2007.10.26., 2007. évfolyam, 43. szám
forrás: 168 Óra
A nemzeti ünnep előestéjén az országlakosok nagyobbik része ül a tévé előtt, és nézi az utcai harcokat.
Nézi, hogy valaki a majd évszázada nem létező 64 vármegye nevében lép fel, és senki sincs, aki azt mondaná neki: Öreg, higgadj le, eredj haza, olvasgasd a történelemtankönyvet. Meglepő dolgokra jöhetsz rá!
Nézi azt is az országlakos, hogy a lakhelyelhagyási tilalommal sújtott Budaházy György vígan szónokol a téren elvbarátai előtt, azt mondja: „Halál a zsidó vízágyúkra!” (Hát nem paródia önmagában?) Mi meg gondolkodhatunk arról: mire jó egy bírósági ítélet, és legközelebb ki fogja toalettpapírnak használni azt a hivatalos iratot, amelyen címerünk látható, és így kezdődik: A Magyar Köztársaság nevében…
A nemzeti ünnep után sok millióért kell takarítani azokban az utcákban, ahol a mi honfitársaink a mi autóinkat gyújtogatták-borogatták.
El kellene hinnünk, hogy az arcukra sálat kötő, fejükre kapucnit húzó sihederek – kezükben Molotov-koktéllal – csak demokratikus jogaikat gyakorolják, a szabad véleménynyilvánításét és a gyülekezési szabadságét?
A nemzeti ünnep után a biztosító nem fizet. Igaz, azok sem fizetnek, akik a balhét csinálták.
Nem kellene-e az efféle tüntetések, összecsapások, demonstrációk szervezőit arra kötelezni, hogy az akció bejelentésével egy időben igen tetemes kauciót rakjanak le. Mondjuk: tíz-húsz kuka árát, néhány személygépkocsiét, egy vízágyúét, a Főkefe túlóradíjait, a mentők, a rendőrség munkabérét, és azoknak a lakóknak a kártalanítására egy nagyobb összeget, akik önhibájukon kívül a harctéren laknak, és sírnak a könnygáztól.
Mindig a lakók szívjanak? Így demokratikus? Nem érdemelne meg ez is egy kerületi-fővárosi népszavazást? Akik meg dühöngeni akarnak, vonuljanak ki Rákos mezejére, és adjanak a történelemnek. Új példákat.
Szegfű Szilárd, E-mail
