Forrás: HVG

Noétól a Chardonnay-ig

A bor az emberiség maghatározó itala. Első írásos emlékeink bizonyítják, hogy eleink sok ezer éve fogyasztják a szőlő levéből erjesztett nedűt. Tán ez az ősi jelleg magyarázza, hogy a bor és a vallás összefonódott. Karácsonykor bizonyára sokan mennek majd misére, istentiszteletre, s tán megkérdik, hogy miért éppen a bor, vagy miféle bor jelenik meg a szertartásokon. Íme a rövid válasz.

Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a bor elsősorban az európai kultúrkörben tett szert megkülönböztetett spirituális jelentőségre, de az ókori mitológiából kiderül, hogy a legősibb kultusz a mai India területén virágzó szanszkrit bor- és szőlőkultúrához kötődő Soma boristent övezte. Persze más ősi vallásokban is megjelennek a boristenek: az örményeknél Spanderamet, a trákoknál Sabazios, Litvániában Ammon, Arábiában Orotál, a szíreknél Choloch, az egyiptomiaknál Oziris, a görögöknél Dionysos, a rómaiaknál Bacchus foglalt el ilyen pozíciót. Az első írásos emléket a sumér hőseposz tartalmazza, amelyben Gilgames eljut az élet fájához, és ott Siduri asszonnyal, a bor készítőjével találkozik. Az élet fájáról a leírás szerint rubinpiros fürtök csüngenek, ami azt látszik igazolni, hogy a szőlőt már akkor nagy becsben tartották.

A görög-római kultúrából is számos információ fennmaradt a borfogyasztást illetően. Itt találkozunk először a vallási célokra felhasznált borok készítésének szabályozásával. Marcus Portius Cato az i. e. II. században írja meg a mezőgazdálkodásról szóló művét a De Agriculturát, amely szerint a római birodalom legjobb borvidékei a Latiumot és Campania voltak. Akkoriban a vallási célú borkészítés szabályait már szigorúan vették. Csak olyan szőlőből készült bort lehetett áldozati szertartásokon használni, amelyet évente metszettek; ha villám sújtotta a tőkét, annak bora tisztátlanná vált, szüretkor valamennyi nagybirtokon mezítlábas rabszolgák taposták a fürtöket, akiknek a munka alatt tilos volt enniük és inniuk. Akinek pedig sérülés volt a lábán, azt kizárták a munkából.

A mai zsidó-keresztény vallásokban a szőlő és borkultúra őshazájának Örményországot tekintik, hiszen Noé bárkájával az Araráton kötött ki az özönvíz után. A hegyoldalba szőlőt telepített, s abból bort készített. A legenda szerint Noé csak vadszőlőt talált, s az abból erjesztett „csiger” savanyú volt. Ezért összekeverte az oroszlán, a bárány, a disznó és a majom vérét, amivel megtrágyázta a vadszőlő gyökereit, s a termése így már édessé vált. A vér motívum megjelenése nyilvánvaló célzás arra, hogy aki lerészegedik, az könnyen felveheti valamelyik említett állat viselkedési szokásait. Bár a legendák ellenőrizhetetlenek, de az biztos, hogy Jerevánban egy barlangban több ezer éves szőlő magvakat találtak.

A zsidó-kresztény valláskörben a bort is Isten teremtette. A Bibliában a szőlővel és borral kapcsolatos hivatkozások száma megközelíti az 500-at. Ez azt jelenti, hogy nincs még egy növény vagy termék, amelyet ennyiszer említene meg az Ó és Új Testamentum.

Jézus Krisztus életében a bor különösen kitüntetett szerepet kap. Példabeszédeiben szívesen használ szőlővel és borral kapcsolatos metaforákat. Jézus első csodája is borral kapcsolatos. A kánai menyegzőn édesanyja, Mária közbenjárására az elfogyott bort úgy pótolja, hogy a vizet borrá változtatja . A csoda jelképes utalás arra, hogy a Mester a vizet, azaz a gyarló embert borrá, vagyis hittel a szeretetért áldozatra is képes emberré nemesíti.

A bor legmélyebb szimbolikus értelmét a keresztre feszítése előtti utolsó vacsorán nyeri el. Az evangelisták szerint a vacsoránál megtört kenyeret Jézus a testének és a bort a vérének nevezte. S felszólította híveit, hogy emlékezetét úgy őrizzék meg, hogy ezeket szertartásosan magukhoz veszik. A hagyomány a mai napig él a keresztény egyházi liturgiában, hiszen a katolikus szentmise és a protestáns úrvacsora nélkülözhetetlen része a bor. Az utolsó vacsora után Jézust a Getszemáni kertben fogják el. Érdekes, hogy a getsemáné szó héberül prést, présházat jelent.

Bor és vallás itt és ma

 

A hagyományok folyamatosan továbbfejlődnek, akár a modern környezetben is. Hamvas Béla a magyar bor szépírója 1945 nyarán Balatonberényben írja meg kultúrtörténeti jelentőségű művét A bor filozófiája címmel. Ennek mottója : „Végül is ketten maradnak: Isten és a bor.” Hamvas ebben az alapműben igyekszik kibontani a borban rejlő spirituális és metafizikai tartalmat. Szerinte a bor Isten egyik álarca, s műve valójában imakönyv az ateistáknak. Isten a borral cselhez folyamodik, s aki bort iszik, ha tetszik, ha nem, imádkozik.

A mű szerint amikor az ember a bort elfogyasztja, a bor géniusza átköltözik az emberbe. „Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja. Ez ellen nem lehet védekezni. Ezért mondom, hogy egy pohár bor az ateizmus halálugrása.”

Sok más mellett a n ovaszőlőről is lehet a könyvben olvasni, amely a szőlőnek nem az isteni, hanem az ördögi oldalát képviseli: „A novaszőlő és a belőle készült maró, büdös, borszerű folyadék nem egyéb, mint az ördög ügyefogyott próbálkozása, hogy ő is bort csináljon.” Kicisvel később azt írja, hogy „Tudom, hogy a borhoz tartozik az is, hogy büdös pokla legyen. Ez vagy te. A te géniuszod a boszorkány. A te drágaköved a húgykő. Te vagy az ateista szőlő.”

A bor végül is a vízözön óta összeforrt az emberiség kultúrtörténetével, s a modern vallásokban felmagasztosult, mert Isten dicsőségére és a lelkek üdvére fogyasztják . A liturgikus célokra előállított és felhasznált bor pedig a borok között is kitüntetett szerepet kapott. Ezek a borok ugyanis biztosan valódiak. Ami azt jelenti, hogy csak természetes módon termesztett, mesterséges trágyázástól, adalékoktól (például pótlólagos cukortól) mentes alapanyagokból készülhet. Manapság főleg kései szüretelésű édesebb fehérborokat használnak miseborként, mert azokat nehezebb hamisítani.

Az utóbbi években Magyarországon hatalmasat fejlődött a borászkodás, így a miseborok minősége is sokat javult. Hogy ez mennyire fontos lett mára, azt mutatja, hogy idén már második alkalommal rendezték meg a Zala megyei Kiskutason a Szent Gellért Misebor Ünnepet. A rendezvény egyszerre hódol a léleknemesítő borok és a lelkek pásztorai előtt. Utóbbiak a borünnepre látogatván mellesleg megtapasztalhatják, hogy milyen a minőségi misebor, így rendeléseikkel maguk is a borkultúra fejlesztőivé és terjesztőivé válhatnak. A tavalyi első misebor versenyen a Bussay pincészet 2005-ös Esküvéje lett az első. Idén a p inceminta kategóriában a Pécsi Püspöki Pincészet 2006-os Chardonnay misebora győzött, ezt Sákovics István egyházasrádóci bora, a harmadik helyet pedig a gútorföldei Szt. István Király Plébánia bora szerezte meg. A palackozott miseborok között tartolt a Pécsi Püspöki Pincészet minden érmet megszerezve ebben a sorrendben: Szajki Hárslevelű, Dunaszegcsői Olaszrizling 2003, Mohácsi Cirfandli.

Comments are closed.