Forrás: 168 Óra

2007.12.14., 2007. évfolyam, 50. szám

szerző: Buják Attila forrás: 168 Óra

címkék: Magyar Gárda, vélemény

Pest megye legeldugottabb zugában, Dabas „hónaljában”, Tatárszentgyörgyön tartotta meg első figyelmeztető felvonulását a Magyar Gárda és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg, hogy a helyi disznólopások ellen emeljen szót, lendítsen kart. Pontosabban „egy”, azaz egyetlen disznólopás ellen.

Az apró kis község ugyanis négy fővel képviselteti magát „a magyar emberek” védelmét szolgáló nemzeti izomerőcsapatban, és az egyik gárdatag sertését a múlt héten állítólag elhajtották. Mint mondják: a szentgyörgyi cigányok, s aznap este már füst is szállt a kéményekből, a község északi (romák lakta) szegényfertályán nótázás zaja hallott. Tatárszentgyörgy – ahogy a gárdaparancsnok mondta – „az állatorvosi ló esete”. Közel Pesthez, mégis félázsiai távolságban. A lakosok fele roma (a helyiek ezt vitatják), magas a munkanélküliség, nincs kenyér és remény, és bár békesség van (volt), a helyzeten – a gárdaszónok gyorsdiagnózisa szerint – más nem segít, csak a cigányság szegregációja. Az erőltetett állami támogatások eltörlése, a cigánybűnözés elleni kemény program, na és persze a halálbüntetés. A kötél. Így zárta a szónok, hogy beszédének vérfagyasztó végkövetkeztetése legyen.

A felvonulás – felszalagozva, s ahogy kell, dübörgő bakancsokban – nem volt mentes a mai magyar demonstrációkra jellemző zavaros mozzanatoktól. Ezek legszebbike egy „helyi roma gárdaszimpatizáns” (bizonyos Kolompár) lelkes felszólalása, aki a magával hozott Gyurcsány-bábu kollektív leköpésével teremtene békét és együttműködést romák és gárdisták között. Ez lenne ma a roma-náci népfront. De érdekes riporttéma lehetett a szalonnasütésbe, gitárszóba torkolló cigány ellentüntetés, a cigány himnusz eléneklése, a Tatárszentgyörgy utcáin posztoló háromszáz (!) rebiszes rendőr, a tucatnyi rohamkocsi, az átvert polgármester asszony, aki előbb megadja, majd visszavonja a demonstrálóktól a területfoglalási engedélyt, és a rendőrség, amely mégis engedélyezi a Magyar Gárda felvonulását. Ha már túlórában kivonultak…

Tekintsd komédiának, s mulattatni fog. Csakhogy nem az. A tehetetlenség, a demokrácia impotenciája, a politika ilyen mértékű leépülése nem mulatságos. Mert hiába mantrázza a miniszterelnök, hogy „különleges figyelemmel” követik a protonáci szervezetnek tartott gárda minden megmozdulását, ha ez kimerül a területfoglalási engedélyek kiadása körüli csűrés-csavarásban. Hiába legyintenek elemzők, nagyarcú értelmiségiek – „nem veszélyesek, bohócok, fő a szólásszabadság” -, ha a főgárdista mosolyogva bejelenti: országos gárdaturné indul, még a télen. Bejárják „Heves, Borsod és Szabolcs vármegyék számos veszélyeztetett települését”, s addig köröznek az utcákon, míg az első frász el nem csattan a kocsmapult előtt. Akkor kerül csak igazán veszélybe a fajnemes magyarság. Hiába viszi el a rendőr a zsidó vallási ünnep szónokait szétszirénázó

Tomcatet, ha a blogger gunyorosan a pofánkba röhöghet: „véleménynyilvánítás történt, szabad vélemény!”, s elégedetten vonul igazoltatásra, kamerák kereszttüzében. Tomcat – megszámoltuk – aznap este hat helyen szerepelt a televíziókban. Sikere volt. Az ünnepséget nem is láttuk. Hiába minden szövegező munka, ha a gyűlöletbeszéd-törvény szigorítási kísérletének egyetlen eredménye, hogy máris sikeresen összeveszett rajta Sólyom köztársasági elnök és a Mazsihisz. A tervezet az AB asztalán hever. Minden hiába, ha az állítólag betilthatatlan és letörölhetetlen Kuruc.info (a hajdani Stürmert megszégyenítő) képaláírásai a legkeresettebb árunak számítanak a magyar médiapiacon. Aki nem klikkel rájuk, újságokban olvashatja őket.

A rossz szavak roncsolnak. „Ha ők szúrnak, mi is szúrni fogunk” – mondta egy dacos ellentüntető Tatárszentgyörgyön. „Társadalmi robbanás” – deklamált a gárda főszónoka. Most ott tartunk, hogy seregek vonulnak zárt tömbben, felgyűrt ingujjban. Dolmányukon rézgomb fityeg. Vezény- és vezérszavak csattannak. Nevetünk. Jól szórakozunk. Azt hisszük, ők itt a bohócok. Pedig már rég mi vagyunk azok.

Fotó: MTI

Comments are closed.