
Este fél kilenc körül befejeződött a tömegoszlatás a budapesti Alkotmány utcában, ahonnan a rendőrök mintegy kétszáz, főként fiatalokból álló rendzavarót szorítottak ki.
2007.10.23 20:46 MTI
A tömeg oszlatása felszólítást követően kezdődött, miután a főként fiatalokból álló rendzavarók – szinte mindegyikük sállal, kendővel takarta el az arcát és csuklyát viselt – kukákat borogattak, kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, akik kordonnal zárták le az Alkotmány utca végét a Kossuth Lajos térnél. A rendőrök gumibotokkal kezdték meg a csoport oszlatását. Később könnygázt is bevetettek, a könnygázból alaposan kijutott a tömegoszlatást a helyszínen figyelő jelentős számú újságírónak is.
Az MTI tudósítói azt látták, hogy a rendőrök egy embert állítottak elő. Miután a rendzavarók többsége elmenekült a helyszínről, a Nyugati térnél még itt-ott igazoltattak a rendőrök olyan fiatalokat, akiknél árpádsávos zászló volt, illetve csuklyával rejtették el arcuk nagy részét.
Mintegy másfél száz rendzavaró provokálja a rendőröket a Kossuth Lajos térnél
Mintegy másfél száz rendzavaró provokálta a rendőröket kedden este Budapesten, az Alkotmány utcában – jelentették az MTI tudósítói. A főként fiatalokból álló csoport legtöbb tagja sállal takarta el az arcát. Kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, akik kordonnal akadályozták meg a Kossuth Lajos térre való kijutást.
A rendőrök provokálása azt követően kezdődött el, hogy az Alkotmány utcába érkezett mintegy 400-500 főnyi tüntető nem tudta eldönteni, hogy a Gyorskocsi utcába, vagy az Ötvenhatosok terére vonuljon. A tanácstalanság jeleként a legtöbben hazamentek. A Parlament épületénél két vízágyú várakozik.
Autóban ülőket bántalmaztak a fővárosban – a rendőrség az elkövetőket előállította
Az Oktogonhoz közeli autós incidens során három fiatalember bántalmazott két személyt – pontosította a rendőrség az MTI korábbi információját kedden kora este. A hivatalos tájékoztatás szerint kedden 18 óra körül – a Budapesten zajló október 23-i rendezvényektől függetlenül – közúti incidens történt a Teréz körúton. A rendőrség adatai szerint két autó állt meg egymás mellett az úton, a járművek utasai szóváltásba keveredtek, amely dulakodássá fajult. Az egyik autóból kiszálló három személy bottal és boxerrel ütlegelni kezdte a másik gépkocsi két utasát.
A mentőktől a rendőrség azt a tájékoztatást kapta, hogy az egyik sérült súlyos koponyasérülést, másikuk nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A helyszínre érkező rendőrök a közbiztonságra veszélyes eszközöket elvették, mindhárom elkövetőt előállították. A rendőrség a közleményben külön kitért arra is, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a gépkocsik átvizsgálásakor Molotov-koktélt nem találtak.
A helyszínen az MTI tudósítójának a sértettek elmondták: a rájuk támadó kopaszra nyírt fiatalemberek azt kiabálták feléjük, „mocskos zsidók”.

