2007.11.12., 2007. évfolyam, 45. szám
szerző: Erdélyi S. Gábor forrás: 168 Óra
címke: ajánló
Rossz úton jár, aki a titkosszolgálati vezetők szaporodó emlékirataitól csupa James Bond-filmbe való epizódot vár, forgatókönyvbe illőt, mert hiszen – gondolja – ha a beosztott élete ily regényes, miféle lehet a főnökéé!
Azt is tudjuk már, amióta Stella Rimingtonnak, a brit kémelhárítás visszavonult főigazgatónőjének memoárjait elolvastuk, hogy ez az élet szinte unalmas. Akkor arra gyanakodtunk: tán az angol hidegvér magyarázza, hogy hiányzott a tűz a történetből, s kacsintottunk egyet befele, magunknak: hát persze, nem mondhatja, de azért mi tudjuk, amit tudunk. (Hogyaszongya: Nevem Bond.)
E tanulságokkal felvérteződve vettem kezembe a világ egyik legjobb (?) titkosszolgálatának tartott Moszad első emberének emlékiratait az 1998-2002 közötti évekről. Ha Moszad, akkor Adolf Eichmann elfogása jut eszünkbe, vagy a müncheni olimpia gyilkosainak megbüntetése. Ám itt, e könyvben kevés a regényes. Viszont sokat megtudunk a közel-keleti, megújuló békekezdeményezések lefolyásáról, szereplőiről, az izraeli politika belső feszültségeiről, Jordánia, Irak, Irán, Kuvait, Katar, Szíria sasszéiról, de még Észak-Koreáéról is.
Efraim Halevy előbb tűnik szuperdiplomatának, mint ügynökfőnöknek, tevékenysége inkább a félreértések eloszlatására korlátozódik, mint a gubancok kettévágására. Damoklész híres fegyverét nem forgatja (nyilvánosan). Szorgalom és elszántság, hűség és hivatalnoki profizmus vezeti.
Érdekes végigkísérni, hogy a titkos jordán-izraeli tárgyalások hányszor kerültek veszélybe egy szó, egy megfogalmazási göb, egy félreértett gesztus vagy éppen szándékos indiszkréció miatt. (S ilyenkor Halevy mindig repült. Az éjszakai járattal. Ammánba, s onnan tovább, esetleg a hadsereg gépével…)
Aligha lehetett nagyobb elismerése munkájának, mint hogy az ellenérdekű országok vezetői is fogadták, nemegyszer kikérték tanácsait. Pedig „ez nem hálás szakma” – írta az angol elhárítás főnök asszonya: „A sikerekkel nem szabad dicsekedni, de a kudarcok mindig napvilágra kerülnek.”
Mubarak, Arafat, Saron, Peresz, Rabin, Samir, Szaddám Huszein s a többiek: az ezredforduló politikájának egy robbanásveszélyes szelete itt készült. Halevy sokat látott belőle. Többségét meg is tartotta magának.
(Efraim Halevy: A Moszad főnöke voltam 1998-2002. Fordította: Sz. Kulcsár István. JLX Kiadó.)
