„Mondom a sofőrnek, lassíts, lassíts, lassíts, aztán, ha látom, hogy olyan a helyzet, gáz van vagy, hogy a fegyveren a keze… (az iraki katonának), akkor: gázt!” – mesélt az [origo]-nak iraki tapasztalatairól egy magyar zsoldos, aki többször járt az arab országban magáncégek alkalmazottaként. A férfi szerint az USA a civil fegyveresekkel végezteti a piszkos munkát a hadsereg helyett, a nemzetközi jogot pedig el lehet felejteni, mert bárkit bárhol „szemrebbenés nélkül fejbe lőnek”. Védett épületeket, gyűjtött információt arabnak álcázva, mentett ki embereket vérre menő fegyveres összecsapásból és kísért üzletembereket. Ahhoz képest, hogy bármikor meghalhatott volna néha kifejezetten rosszul keresett, de azt állítja: a szakmának él.
„Nem termetre megy”
Állam az államban – mondta az [origo]-nak az Irakban működő biztonsági magáncégekről egy neve elhallgatását kérő biztonsági-, anti-terrorista-szakértő és testőr, akit a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetsége (IBSSA) keresztül sikerült elérnünk. A jelenleg külföldön dolgozó férfi több alkalommal is járt az arab országban, de nem a magyar hadsereg iraki különítményében, hanem magáncégek zsoldjában.
„Hát nem tudjuk kik voltak”
A civil biztonsági cégek testőrsége a második legnagyobb fegyveres testület az arab országban, amelynek nagy része nyíltan vagy fedetten az Egyesült Államok védelmi minisztériumával működik együtt – mondta. Szerinte az USA magánhadsereget pénzel, amely elvégzi a piszkos munkát, amit a hadsereg nem tehet meg hivatalosan. Ha valami baj történik, akkor lehet mondani, hogy „hát nem tudjuk kik voltak. Civilek vagyunk, civilekkel elvitetik a balhét”.
A közelmúltban gyakori lövöldözéseiről elhíresült Blackwateren kívül még 2-3 nagyobb privát biztonsági cég, és megszámlálhatatlan kisebb társaság, egészen apró csoport működik az országban. Sok olyan is van köztük, amelynek nincs is engedélye – mesélte a férfi, aki a Brit Testőr Szövetségnek (BBA) is tagja. Ezek a társaságok általában volt tengerészgyalogosokból, veteránokból, légiósokból állnak. A magyar testőrnek azonban nem volt jó véleménye róluk: előfordul, hogy a magát légiós veteránnak mondó ember sofőr, vagy szakács volt a francia idegenlégóban.
Nem termetre megy a kiválasztás
Dolgozott olyan csapattal, ahol „mindenki az volt, ami álmában lenni szeretett volna”. Egy magát mesterlövésznek mondó csapattag például úgy betekerte a fegyverét, hogy az elsütő szerkezetre is jutott az álcázásból, amit így aligha lehetett volna elsütni. „Nevetséges volt” – jellemezte a testőr. Gondot okoz az is, hogy a volt katonáknak egészen más a gondolkodásmódjuk, mint egy képzett testőrnek. A gyorsan átképzett katonák gyakran nincsenek felkészülve a pszichés problémák kezelésére és kiképzésük is más jellegű, mint a testőröké, jóllehet jó alapot adnak a továbbképzésre.
A testőröknél már régóta nem termetre megy a kiválasztás ez már csak odahaza divat. A jó testőrnek többek között „pszichésen jó megküzdőnek” kell lennie, egyszerre több dologra kell figyelnie, jól kell tudni vezetnie, használnia a GPS-t, térképet olvasni, fegyvert kezelni, bombát kutatni, vagy ha kell, autókból állított akadályon áthajtani.
A katonai testőrség is nagyon összetett szakma – mondta az [origo]-nak a biztonsági szakértő, aki maga eleinte belügyi kötelékben szolgált tiszthelyettesként, később Izraelben végzett biztonsági főiskolát (Israeli College for Security and Investigationt), majd Hollandiában szerzett NATO-diplomát, mint SWAT kiképző és védelmi specialista. A katonai testőrség nagy tűzerejű fegyverekkel dolgozik és szerteágazó a tevékenysége: konvoj-, objektum- és VIP-biztosítás, pénz- és értékszállítás, veszélyben lévő személyek, csoportok „kiemelése, kivonása” – mindez háborús körülmények között.
„Szarrá lőve”
Bazári majmok
A testőr 2004-ben járt először Irakban, egy szolgáltató cég alkalmazásában, a társaság telephelyét kellett védeniük. Mint mondta, felkérték, hogy állítson össze egy ötfős csoportot, ám a csoport egyik tagjáról kiderült, pszichológiailag nem alkalmas a feladatra, ezért neki kellett beugrania a helyére. Fél évig volt kint, de örült, amikor végre hazajöhetett, mert minden másképp volt, mint ahogy a közvetítő cég megígérte.
Ígértek teljes felszerelést, de a lejárt golyóálló mellényekbe nekik maguknak kellett megvenni a drága új betéteket. Kaptak AK gépkarabélyokat, csak épp 20-30 éves kínai vagy jugoszláv gyártmányúakat, „szarrá lőve”. Elavultak és hiányosak voltak a kommunikácós eszközök, nem voltak golyóállók az autók, amelyek úgy néztek ki, mint amit a kinti maffiózók használnak de ez utóbbi „már taktikai szempontból legalább jól használható volt”.
„Bazári majmoknak kellettünk oda – állítja – mert biztonság az nem volt, csak látszólag”. Kiállítottak például egy őrt a kapuba, hogy lássa a főnök, ha kinéz az ablakon, de hogy ez stratégiailag jó-e, az nem érdekelte őket. A szomszédos telep bejáratát sem őrizte senki, pedig onnan bárki akadálytalanul behatolhatott az ő területükre. Este pedig az őrt felültették az irodaépület tetejére, amit reflektorokkal világítottak meg. Amikor szólt, hogy talán kifelé kellene irányítani a fényforrásokat, nem törődtek vele.
Azt a javaslatát is semmibe vették, hogy legalább tíz perccel azelőtt szóljanak, ha a főnök ki akar menni a telepen kívülre. Aztán amikor e nélkül ment el a vezető futni, és késve szóltak neki, ő pedig autóval mindenen keresztül-kasul igyekezett utána, hogy megvédje, még ő kapott leszúrást, hogy nem vigyáz eléggé a járműre. Ennek ellenére, amíg ott szolgált „hű de nagy dolog nem volt”, bár becsapódott néhány rakéta a közelbe, de ez inkább amiatt történt, hogy a telep szomszédos volt egy amerikai katonai bázissal a bagdadi repülőtér mellett.
„Genfi egyezmény? Felejtsék el odakint…”
A magyar testőr szerint a biztonságon sokat rontott, amikor megtörtént a hatalomátadás, és az amerikai ellenőrzőpontok mellett illetve azok egy részét átadva megjelentek az „iraki fegyveres szervek” ellenőrzőpontjai is. Ezek akkoriban szerinte jó pénzért bármikor átengedték a terroristákat, vagy leszedték az arra járó autókat. „Genfi egyezmény? Felejtsék el odakint… szemrebbenés nélkül fejbe lőnek” – mondta.
Később az amerikai védelmi minisztérium is alkalmazta különböző „himi-humi kisebb cégeken keresztül”, amelyeket nem kívánt megnevezni. Erről azt mesélte, hogy „olyan a testőrség, mint a filmeken… háttértámogatást kapsz, például, ha leszorulsz az útról” egy támadás, vagy más miatt. A háttértámogatás azt jelenti, hogy kapnak egy telefonszámot – egy magasabb rangú amerikai tisztét -, és ha galibába keverednek, felhívják, ők meg „küldik az Apache-okat” vagy más erősítést. De van, amikor semmit nem ér a szám, hiába hívják, nem érkezik segítség.
A feladat itt változatosabb volt és szinte mindent biztosítottak, „ami szem szájnak ingere”. Végeztek például úgynevezett „kiemeléseket”, amikor egy-egy veszélybe sodródott embert, csoportot – üzletembereket, sajtósokat, hétköznapi embereket valamelyik felekezettől – kellett kihozni valahonnan. A kimentendő emberek vagy kereszttűzbe szorultak, vagy egy-egy olyan városrészbe ragadtak, ahol veszélyben voltak. Előfordult olyan is, hogy akkor mentek értük, amikor már tudni lehetett, hogy mások is oda igyekeznek: túszejtők, akik jó kis váltságdíjat reméltek az érintettekért, akiket tőlük vagy előlük kellett kihozni.
„Erő van benned”
„A dugóban, egy álcázott autóban, felfegyverkezve „
Ilyen esetekben általában megkapták előre a koordinátákat, műholdas képeket a fegyvereket, ők maguk pedig megtervezték az akciót, felmérték az adott helyszín gyenge pontjait, ahol be lehet jutni. Előfordult, hogy katonai felszerelésében mentek, de arra is volt példa, hogy civilben, vagy épp arabnak öltözve végeztek „operatív jellegű munkát”, információgyűjtést.
Mint elmondta, magával az iraki invázióval egyáltalán nem ért egyet, de saját feladatát – veszélybe sodródott embereket kihozni – nemes eszmeként definiálta. „Nem lehet leírni” azt az érzést, amikor „kihozod az embert, a családot, a kisgyereket, és ahogy rád néznek, tudod, hogy meg a gyerekei is elmondanak majd érted egy imát” – mesélte. Előfordult, hogy egy konkrét személyt kellett kihozniuk valahonnan, „de ha már ott voltunk, és a személyünk biztonságosan kijutott, hoztunk mindenkit, akit lehetett. Olyan erő van benned akkor.” Személyi védelmet is ellátott. Általában üzleti befektetőket kísért, akik már most rakják be pénzüket Irakba. „Villákat, Szaddám-birtokokat vesznek bagóért.”
A testőr majdnem egy éve járt utoljára Irakban. Akkor személyi védelmi feladatot látott el: egy arab származású építőipari vállalkozót kísért. Arra a kérdésre, hogy volt-e gázos helyzetük azt mondta, Irakban mindig gázos a helyzet. De nem keveredtek incidensbe, jóllehet voltak feszült pillanatok: „amikor bent állsz a dugóban, egy álcázott autóban, felfegyverkezve és közeledsz egy arab checkpointhoz”. A testőr, mint mondta jobban tartott az ilyen megállásoktól, mint mástól, ezért gyakran meg sem állt. „Mondom a sofőrnek, lassíts, lassíts, lassíts, aztán, ha látom, hogy olyan a helyzet, gáz van vagy, hogy a fegyveren a keze… (az iraki katonának), akkor: gázt!” Az amerikai ellenőrzőpontoknál más a helyzet, „ők nem szoktak lelődözgetni, se kirabolni”.
„Ez egy szolgáltatás-jellegű tevékenység”
És, hogy hogyan kapja a megbízást? „Ha már megvan a neved egy körön belül, tudják, hogy ki vagy”. Ő ezen a körön belül más néven szerepel. Amikor megkapja a hívást, az első dolga, hogy visszaellenőrzi a vonalat, kire hivatkozik, honnan hívja – mesélte. A megbízó megmondja, miről van szó, hogy ő kell-e személyesen, vagy a csapata – mert az is van. Utána következik az információgyűjtés, a felkészülés és az utazás. Utóbbi gyakran más személyazonosság alatt. Elmondása szerint előfordul, hogy más névre szóló útlevelet biztosítanak a számára, „amit a végén vissza kell adni”, a lényeg, hogy „ellenőrizetlen körülmények között” tudja elhagyni az adott országot vagy épp bejutni oda.
„Ha kell komplett csapattal, tudok indulni” – mesélte. A csapat teljesen vegyes, van közte magyar és más is a régióból. Volt jugoszláv, romániai katonák, volt KGB-sek, securitatések, akik nem értenek máshoz. „Ez egy szolgáltatás-jellegű tevékenység” – így a csapat személyi összetétele is a szolgáltatás jellegétől függ. A csapat először baráti, majd szakmai alapon szerveződött, de volt, akiket a megbízások során ismert meg vagy kiképzőként már maga képzett ki valamelyik speciális egységnél. A testőr és csapata sokat ad a felkészülésre, van pszichológus, aki megvizsgálja az embereket, egy-egy megbízás előtt, de ha van idejük felkészülni, akkor „abszolút tréning”. Ha lehetőség van, rá felépíttetnek egy hasonló területet, mint ahol majd bevetik őket, és ott gyakorolnak – mesélte.
Első helyen a szakma
És, hogy megéri-e? „Nagyon nagy lóvé van benne, de nem okvetlenül nekünk.” Az első alkalommal 2500 dollárt ígértek nekik havonta, de mire kimentek 2000 lett belőle, ő neki azonban sikerült feltornáznia 3000-re. Emiatt szerinte fújtak is rá a közvetítők, akik a pénz jó részét zsebre teszik. Ez azonban nem nagy pénz odakint ahhoz képest, hogy „bármikor meghalhatsz”. Egy amerikai bázison belül szolgáló buszsofőr például a többszörösét kereste, pedig ő „relatív biztonságban” volt.
Irakban akkor „ez a pénz volt a legalja”, a civil biztonsági emberek átlagban 5000 és 16 000 dollár közötti fizetést kapnak, „de határ a csillagos ég lehet”. Saját védelmi minisztériumi megbízásainak díjazásáról csak annyit árult el, hogy a pénz függött az időtartamtól, a feladattól, valamint a veszélyeztetettség mértékétől. Itt azonban a pénz mellett ugyanazokat a juttatásokat kapják meg, mint a hivatásos amerikai katonák: étkezést, kedvezményes autóvásárlást, és „DOD-badge-et” – védelmi minisztériumi azonosító kártyát, amivel számos lezárt területre bejuthattak, illetve az amerikai katonáknak fenntartott létesítményeket, így áruházakat, kantinokat, sportpályákat, uszodákat is látogathatták.
Saját bevallása szerint azonban elsődlegesen a szakma érdekli, erre készül gyerekkora óta: küzdősportokkal, lövészettel, búvárkodással, ejtőernyőzéssel is foglalkozott. A vonzódás a harchoz azonban sokkal régebbi keletű, „az 1600-as évek óta katonai pályán mozog a családom”. Mostanában azonban már kevésszer megy Irakba, főként Nigériában dolgozik, ami nem kevésbe veszélyes terület, mivel ugyanúgy 5-ös biztonsági szintű besorolásba esik az ENSZ által, mint Irak, de „a világ bármely pontján, vállalok aktív védelmi és specialis feladatokat egymagam vagy képzett kollegáimmal, együtt” – mondta az [origo]-nak.
[origo]
