2007.11.26., 2007. évfolyam, 47. szám
szerző: Kulcsár István forrás: 168 Óra
címke: glóbusz
1991, Grúzia függetlenségének kikiáltása óta legalább kétszer volt az országban forradalom, amelyet hatalomváltás követett. Négy évvel a „rózsás forradalom” után az ellenzék most harmadszor is megpróbálkozott ezzel, de ezúttal eredménytelenül. Lehetséges ugyan, hogy a január 5-re kitűzött elnökválasztás után Mihail Szaakasvilinek mennie kell, ám ha ez megtörténik is, a demokrácia klasszikus játékszabályai szerint kerül rá sor.
Fotó: MTI November 7-én évtizedeken át az orosz októberi forradalmat ünneplő felvonulók lepték el Tbiliszi utcáit és tereit. Az idén másként történt, bár tömegben, felvonulókban most sem volt hiány. A törvényhozási választások előrehozását, majd a Mihail Szaakasvili elnök távozását követelő, egyre inkább radikalizálódó ellenzék már napok óta mind harsányabban tüntetett a parlament előtt és a Rusztaveli sugárúton, amikor – történetesen épp november 7-én – a hatalom úgy döntött: erőszakkal lép fel a demonstrálók ellen. A rendőrrohamban állítólag hatszázan sebesültek meg, közülük tizenhatan súlyosan. Egyidejűleg 15 napra rendkívüli állapotot hirdettek ki, betiltva a tüntetéseket, leállítva a magántelevíziók adását.
Kényes térség
A 2004-ben a demokrácia megteremtésének ígéretével elnökké választott Szaakasvili ezzel a diktátorok módszeréhez folyamodott. (Scott Horton, aki a kilencvenes években a jelenlegi grúz elnök tanára volt a New York-i Columbia Egyetemen, úgy nyilatkozott: „Misa és Putyin között döbbenetes a hasonlóság az elnöki hatalom és előjogaik megítélésében. Akárcsak Putyin, Szaakasvili is a politikai élet peremére szorította a parlamentet, és lekezelte az ellenzéket.”) Ennek láttán a Nyugat, amely nagy reményeket fűzött és fűz Grúziához s annak jelenlegi elnökéhez, megrettent. A Szaakasvilivel kezdődött színes forradalmakban ugyanis a szovjet utódállamokban csökkenő orosz befolyás követhető mintapéldáját üdvözölte, mi több, a fölöttébb kényes földrajzi térségben elterülő Grúziára a NATO mint jövendő tagállamára tekint. És akkor tessék, a kedvenc, a demokrácia bajnokának kikiáltott, Amerikában tanult elnök felrúgja a demokrácia játékszabályait!
Bátrak és hevesek
Condoleeza Rice külügyminiszter sietve Tbiliszibe küldte Matthew Bryzát, az amerikai külügyminisztérium munkatársát, hogy térítse vissza az országot a demokrácia útjára. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése ugyanezzel a feladattal irányította a helyszínre Eörsi Mátyást, a grúz elnök barátját, aki a múltban még emlékkardot is kapott tőle. („Úgy tűnik, elszakadt a cérna, Szaakasvili megbicsaklott” – nyilatkozta Eörsi egy magyar újságnak.) Az államfő, bár nyilvánosan tett egy Rice-ellenes célzást, mégsem mehetett szembe pártfogóival, támaszaival, és nem maradt más lehetősége, mint hallgatni a jó szóra. A rendkívüli állapot tartamát lerövidítették, és január 5-re kitűzték az új elnökválasztást.
Hogy tulajdonképpen mi váltotta ki az újabb grúziai tüntetéseket? Azok a problémák, amelyek öt esztendeje az Eduard Sevardnadzét elűző „rózsás” forradalomhoz vezettek, s nagyrészt azóta is fennállnak. Bár a lakosság életszínvonala kétségtelenül emelkedett, de ma is alacsony, amit nem kompenzálnak a jó makrogazdasági mutatók. Nőttek ugyan a fizetések, a kedvező változást azonban nagyrészt elsöpörte az utóbbi időben felgyorsult infláció, nem utolsósorban azért, mert aránytalanul sokat költ a kormányzat a hadsereg fenntartására.
Változatlanul magas a munkanélküliség szintje. A demokrácia és a törvényesség sem mostanában kezdett botladozni. Elegendő Zurab Zsvanija miniszterelnök 2005. évi, fölöttébb gyanús körülmények között bekövetkezett halálát és több miniszter (köztük a külügyi és a védelmi tárca vezetőjének) furcsa menesztését említeni.
A tömeges kormányellenes tüntetések egyik okának az is betudható, hogy a grúzok közismerten heves vérmérsékletű, ugyanakkor bátor, a megtorlástól sem megrettenő emberek. (1956-ban Nyikita Hruscsov, 1991-ben Mihail Gorbacsov lövetett Tbilisziben a lázongó tömegbe.) Továbbá: a Grúziáról ténylegesen levált két autonómia – Abházia és Dél-Oszétia – „visszatérítésének” a közvéleményt mélyen izgató ügye tapodtat sem haladt előre. Igaz, nem Szaakasvili, hanem alapvetően az oroszok hibájából.
Az „orosz kártya”
A két szakadár terület önállósága – és részben talán a jelenlegi grúz hatalom elleni hangulatszítás – mögött ugyanis egyértelműen Moszkva áll, amely már csak az ország független külpolitikája, a NATO-ba törekvése miatt is érdekelt Grúzia destabilizálásában.
Ugyanakkor persze, bár mind Szaakasvili, mind ellenzéke igyekeznek kijátszani egymás ellen az „orosz kártyát” (azzal próbálják riogatni a népet, hogy a másik fél összeesküszik Oroszországgal), ez nyilvánvalóan egyik esetben sem igaz. Talán véletlen egybeesés viszont, hogy kétszáz évi „ideiglenes ott-tartózkodás” után épp a rendkívüli állapot napjaiban számolták fel az oroszok – méghozzá a vállalt határidő előtt – az utolsó katonai bázist az országban, és távozott Grúziából (Abházia és Dél-Oszétia kivételével, ahol békefenntartókként azért maradtak) az utolsó orosz katona is.
Mihail Szaakasvili tehát jobb híján előremenekült, és a robbanást megelőzendő, a követeltnél is hamarabbra, a legközelebbi jövőre kiírta az elnökválasztást, illetve a parlamenti választások előrehozásáról döntő népszavazást.
Ezzel tizenkilencre húzott lapot, a maga szempontjából alighanem elég ügyesen. Hatalmon maradási (újraválasztási) esélyei ugyanis egyáltalán nem olyan roszszak, mint amennyire a tbiliszi tömegmegmozdulások napjaiban tűnhettek. Korábbi tömegbázisát – az esetleges látszat ellenére is – csak részben veszítette el, másrészt a pedagógusoknak és más állami alkalmazottaknak jelentős fizetésemelést, az időseknek nyugdíjuk megkétszerezését ígéri, amit a lakosság értékelhet. Amint azt is, hogy a rendkívüli állapot feloldása napján Szaakasvili menesztette a kormányt, s nagyon rövid időt hagyott az egymással is vetélkedő ellenfeleinek az elnökválasztásra való felkészülésre. (A tíz ellenzéki párt hivatalos közös jelöltjén, a 43 éves Levan Gacsecsiladzén kívül még több önjelölt is készül indulni.)
Szétvert tévé
A közelgő karácsonyi és újévi ünnepek alatt a lakosság egyébként sem a politikával van elfoglalva. A vezető médiumok az elnöki hatalom kezében vannak, míg ellenfelei fő szócsövét, a grúz Berezovszkijnak nevezett médiamágnás, az orosz- grúz-izraeli állampolgárságú Badri Patarkacisvili televízióját, az Imedit és annak műszaki berendezéseit, archívumát a kommandósok a szó fizikai értelmében úgy szétverték, hogy abból aligha lesz a választásokig ép tévécsatorna.
A következő hetekben, a máris megindult kampány során persze még sok minden változhat-történhet Tbilisziben.
Arra mérget lehet ugyan venni, hogy január 5-én Mihail Szaakasvili nem nyeri el – mint négy évvel ezelőtt – a választók 92 százalékának bizalmát. De hogy nem kap-e végső soron legalább 51 százalékos többséget, arról egyelőre megoszlanak a bukmékerek latolgatásai.
