2007.11.15., 2007. évfolyam, 46. szám
forrás: 168 Óra
Három baráti megjegyzést tennék Yehuda Lahav A kém kettős élete című írásához.
1. Az „útvonal”, amelyet a történeti portálok Hruscsov „titkos beszédének” nyilvánosságra kerüléséhez megrajzolnak, immár szabványszerűen ez:
– 1956. február, elhangzik a titkos beszéd;
– 1956. április, Grajewski, aki ekkor még nem kém, Varsóban hozzájut a beszéd szövegéhez, és eljuttatja azt
Izrael nagykövetségén keresztül majdani munkaadóihoz, a Sin Bét (az izraeli hírszerzés) embereihez;
– 1956. június, a CIA a Sin Béttől kapott szöveget kiadja a New York Timesnak, a szöveg innentől kezdve nyilvános.
Ez a forgatókönyv az én szememben hiteltelen. Hruscsov titkos beszédét 1956 márciusától az összes szovjet munkahelyen felolvasták, és valamennyi „testvérpárt” – nem csak a lengyel – megkapta. Teljesen életszerűtlen, hogy ennyi címzett közül egyetlenegytől jutott ki információ a világba. Emlékeztetőül: Litván György 1956. március 23-án, az angyalföldi különleges pártaktíván (ergo Grajewski lopása előtt egy hónappal) már megvonta a párttagság bizalmát Rákosi Mátyástól (aki jelen volt) – éspedig mindama információk alapján, amelyek a titkos beszédről a magyar párttagság értelmiségi elitjéhez eljutottak. Summa: Sztálin bűneinek tételes sorolásához bizonyosan kellett a Grajewski-féle dokumentum, de a titkos beszéd általános tartalma a szovjet tömbben már 1956 márciusában ismert volt.
2. Grajewski, a hajdani lengyel, majd izraeli – a szovjetek által beszervezettnek hitt – újságíró történetének legdrámaibb pillanata az, amikor szovjet tartótisztjével 1967. június legelején közli: Izrael kész háborút indítani Egyiptom ellen. Sok mindent „mesélt” a látszólag kettős ügynök (valójában a Sin Bét embere) szovjet megbízóinak, de ez az információ nemcsak igaznak „tűnt” (mint a hamis információk közül sok), hanem történetesen igaz volt. A Sin Bét valószínűleg ezzel akarta – feltételezvén, hogy Moszkvából az információ eljut Kairóba – „elrettenteni” Nasszert.
Mint kiderült (forrás: a Haaretz című napilapban megjelent Grajewski-önvallomás), a szovjetek NEM tájékoztatták Nasszert Izrael támadó szándékairól; hogy miért nem, rejtély. Tény viszont, hogy az egyiptomi elnök nem oldotta fel Izrael tengeri blokádját, minekutána Izrael valóban megindította és – hat nap alatt – megnyerte a háborút ellene és arab szövetségesei ellen.
3. Lahav barátom azt írja, hogy a teljesen korrekt háborús információért Grajewski „Lenin-díjat” kapott, amelyet „nagy titokban” adtak át neki a Tel Aviv-i szovjet nagykövetségen. Ez ÍGY nem történhetett meg. Először is azért nem, mert a hatnapos háború után a szovjetek megszakították diplomáciai kapcsolataikat Izraellel, tehát nagykövetség nem működött. Másodsorban azért nem, mert a kettős ügynöknek tartott Grajewskit szovjet „tartótisztjei” – biztonsági okokból – soha nem is hívták a nagykövetségre. Harmadsorban azért nem, mert „Lenin-díj” művészeti teljesítményekért járt, Grajewski legfeljebb Lenin-rendet kaphatott. Illetve kapott, de azt át soha nem vehette. A Haaretz szerint a KGB-rezidens – a diplomáciai kapcsolatok megszakítása után a Jeruzsálemben működő orosz ortodox egyház egyik embere – azt mondta neki, hogy a díjat Moszkvában őrzik, „nyilvánvaló okokból” azt neki egyelőre átadni nem tudják. Grajewski élete alkonyán (2006) azzal élcelődött, hogy szuvenírként ma is átvenné a Lenin-rendet, de sajna, erre nincs már mód.
P. S. Grajewski az Izraeli Államtól kapott „valódi” kitüntetést. Kim Philby, a szovjetek legsikeresebb brit ügynöke nála szerencsésebb volt: ő disszidálása után VALÓBAN megkapta/átvette a Lenin-rendet – de ennek előtte lovaggá ütötte őt a királynő.
Aczél Endre
