2007.11.28., 2007. évfolyam, 47. szám
szerző: Erdélyi S. Gábor forrás: 168 Óra
Vallás-e, vagy meggyőződés a cigány? – kérdezi a Svédországból hazalátogató Gulyás Miklós, amikor az óbudai Fő téren, az önkormányzat épülete falán elolvassa az emléktáblát, amelyet „A II. világháború alatt Óbudáról vallásuk vagy meggyőződésük miatt elhurcolt magyar állampolgárok emlékére” állítottak. Vajon mikor fogunk egyenesen beszélni? – kínálja a kérdést a stockholmi könyvtáros, aki – persze – hajdan itt gyerekeskedett, ezeken az utcákon, az órás fiaként, amúgy pedig svábok, zsidók, magyarok, cigányok közt.
Isten szemében minden ember óbudai – folytatja, és megint kérdez: mi fájt jobban, a lengyelországi gáz vagy az oroszországi fagy? Zsidónak lenni? Svábnak? A braunhaxlerek, vagyis a barnalábúak lakták be Óbuda agyagos-barnás szőlődombjait és német nevű utcáit. Itt a sváb lányok szépek voltak, és kacérak, a tájszólás, a tradíciók és az emlékek maradtak, a lakók mentek: két-háromszáz éves itt-tartózkodás után rakták őket batyustól vonatra a háború után, kizsuppolva.
Az órás fiának édesanyja meg a családnak varrta a sárga csillagot – így emlékszik a stockholmi könyvtáros -, és közben dúdolt: A csitári hegyek alatt…
A gyerek nem értette a kort. Amikor iskolából hazafelé azt kiabálták rá a nagyobb gyerekek (a stricik), hogy „te büdös zsidó”, annyira nem értette, hogy visszakiabálta nekik: „Ti vagytok a büdös zsidók.”
Az órás fia „a magyar világ sokszínűségét a provinciálisan szürke Svédországban vette észre”. „Nem lett svéd. Elismert (és megtapsolt) hivatásos idegen volt.”
De megmaradt neki is a Lajos utca, ahová az igazi óbu-daiak utaztak, a Duna mellé. Meg a Bécsi út s azon túl, ahol a bebíró „gyarmatosítók” laktak, akik a hegyek mellett igyekeztek egyenes utcáik és kőházaik felé.
Megmaradt a Kerék vendéglő, ahol az ötvenes években csak sört és rumot mértek (emlékszünk-e rá?), mert bortalan volt a kor, megmaradt a Kreuz Gasse, a Friedhof Gasse, a Kirchhof Gasse, a Drei Herzen Gasse.
Te boldog ember vagy, mondta neki egy svéd barátja, mert van hova visszavágynod. „Múzsám a nosztalgia” – mondja a szerző. Aki író, vitathatatlanul.
Könyvét szívesen ajánlom.
(Gulyás Miklós: Óbudai utcák. Noran Kiadó.)
