Hétfőnként jelentkező rovatunkban mi mást is választhattunk volna a hét eseményének, mint olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónk, Kovács Ágnes ügyének pozitív végkimenetelét. A doppingvétség vádjával illetett sportolónőt a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága felmentette, Kovács pedig a hét végi úszó ob-n két aranyérmet is szerzett. A magyar válogatott negatív szenzációval és csapnivaló játékkal rukkolt elő Moldáviában, a vége sima 3-0-s vereség lett. Külföldön ismét Roger Federerről írnak ódákat, a svájci világelső megnyerte a férfi teniszezők Mesterek Kupáját.
Szerintünk 3. – Federer megállíthatatlan
Az első helyen kiemelt, címvédő svájci Roger Federer nyerte a férfi teniszezők 4,45 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáját, Sanghajban, miután a döntőben legyőzte a spanyol David Ferrert.
Bár a tornát gyengén kezdte a világelső, hiszen kikapott a chilei Fernando Gonzaleztől, ám ezt követően az orosz Nyikolaj Davigyenkót, az amerikai Andy Roddickot, illetve a spanyol Rafael Nadalt is legyőzte, s a fináléban Ferrernek sem kegyelmezett.
A negyedik Mesterek Kupája-diadalát arató Federernek ez volt pályafutása 53. tornagyőzelme, csak idén nyolc alkalommal diadalmaskodott. Sanghaj mellett nyert Baselben, Hamburgban, Cincinnatiban, Dubajban, Wimbledonban, a US Openen, valamint az Australian Openen.
Az évet figyelembe véve 68 mérkőzést nyert meg, s mindössze kilencet veszített el, összesen 10,13 millió dollárt keresett.
Szerintünk 2. – Magyar szégyen, olasz öröm, angol remény
Azok után, hogy a sportnapilapban azt nyilatkozta Várhidi Péter, a 2010-es világbajnoki selejtezőkön megvillantja már oroszlánkörmeit a magyar labdarúgó-válogatott, a 2012-es Eb-re pedig biztosan kijut, azt remélhettük, Moldávia ellen sem vallunk szégyent. Tévedtünk, s lehet kozmetikázni a történteket, Kisinyovban 3-0-s vereséget szenvedni nem kis szégyen.
Ezek után azt kell mondani, bravúr lenne az Európa-bajnoki címvédő görögök itthoni legyőzése, márpedig a három pontra égetően szükség van, hiszen a csoport 4. helyével a magyar együttes a harmadik kalapba kerülhetne a vb-selejtezők sorsolásán. Vereséggel viszont szégyenszemre a csoport 6. helyén zárna.
Az élcsapatoknál is komoly izgalmakat jelentett a hétvégi selejtezőforduló: Olaszország például ki-ki mérkőzésre utazott Skóciába, ahol vereség esetén a világbajnok kipottyant volna, s csak tévéből nézhette volna a jövő évi kontinensviadalt.
Roberto Donadoni tanítványai azonban megemberelték magukat, s bár nem mindig nekik állt a zászló, végül Panucci 90. percben szerzett fejesgóljával kiharcolták a 2-1-es győzelmet, s a továbbjutást.
Anglia is fellélegezhetett, hiszen Oroszország izraeli sikerével a szigetországiak kipottyantak volna. Izrael azonban nyert (a győztes gólt a 92. percben gyötörte be Golan), az angolok számára maradt még esély, ehhez a biztos továbbjutó horvátokon keresztül vezet az út.
Szerintünk 1. – Kovács Ágnes ártatlan
Kovács Ágnes október 30-án, versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során 25 ml mennyiségű mintát szolgáltatott, amely az előírt minimummennyiséget (75 ml) nem érte el, és doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható.
Ezt követően a további mintaszolgáltatást, hivatalos elfoglaltságával indokolva megtagadta, és a megtagadás tényét írásban elismerte. Ez a hatályos jogszabályok és a WADA kódexe értelmében doppingvétséget megalapozó magatartásnak minősül. A Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága azonban úgy döntött, a versenyző nem követett el doppingvétséget.
A november 15-i, csütörtöki esemény több ízben bohózatba illó módon egyszemélyes „one man show”-jelleget öltött, a MACS jogi képviselője, Kolláth György ugyanis retorikai kiselőadásokban oktatta ki ellenfeleit.
A végső döntést Kolláth jogszabálysértőnek nevezte, s jelezte, az is jogszabálysértő lesz, ha Kovács Ágnes rajthoz áll a hétvégi rövidpályás országos bajnokságon. Gyárfás Tamás azonban még nem nyugodhatott meg: „Félő, hogy a nemzetközi szervezetek, a FINA, a LEN, a WADA és/vagy a Sportdöntőbíróság a leírtaknak ad majd hitelt. Mi hiszünk neki, pontosabban a fegyelmi bizottság neki hisz. A jövőt illetően viszont nagyon aggódom.”
A felmentő ítéletet követően Kovács Ágnes természetesen rajthoz állt az ob-n, 50 méteren imponáló fölénnyel nyert, időeredménye 31.89 mp volt. 100-os már nagyobb csatára kényszerítette a 200-as bajnok Kovács Emese, ám Ági kiváló hajrájának köszönhetően 1:08.72-es idővel elsőként csapott a célba.

