Lapos oldal

sofar, 2007. november 28. 18:17  JNA24 médiafigyelő, HVG Add comments

Forrás: HVG

INGYENKÖNYVAKCIÓ BÉCSBEN

Százezer ingyenkönyvet osztottak ki Bécsben az idei „Egy város. Egy könyv” program keretében.

A mintegy 150 osztrák, német és svájci kiadó által megjelentetett kortárs művek bemutatása mellett a szervezők immár hatodik esztendeje egy különleges akcióval színesítik az idén november közepén megtartott bécsi könyvhetet: az „Egy város. Egy könyv” program keretében 100 ezer példányban ingyenkönyvet „dobnak a nép közé”. Az ajándék olvasnivaló nagy része a könyvhét rendezvényein talál gazdára, de jut belőle könyvesboltokba, kávéházakba, a kerületi önkormányzatokhoz, népfőiskolákra is.

A szervezők mindig olyan könyvet választanak ki – részben a lakosság szavazatai alapján – népszerűsítésre, amely már ismert, de még megéri osztogatni, továbbá él – tehát meghívható – a szerzője. A népművelő programot nagyvállalatok, bankok, biztosítók, fővárosi közműlétesítmények szponzorálják.

Az idei ingyenkönyv a brit sikerszerző, Nick Hornby 1992-ben írt, Fever Pitch (Fociláz) című műve volt. Ebben az első, önéletrajzi írásában – amelyből film is készült – az Arsenal focicsapat iránti fanatikus rajongásának történetét meséli el a ma 50 éves író. Eredetileg csak a klub többi szurkolójával akarta megosztani a csapattal kapcsolatos érzéseit, neki is meglepetés volt, milyen széles olvasótábora támadt a könyvnek – mesélte a szerző Bécsben. A városháza Literaturcaféjában rendezett író-olvasó találkozón Hornby azt is felelevenítette, hogy például egyszer, amikor húsz perccel a meccs lefújása előtt vesztésre állt az Arsenal, és pattanásig feszültek az idegek, az író szintén focirajongó barátnője elveszítette az eszméletét. Mentőt hívtak, de ő nem kísérte el a lányt a kórházba, mert úgy érezte, ilyen helyzetben nem hagyhatja magára a csapatát.

A Fociláz most igazán aktuális a jövőre Svájccal közösen labdarúgó-Eb-t rendező osztrákoknak. Nemzeti válogatottuk teljesítménye tartósan csapnivaló. Az első írása óta több más témájú művével is befutott Hornby sikerkönyvétől azt várják a szervezők, hogy az irodalom eszközeivel megérteti az emberekkel, hogy egy csapatot akkor is szeretni kell, amikor nem megy neki a játék.

A 2002-ben indult „Egy város. Egy könyv” programban egyébként 2003-ban a Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényéből készült – Lépésről lépésre címen megjelent – forgatókönyvre esett a választás.

Az Ausztriában sikert aratott programot egyes irodalomkritikusok bírálják is, kifogásolják a könyvválasztást, mások a fővárosi szociáldemokrata vezetés önfényezését látják benne, és vannak, akik kételkednek, hogy efféle módszerekkel lehet megnyerni az embereket az olvasásnak. Közben az ötlet a világ mind több helyén bukkan fel. Az 1920-as évek végén a szociáldemokrata politikus és újságíró Max Winter által Bécsben filléres könyvekkel elindított programot Chicagóban újították föl 2001-ben, és azóta számos európai város csatlakozott a mozgalomhoz.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Comments are closed.