Miért pont az az ország vonja kérdőre Iránt atom-ügyben, amelyiknek Hiroshima után a legkevesebb alapja van erre?
2007.12.17 10:04 Kardos Gábor, ma.hu
Egy közismerten kevéssé támogatott és botrányosan megválasztott elnök ad leckét demokráciából olyan putyinoknak és ahmadinezsádoknak, akik szégyenszemre nagyobb támogatottsággal bírnak hazájukban, mint a nyugati vezetők nagy része és még hatalomra jutásuk sem feltétlenül kétesebb, mint a globálreformer gyurcsányoké. A holokauszt-tabu háttere – az emberiség és a világ elleni bűn. A bolygófogyasztói jólét nyugati illúziója kemény bűntudattal jár. Ja és kiút kéne.
Szalonképtelen atomhatalom
A „terror elleni harc” fedőnévvel folytatott globális hadipropaganda kedvenc témája az „iráni veszély„. Pedig, ha van a világon olyan ország, amelyiknek a legkevésbé sem lehet erkölcsi vagy jogi alapja számon kérni bárkin, hogy atomfegyvert fejleszt, az éppen az az ország, amelyik a történelemben egyedül vetette be tömegpusztító fegyverként. Még ha Japán követelne magyarázatot Irántól, az legitim lenne, de pont az Amerikai Egyesült Államok? Ez már a megszokott nagyhatalmi arcátlanságon is túltesz. Főleg azután, hogy az iraki háború ürügyéül szolgáló „tömegpusztító fegyverekről” is kiderült, hogy kamu volt, ahogyan már most kezdték szellőztetni a titkosszolgálatok és az amerikai média, hogy Iránban sincs másként – a feltételezett tömegpusztító izé csupán a beavatkozás ürügye.
Milyen különös ez az atom-tabu a győztesek médiájában.
Pláne ahhoz képest, hogy Hiroshima és Nagaszaki mégiscsak az első és máig egyetlen alkalmazása volt az egész emberiség elpusztítására alkalmas tömegpusztító fegyvernek. Soha még egyetlen hatalom nem cselekedett semmit, ami az egész emberiség létét ennyire fenyegette volna. Ugyan mit nevezhetünk emberiség elleni bűntettnek, ha nem ilyesmit?
AMERIKAI ATOMHOLOKAUSZT?
A holokauszttabu háttere
A tabu még markánsabban körvonalazódik, ha hozzátesszük, hogy a holokauszt szó eredeti jelentése tömeges égőáldozat, vagyis pont az, ami Hiroshimában és Nagaszakiban amerikai parancsra történt. Vajon nem azért kell annyira egyedüliként beállítani és jogilag is tabuvá tenni a náci holokausztot, hogy véletlenül se jusson eszünkbe a győztesek által elkövetett legnagyobb emberiség elleni bűntett, melyért máig nem kellett senkinek felelnie semmilyen nemzetközi bíróság előtt?
A náci holokauszt, a cigányok és zsidók ellen elkövetett népirtás, valamint a homoszexuálisok, kommunisták, egyszóval a nácik által nemkívánatosnak bélyegzett emberek elgázosítása szintén sok tekintetben példátlan, égbekiáltó emberiség elleni bűntett, melyet a leghatározottabban el kell ítélni. Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy az egész emberiséget létében fenyegető olyan bűntett volt, mint az amerikai atomholokauszt Japánban.
E tekintetben ugyanis nem a mennyiségi tényező a döntő, hogy melyiknek hány áldozata volt, sőt: még csak nem is az a meghatározó, hogy milyen ideológiával igazolták. (Főleg, hogy a ma is általánosan elfogadott hideg számítás, hogy hány ezer amerikai életet és mennyi időt lehet megspórolni, a maga nemében ugyanolyan embertelen gondolkodásmód és vélt „racionalitása” nem enyhítő, hanem súlyosbító körülmény.) A döntő kérdés, hogy melyik emberiség elleni bűntett jelenti a legnagyobb veszélyt az emberiség egészére.
Azzal sem lehet mentegetni a győzteseket, hogy Hitler biztosan bevetett volna bármilyen hasonló fegyvert, mihelyt sikerül kifejlesztenie, mert ez pont olyan fals érvelés, mintha egy gyilkost azzal mentenénk fel, hogy feltehetőleg a másik fél is ölt volna. Egyrészt minden valószínűsége ellenére ez feltevés csupán, de még ha tény lenne, akkor sem mentene fel senki mást az általa elkövetett bűn alól.
Mindezek alapján javasolni szükséges az erre hivatott nemzetközi fórumokon, hogy az amerikai atomholokausztot is minősítsék emberiség elleni bűntettnek és azokban az országokban, ahol jogi szankcióval büntetik a holokauszt-tagadást, ez a szankció az amerikai atomholokauszt tagadására is terjedjen ki.
Atombiztos „demokrácia”
Persze akadhatnak az amerikai atomtabunak olyan védelmezői, akik arra hivatkoznának, hogy mégiscsak sokkal megnyugtatóbb, ha egy demokrácia rendelkezik atomfegyverrel, mint ha olyan fanatikus diktátorok kezében van, mint Ahmadinezsád. Túl azon, hogy az újabb hírek szerint ez tényszerűen nem igaz, amennyiben az amerikai titkosszolgálat is lényegében megerősítette Irán hivatalos verzióját, hogy nem fejlesztenek atomfegyvert, azért legalább egy pillanatra gondoljuk meg a dolgot és hagyjuk abba legalább ennek a globális média-csasztuskának a harsogását. Mert eddig egyedül a rendszere demokratikusságát leggyakrabban hangoztató ország vetette be az atomfegyvert, ráadásul nem végveszélyben vagy önvédelemből, hanem közönséges számításból.
Ehhez képest elgondolkodtató, hogy a nyugati médiában ördögi diktatúraként bemutatott szovjet birodalom úgy omlott össze, hogy egyetlen néven nevezhető olyan krízishelyzet sem volt, melyben világhatalmuk megmentése érdekében a gonosz szovjet vezetők nukleáris arzenáljuk bevetésével akárcsak fenyegetőztek volna. Nem egészen tanulság nélküli a két példa összehasonlítása.
Vagy nézzük meg a demokrácia-kérdést más oldalról: a napokban (szó szerint) elsöprő többséggel újraválasztott Putyin-rendszert durván antidemokratikusnak bélyegezték az egész globálnyugati médiában, pedig az orosz választások tisztaságát firtató Amerika jelenlegi elnöke vajon, hogy került hatalomra és az amerikai választók mekkora hányadát képviseli ma? Ha bírálják Putyin dinasztikus ambícióit, akkor vajon mit mondhatunk a Bush dinasztiáról és mennyire dinasztikus Clintonné elnökjelöltsége? Egyáltalán egy valódi demokráciában mekkora esély lenne arra, hogy egy elnöknek a fiát is megválasszák … vagy egy másik elnök feleségét? Kábé kétszázvalahánymillió az egyhez.
A rendelkezésre álló információk alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy akár Putyin, akár Ahmadinezsád ma sokkal egyértelműbb többséggel és ilyen értelemben sokkal legitimebb demokratikus felhatalmazással rendelkezik saját hazájában mint G. W. Bush … vagy Gyurcsány Ferenc. Mi több, hatalomra jutásuk alaposabb elemzése alapján sem meggyőző, hogy sokkal legitimebbek lennének az ilyen nyugati típusú demokráciák rezsimjei. Különös fintora az úgynevezett „nyugati demokráciáknak„, hogy olyan -többnyire reformnak nevezett- merőben antidemokratikus globalizációs programot valósítanak meg minden érintett országban, melyre abszolút nincs demokratikus felhatalmazásuk és úgy kezdenek, illetve folytatnak gyarmatháborúkat „terror elleni harc” címen, hogy azt választóik nagy többsége kifejezetten ellenzi, illetve még inkább elsöprő többséggel ellenezné, ha közelítőleg hiteles információkat kapna a valódi helyzetről.
A globalizáció mint a világháború folytatása
Aligha lehet csupán a nyugati média manipulációjával magyarázni azt, hogy a cikkben felsorolt evidens rémségek ellenére még mindig sokan fenntartják a nyugati piacdiktatúrák demokratikusságának illúzióját, illetve a „szabadversenyes kapitalizmus” illúzióját a totális marketingdiktatúrákban. Központilag szinte lehetetlen volna fenntartani a látszatot, ha nem lenne sokakban igény valamilyen illúzióra, mely szorosan összekapcsolódik a fogyasztói „jólét” illúziójával. Csakhogy ennek a jólétnek elég nagy ára van: közben a bioszféra is jobblétre szenderül. Különféle ellenségképekkel és az iszlám elleni keresztes háborúval ideig-óráig még fenn lehet tartani a látszatot, de a nyugati civilizáció természet elleni háborúja, a globalizációnak nevezett világháború már egyértelműen vesztésre áll.
Ideje lenne számot vetni és megszabadulni néhány tabuként kezelt vaskos illúziótól.
Szembe kell nézni a XX. század holokausztjainak mindannyiunkra kiterjedő kollektív bűnével. A modern kapitalizmus az ember totális mobilizálásához és instrumentalizálásához vezetett. A náci halálgyárban az embert nyersanyagként hasznosították, ahogyan mindenfajta kapitalizmusban, a kommunizmusnak nevezett transznacionális államkapitalizmusban éppúgy, mint a multinacionális nyugati kapitalizmusban, ahol az ember szintén csupán eszköze egy öncélú hatalom-, illetve profitnövelési rendszernek. A modern civilizáció holokauszt-programjának végső megoldása azonban nem csupán az ember megalázó instrumentalizálásában nyilvánul meg, hanem az egész természeti világ és minden földi élet elpusztításának törekvésében.
A világháborús holokauszt lényegét és fő okait tekintve nem csupán az emberiség, hanem a világ elleni bűn. A holokauszt végső megoldását ezért csak tágabb ökológiai perspektívában érthetjük meg úgy, hogy alapjában megragadva képesekké váljunk szembenézni és leszámolni vele. Nemcsak részlegesen, tünetileg, nemcsak az okozatot, hanem okát is belátva. Mert a nyugati civilizáció fogyasztói tömegtársadalmának „modernizációs” holokauszt-programja végső soron a földi élet elpusztításának törekvését jelenti. Ennek meghatározó megnyilvánulása volt az amerikai atomholokauszt, és nem csupán a győztesen globális médiakontrollja miatt számít tabunak ez a kérdés, hanem legfőként azért, mert a nyugati civilizáció legsötétebb törekvése nyilvánul meg benne: a világ elpusztításának törekvése.
A nukleáris fegyverek veszélyessége nem merül ki ugyanis abban, hogy milyen külső pusztítást okozhatnak, mert legalább ilyen szörnyű belső ökológiai pusztításuk, mely már abban megnyilvánult, ahogyan létrejöttek. Ugyanis soha az emberiség még nem viszonyult olyan zsarnokian kicsinyes kapzsisággal a világhoz, hogy legkisebb részéből is kizárólag hasznot („energiát”, szándékolt rombolást, stb.) akart volna kizsarolni magának. Természetesen mindig volt önzés az emberben, de sohasem vált ez olyan zsarnokian egyeduralkodóvá és a világot létében fenyegetővé, mint az úgynevezett atomkorban. Ideje lenne abbahagyni tehát a természet, az egész világ elleni globális háborút és békét kötni végre. Mert a béke illúziója még nem jelenti a háború végét és a világháborúk sora nem ér véget, amíg a szemérmesen globalizációnak nevezett világ elleni háború tovább folyik.
