Egyházi eljárás
Nem tartják meg ifjabb Hegedűs Loránt Budapest belvárosi református lelkész péntekre tervezett egyházi perét – tájékoztatott Horváth György jogtanácsos, a per korábbi ügyésze, akitől az egyházmegye elnöksége elvette az ügyet.
Horváth György azt mondta, hogy a Budapest-Észak Református Egyházmegye elnöksége (amely Simonfi Sándor esperesből és Veress Sándor főgondnokból áll) azért vette el tőle az ügyet, mert – ahogy arról az érintett beszámolt – személye az „elfogultság látszatát keltheti”. Megítélése szerint leváltása hátterében az állhat, hogy korábban éles kritikával illette ifjabb Hegedűs Loránt lelkészi tevékenységét, és tavasszal megírt vádiratában is keményen bírálta a lelkipásztort. Horváth György elmondása szerint másik egyházmegye, minden valószínűség szerint a Budapest-Dél Egyházmegye bírósága hozza majd meg első fokon az ítéletet.
A jogtanácsos szólt arról, hogy két eljárást terveztek egybevonni: az egyik tavasszal indult, miután márciusban a holokauszttagadó brit történészt, David Irvinget látta vendégül ifjabb Hegedűs Loránt gyülekezetében, a református egyház budapesti Szabadság téri templomában. A másik az után kezdődött, hogy a lelkész október 23-án ugyancsak a Szabadság téri templom előtt mondott beszédében kirekesztő, antiszemita nézeteket hirdetett.
Az MTI csütörtök délután Simonfi Sándor esperest és Veress Sándor főgondnokot telefonon nem tudta elérni.