Most alaposan megkeveredtünk. Varnus Xaver vasárnapi koncertjének kapcsán ugyanis kiderült, hogy már Bach sem a régi.
– Képzeld el, hogy állok két lábbal egy patakban, szörnyen éhes vagyok, és közben nagyon gyorsan úsznak a halak a vízben. Állandó bizonytalanságban szenvedek, hogy ezt a halat szeretem, vagy azt, és mire eldönteném, melyik legyen, addigra elúszik. Körülbelül félévente kikapok egyet, amit aztán bosszúból főzés nélkül rágcsálok el – magyarázza Varnus Xaver, hogy egy koncertre való készülés és egy DVD-kiadás között hogyan nem ír most könyvet. Az előzőt (Átváltozások) azért még megzenésítette a rend kedvéért, ha már hangjátékot készített belőle.
A jelenlegi legaktuálisabb fogás a zsinagógabeli koncert, október 28-án este. Xaver véleménye szerint teljesen helyénvaló, hogy Bach és Debussy mellett a Harry Potter és a Csillagok háborúja zenéje kapott helyet a műsorban. Ez az est ugyanis azt hivatott bebizonyítani, hogy ezek a darabok nagyon is hasonló szerepet töltenek be a zenetörténetben – akkor és most is illusztrációként, aláfestésként szolgálnak egy vizuális műfajhoz. Történhet ez passiójelenetben a liturgia részeként vagy modern filmben, de a lényeg: a hangulat emelése, az átélés megkönnyítése, az élmény megerősítése a feladat. Ha még nem tekintettek az Ötödik szimfóniára vagy Debussy Holdfényére úgy, mint alkalmazott zenére, most feltétlenül érdemes ebben az értelmezésben meghallgatni ezeket.
– Ha Bach ma élne, minden bizonnyal írna filmzenét – állítja Xaver meggyőződéssel, és mi igyekszünk hinni neki. – Az, hogy az orgonát a történelem egy pontján besorolták klerikális hangszernek, egy ideig segítette, majd nagyon meggátolta a fejlődését. Ha akusztikai szempontból nézem, abszolút „templompárti” vagyok. De az emberek hosszú éveken át nem a konkrét előadó kedvéért mentek el orgonakoncertre, mint például a zongora esetében Fischer Annie-ra, sokkal inkább egy életérzés tartozott hozzá. Úgy gondolom, fel kellene szabadítani az orgonát e járom alól. Ma a társadalom kilencvenöt százalékának istenélménye nem kötődik már olyan szorosan az épületekhez. Mi egy olyan világ vallási zenéjét játsszuk, amikor az emberek a hitüket még a templomhoz fűzték. Mára ezek a zenék elveszítették az akkori kontextusban érvényes ideológiájukat. De a régi templomi freskók és szobrok szépségét sem vitatja senki, csak egy másik, esztétikai szempontból vizsgálják őket.
A tisztán esztétizáló hangnemet tehát vasárnap este nyolc órától ajánljuk gyakorlásra a Dohány utcai zsinagógában.
Szerző:
Garancsi Ágnes
