gáll Ernő, Illés István, Kornis Mihály, Meczner János, Nagy András László, Romhányi László, Szőke István, Valló Péter – többségük ma már ismert színházi ember. Vajon hogyan tekintenek vissza az egykori rendezőtanoncok a történelem e titkokkal terhes fejezeteire?
[origo]
