2007.12.20., 2007. évfolyam, 51-52. szám
forrás: 168 Óra
Hadd reagáljak Forró Evelyn lapjuk hasábjain megjelent írására.
Hat éve élek Törökországban, és néhány állítással nem érthetek egyet.
A jelenlegi helyzet szerint a török hadseregnek és kormánynak nem közös ellenségei a kurdok, hiszen nyílt titok, hogy a kormány – amerikai nyomásra – a kurdkérdést szelíden kezeli. A kormány erősen Amerika-barát, a jelenlegi hadvezetés nem. A hadsereg többször megfenyegette a kormányt, hogy ha a világi, atatürki elvekkel ellentétes törvényeket hoz, puccsal közbelép. Úgy tűnik, Erdogan kormánya elért a tűréshatárhoz.
Sajnos az sem felel meg a valóságnak, hogy nem lennének sűrűbbek a PKK támadásai. Azt is tudja itt mindenki, hogy az AKP 2002-es hatalomra kerülése előtt a hadsereg a több mint két évtizedes gerillaharcokban megállította a terrorizmust, és nem voltak robbantások az országban. Azóta vannak, amióta az AKP van hatalmon, azóta naponta halnak meg emberek.
A katonaság a közvéleménynek, a milliós tüntetéseknek a nyomására kapott felhatalmazást. Azt pedig itt mindenki tudja, miért csak most, holott hét hónapja kéri. Pontosan a hideg az oka. Azt reméli a kormány, hogy ilyen időben nem tudják a katonák a terroristákat harcképtelenné tenni.
Talabaninak és Barzaninak egyenesen az USA-ból érkező fegyverei vannak arra, hogy megállítsák a szintén amerikai fegyverekkel rendelkező ötezer PKK-terroristát. Ezt az USA is elismerte később. Mellesleg a PKK-t Európa is terrorszervezetnek nyilvánította, tehát az ETA, az IRA és Bin Laden Al-Káidája mellé sorolhatjuk.
A törökországi kisebbségi kérdés kicsit bonyolultabb ennél. Atatürk óta – Európa és az USA által elismerve – három hivatalos kisebbsége van az országnak (akik nem muzulmánok): görögök, örmények és zsidók. Más mindenki török. Hiszen itt mindenki valamilyen más származású: olasz, bolgár, bosnyák, áttért görög stb. Tehát a kurdok is, hiszen muzulmánok. Itt vallási, és nem nemzetiségi alapon történik a felosztás.
Arról kevés szó esik, hogy az USA által támogatott kurdok nem autonómiát, hanem önálló Kurdisztánt akarnak. Nemcsak a PKK, de a kurdok pártja, a parlamentben helyet foglaló DTP képviselői is. Nyíltan.
Senki nem gondolhatja komolyan, hogy több országból darabokat kiszakítva létrehozhatnak egy önálló államot. A kurdoknak érdekükben állna Törökország feldarabolása.
Ez, úgy látszik, Európából nem látszik tisztán.
Gyenes Klaudia, E-mail
Tisztelt Asszonyom!
Magam is hosszú ideig éltem Törökországban. Négy év és két hónap alatt bejártam gyakorlatilag az egész országot, nemcsak a fővárosból ismerem a törököket, hanem az iraki, az iráni, az örmény, a grúz határ mentén, a legtávolabbi falvakban élőket, a basörtüsüt, vagyis a fejkendőt viselőket is.
Az Ön álláspontja nem ismeretlen számomra, a városi elit képviseli ezt.
Azzal a véleményével, hogy Erdogan kormánya eléri a tűréshatárt, messzemenően nem értek egyet, Erdogan pártját másodszor választották meg nagy többséggel, demokratikus úton, vagyis nem a hadsereg kapott mandátumot az ország irányítására, hanem az AKP.
Abszurd feltételezés, hogy az Erdogan-kormány összejátszik a kurdokkal, és csak azért kapott zöld utat a hadsereg manővere, mert beköszöntött a hideg, és akkor úgysem tudják likvidálni a kurdokat.
Ami a kisebbségekről írt véleményét illeti: valóban nincs nemzetiség szerinti felosztás, de nemzetiségek ettől még vannak. Akkor is, ha nem szeretnek beszélni róla. Ennyiben a török hadsereg vezetése és az ő híveik afféle szubjektív idealisták, akik szerint amiről nem beszélünk, az nincs.
Forró Evelyn
