Forrás: Híradó

Bush: a béke lehetséges

2007. november 28. 21:51

Az amerikai elnök szerint reménykeltő kezdet az izraeli-palesztin nyilatkozat

Reménykeltő kezdetnek nevezte a béketárgyalások felújításáról az annapolisi Közel-Kelet-konferencián elfogadott izraeli-palesztin közös nyilatkozatot szerdán George Bush elnök, miután a washingtoni Fehér Házban fogadta Mahmúd Abbász palesztin elnököt és Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt.

A három politikus megint együtt lépett a sajtó elé a Fehér Ház rózsakertjében, ahol Bush elmondta: biztosította partnereit, hogy az Egyesült Államok aktív részese lesz a békefolyamatnak.

Abbász és Olmert előzőleg a Fehér Házban rövid találkozó keretében hivatalosan megnyitotta a béketárgyalásokat.

„Bevetjük minden erőnket az Önök megsegítésére, miután Önök meghozták a szükséges döntéseket egy olyan palesztin állam megalakításáról, amely békében fog élni Izrael mellett” – jelentette ki Bush, aki a béketárgyalások kereteit rögzítő nyilatkozat keddi bejelentésével ellentétben ezúttal nem fogott kezet vendégeivel.

Az amerikai elnök rámutatott: bármennyire is fontos volt a keddi reményteli kezdet, ugyanolyan fontos a folytatás, a holnap és az azt követő napok. Mint mondta, becsüli a két politikus eltökéltségét, azt, hogy keményen dolgoznak a béke elérése érdekében.

„Nem állnék itt, ha nem hinnék abban, hogy a béke lehetséges” – mondta. Megtisztelőnek nevezte, hogy barátaiként szólíthatja Abbászt és Olmertet.

A Bush-adminisztráció örömteli kezdetnek tartja, hogy a két fél meg tudott állapodni: 2008 végéig megkötik a békeegyezményt, amely rendelkezni fog az önálló Palesztina megalakításáról. Még a keddi konferencia előtti este is úgy tűnt, hogy a felek nem képesek közelíteni álláspontjukat és nem tudnak megegyezni a közös nyilatkozat szövegében. A Fehér Ház a várakozások tompítására ezért előzőleg azt közölte: nem lehet számítani áttörésre.

Az izraeli-palesztin megegyezés elérésében döntő szerepet játszó Condoleezza Rice külügyminiszter szerdán az ABC televíziónak már úgy nyilatkozott: rendkívüli dolog, hogy az arab államok példa nélküli támogatást nyújtanak a békefolyamathoz, illetve, hogy Izrael és a palesztinok készek a tárgyalásokra. Nehéz folyamat lesz, de a tárgyalóteremben olyan arab támogatás alakult ki, mint soha azelőtt – mondta az ABC televízióban.

Az izraeli-palesztin béketárgyalások első fordulója a megállapodás értelmében december 12-én Jeruzsálemben lesz, és Ehud Olmert, valamint Mahmúd Abbász folytatni fogják a rendszeres személyes találkozókat.

hirado.hu / MTI

Comments are closed.