Forrás: Hírtv

Az al-Kaida második embere szerint az iraki lázadók erősebbek, mint valaha. Ezt bizonyítja, hogy a britek „menekülnek” az országból. Ajman al-Zavahiri vasárnap egy internetes oldalon tette közzé videóját, angol felirattal.

A brit napilapok hétfői számai is visszavonulásnak ítélték, hogy az iraki erők vasárnap hivatalosan átvették a felügyeletet a britektől a déli Bászra tartományban. Bászra a kilencedik a 18 iraki tartomány közül, amelyet a koalíciós erők átadnak a helyi erőknek.

Zavahiri videójában azt is elmondta, hogy az amerikaiak megbuktak, és hiába próbálják az ellenkezőjét elhitetni. Iránt azért kritizálta, mert szerinte együttműködik az amerikaiakkal, és túl enyhe Izraellel szemben. Pakisztánról úgy nyilatkozott, hogy a szükségállapot bevezetését az amerikaiak találták ki és Pervez Musarraf elnökségének hamarosan vége szakad.

Jelenleg 4500 brit katona állomásozik Irak déli tartományaiban. Gordon Brown brit kormányfő októberben bejelentette, hogy 2008 elejére 2500-ra akarja csökkenteni számukat. Irak 2003-as megszállása óta 173 brit katona vesztette életét az országban.

(FH)

Comments are closed.