ÚJ DRAKULA-ÉRTELMEZÉS
Irodalomtörténészek régóta vallják, hogy Vámbéry Ármin orientalista, magyarságkutató is egyik ihletője volt a Drakula című rémregénynek, ám egy új elmélet szerint a tudós szerepe az ügyben más volt, mint eddig gondolták.
Nyomban levéllel kerestem meg Arminius Vampiry professzor barátomat Buda-Pesthen, hogy véleményét kérjem – olvasható Bram Stoker 1897-ben megjelent regényének Drakula gróf válogatott rémtettei című magyar fordításában. Irodalomtörténészek régóta tényként kezelik, hogy a különös nevű vérszívókutató professzort az ír szerző Vámbéry Árminról, a könyv megjelenésekor 65 éves magyarságkutatóról, orientalista nyelvészről nevezte el. Az azonban máig viták tárgya, hogy az eredeti műben Erdélyből Angliába költöző, fiatal nők vérét szívó és ezáltal őket rabszolgájává tevő vámpír számtalan feldolgozást és (film)adaptációt megért históriájában miért kapott szerepet egy hús-vér magyar tudós.
Mindeddig a regény kutatói többnyire úgy gondolták, hogy Vámbéry magát a történetet inspirálta. Ezt a feltételezést arra alapozták, hogy az 1847-ben született, Londonban élő színházi menedzser Stoker jól ismerte a Közép-Ázsiát dervis-álöltözetben az 1860-as évek elején beutazó és az ott élő népeket első európaiként leíró, huzamosabban a brit fővárosban tartózkodó magyar tudóst. Egy társasági összejövetelen ismerkedtek meg 1890-ben, ahol a későbbi szerzőt rögtön lenyűgözte a 16 nyelven beszélő Vámbéry, aki a 19. század derekán a török-magyar nyelvrokonságról vallott nézeteinek elutasítása miatt fordított évekre hátat Magyarországnak. A Londonban nagy tekintélynek örvendő tudós Angliában hatalmas sikert ért el a titokzatos Keletről szóló eszmefuttatásaival, a The Times és más napilapokban több száz cikke jelent meg, a királynő is fogadta.
Az ominózus találkozón, a Beefsteak Clubban rendezett vacsora alkalmával állítólag nemcsak Vámbéry személyisége ragadta meg Bram Stokert, hanem az általa mesélt vámpírlegendák is. Sokáig úgy is vélték, hogy ezek a hátborzongató történetek adták a közvetlen lökést Stokernek a világ első, máig legnagyobb hatású vámpírregényéhez. Ezek szerint a magyar tudós elbeszéléséből merítette főszereplője személyiségét, és az ő „adatai” alapján lett Drakula gróf „őse” a Dracula (dracul románul: ördög, sárkány) néven is emlegetett 15. századi Vlad Tepes, a kegyetlenkedéseiről híres havasalföldi fejedelem. A magyar kutatók és kiadók olyannyira komolyan vették ezt a feltételezett inspirációt, hogy több fordításban is igen szabadosan jártak el a Kelet-kutató említésekor. Míg az angolban csak „my friend Arminius, of Buda-Pesth University” olvasható, egyes hazai fordításokban ehhez a névhez hozzáragasztották – a tematikához és a személyhez is illő – Vampiry családnevet.
Ezt a koncepciót döntötte romokba egy évtizeddel ezelőtt Elizabeth Miller kanadai irodalomtörténész, aki szerint kollégái túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a regényben a Drakula grófot üldöző vámpírvadászok a valóban Vámbéry tiszteletére Arminiusnak elnevezett professzortól kérnek tanácsot. A Drakula-irodalmat hosszabb ideje meghatározó Miller az után jutott erre a következtetésre, hogy átfésülte Stokernek a rémregényhez készített publikálatlan jegyzeteit. Azokból kitűnik, hogy az író már a Vámbéryvel való találkozása előtt eldöntötte: későbbi regénye cselekménye Erdélyben kezdődik, és főszereplője Vlad Tepes leszármazottja lesz.
Bár ezek a kutatási eredmények jelentősen csökkentették az Arminius név feltűnésének jelentőségét a regényben, egy újabb teória most talán még a korábbinál is komolyabb szerepet tulajdonít Vámbérynek a mű megszületésében. Krasztev Péter irodalomtörténész, kultúrantropológus – akinek decemberben a Café Babel című kulturális folyóiratban jelenik meg erről tanulmánya – ugyanis azt állítja, hogy a magyarságkutató szerepét nem a főszereplő karakterének inspirálásában, hanem a történet üzenetének meghatározásában kell keresni. Stoker és a magyar tudós között szoros szellemi rokonság mutatható ki, elsősorban a Nyugat-Európára leselkedő kelet-európai veszély megítélésében – így Krasztev.
„Magasan kiemelkedett a többi előadó közül, az egyik legjobb előadás volt, amit életemben hallottam” – lelkesedett például Stoker 1892-ben Vámbérynek a tiszteletbeli doktori címe alkalmából a dublini egyetemen tartott előadása után. Márpedig a magyar tudós ebben az előadásában is – akárcsak az 1860-as évektől számos alkalommal – az Európára leselkedő orosz veszélyre hívta fel a figyelmet. „Sokan csak az oroszok ellen bosszút lihegő magyar embert látták bennem, mások meg derülten nézték, hogy idegen létemre oly buzgó védelmezője vagyok a brit államérdeknek” – jegyezte fel Vámbéry Küzdelmeim című, 1905-ben megjelent emlékirataiban, hogyan vélekedtek eleinte eszméiről, de később azoknak már komoly rajongótábora volt. Több könyvben – köztük az Oroszország hatalmi állása Ázsiában, illetve a Középázsia és az angol-orosz határkérdés címűekben – fejtette ki apokaliptikus nézeteit „az északi kolosszusról, mely fél Ázsiára kiterjesztette már polip-karjait”, az orosz birodalmat pedig „a nyugat békebontójának” nevezte. Agitációjára – amely bevallása szerint abból fakadt, hogy Moszkva részt vett az 1849-es magyar szabadságharc leverésében – egyébként a brit titkosszolgálat is felfigyelt.
A Drakula-történet tulajdonképpen a Stoker által is vallott oroszellenes politikai állásfoglalásnak az irodalmi metaforája – látták bele az erdélyi rémről szóló műbe többen is az 1990-es évek végén, köztük az elképzelésével akkor nagy vitát kiváltó amerikai irodalomtörténésznő, Eleni Coundouriotis. Szerinte a politizáló szerző regénybe csomagolva juttatta kifejezésre az orosz „vérszívásról” alkotott nézeteit: egy Keletről jövő vámpír – akinek nemzetisége a korabeli olvasók számára könnyen elsikkadhat – vérszívásával fiatal nőket megfertőzve akarja uralma alá hajtani a Nyugatot, hogy utódai népesítsék be a földrészt. „Ezt a rémet segítettem át Londonba, ahol talán évszázadokig a nyüzsgő milliókon csillapítja majd vérszomját!” – utal a lehetséges veszélyre az egyik vámpírvadász a regényben.
„Az irodalomban a Drakula megjelenéséig senkinek sem jutott eszébe, hogy a Kelet veszélyeket rejt, és rátámadhat a Nyugatra” – így Krasztev, aki szerint e metafora nem pusztán Stoker, hanem sokkal inkább a rá nagy (politikai) hatással lévő Vámbéry érdeme. Szerinte az ír szerző ezért állít Arminius professzor felemlítésével emléket a magyar tudósnak a regényben, és ezt az oroszfóbiát támaszthatja alá az is, hogy a mű csak az első világháború, majd a bolsevik forradalom után vált bestsellerré. Bár az új elmélet nem állta még ki az irodalomkritika próbáját, feltűnése bizonyára kevés szakmabelit lep meg: a Drakula-történet nemcsak a borzongani vágyók kedvence, hanem a bölcsésztudományokat művelőké is, s elemzését a klasszikus módszereken túl elvégezték már osztályharcos, antiszemita, sőt feminista szempontok alapján is.
SINDELYES DÓRA
