Halálos ítélet – tiltsuk vagy gyakoroljuk?
2007. október 11. 07:42
Európában tiltják, Amerikában gyakorolják, a magyarok visszaállítanák a halálbüntetést
A műsorvezető Krizsó Szilvia: Ma van a halálbüntetés elleni küzdelem világnapja, amelyet paradox módon csak azokban az országokban tartanak nyilván, ahol már eltörölték a halálbüntetést. A kérdés örök, van-e joga bárkinek, bármilyen okból megölni valakit. Válasz egyelőre nincs, csak sokkoló képsorok.
„És Bencsik László Tibort halálbüntetésre ítéli.”
R.: – 1988. július 14-ét írunk. Ekkor született Magyarországon az utolsó halálos ítélet. 1960-tól számítva 115 embert akasztottak fel a jog és az igazság nevében. További 230 embert pedig 56-os forradalmi tevékenysége miatt végeztek ki még korábban. Az intézményesített emberölés története egyidős az emberiséggel, miként az alapkérdés is az, van-e joga bárkinek is elvenni egy másik ember életét. A válasz ma sem egyértelmű. Kínában 1200 évvel ezelőtt betiltották a halálbüntetést, ehhez képest manapság évente úgy 1000 embert küldenek vesztőhelyre, kétszer annyit mint a föld más országaiban összesen. Európában ma már csak Fehéroroszországban van halálbüntetés, és Afrikában is mindössze 6 országban alkalmazzák ezt a büntetési formát. Az amerikai kontinensen pedig csak az Egyesült Államok bünteti így állampolgárait, tavaly 53-at, mégpedig igen brutális módon. A villamosszékben nemegyszer fordult elő, hogy az áldozat elevenen elégett, a méreginjekció pedig néha 30-40 perces görcsös rohamot is okozott, mire az elítélt kiszenvedett. Persze az áldozat szempontjából nincs sok jelentősége a kivégzés módjának, annál inkább a kivégzés miértjének. A nagy háborúban elég volt, ha valaki mondjuk elvesztette a fegyverét vagy a felettese gyávának tartotta máris kivégzőosztag előtt találta magát. A 60-as évek Dél-Vietnamjában pedig az is elég ok volt a főbelövésre, ha valaki a feketepiacon üzérkedett. Háborúban persze másképp működik az emberi logika, ám sokszor a háborúk végét is kivégzésekkel zárják le a győztesek. A nürnbergi per után a náci háborús bűnösök többsége kötéllel a nyakán vagy golyóval a fejében végezte, Magyarországon pedig ezzel egy időben sokak megkönnyebbülésére vesztőhelyre kísérték Szálasi Ferencet. Hasonlóképp végezte a román diktátor, Ceausescu, miután országában győzött a forradalom, az utóbbi időkben pedig Szaddám Huszein, akit a nemzetközi tiltakozás ellenére is felakasztottak. A gonosz diktátorok megérdemelték a halált, legalábbis a közvélekedés szerint. Ám ez a gondolatmenet felveti a kérdést, kit szabad és kit nem szabad kivégezni. És ki dönti el, hogy a bűnös melyik kategóriába esik? És végezetül, ha bizonyos bűnökért lehet halálra ítélni embereket, akkor egyáltalán van-e értelme vitázni a legsúlyosabb ítélet létjogosultságáról.
Mv.: – Az Este vendége Németh Zsolt, kriminológus, ezredes, a Rendőrtiszti Főiskola tanszékvezető tanára, jó estét kívánok! Akik a halálbüntetés mellett érvelnek azt mondják, hogy ez eléggé elrettentő, akik a halálbüntetés ellen, azok egyrészt morális szempontokat hangsúlyoznak, másrészt azt mondják, hogy elképzelhető, hogy téves bírói ítéletek születnek. A statisztikák, a kriminológia mit mond, van összefüggés a halálbüntetés megléte, illetve a bűncselekmények számának súlyosságának összefüggésében?
Németh Zsolt, kriminológus: Mind a két érvrendszernek vannak komoly kutatási hátterében eredményei, tehát akármelyik mellett lehet érvelni. Például 1990-ben a Magyar Alkotmánybíróság nálunk hatályon kívül helyezte a halálbüntetést, 1991-ben az eddig évi 200 gyilkosságból 309 lett. Sokan azóta is erre hivatkoznak, és hivatkoznak más országokra is, ahol megszünt a halálbüntetés, több lett az emberölés. De én nem hiszem, hogy ilyen közvetlen összefüggés volna.
Mv.: – Egyébként nálunk ugye most a legsúlyosabb büntetési tétel az életfogytiglani börtnítélet. Amit éppen most akarnak megváltoztatni mondván, hogy 20 év múlva kötelező legyen felülvizsgálni. Ezzel kapcsolatban önnek mi az álláspontja?
N.Zs.: – Igen, és ugye a halálbüntetést, akik kívánják, azt mondják, hogy legalább akkor ez maradjon meg, ha már azt kiiktattuk. Egyetértek azzal, hogy 20-25 vagy 30 év után egy bíróság megvizsgálhassa, hogy az ember mit élt addig. Addigra sok minden már feledés homályába merül, lehet, hogy az állam jobban teszi, ha ad neki haladékot.
Mv.: – Akiket életfogytiglanra ítélnek, azokkal mi történik a börtönben, mert vannak, akik azt mondják, hogy azért nem jó ez a büntetési tétel, mert aki odamegy, annak már úgyis minden mindegy, tehát ott is akár folyathatja a bűnözést, vagy bármit csinál.
N.Zs.: – Hát a bűnözést nem könnyű folytatnia, mert nagyon fokozott felügyelet alatt állnak, sőt el is vannak különítve ezek a tényleges életfogytosok, jobb lenne, ha kis közösségben lehetnének, és közösségként kezelné őket a börtönszemélyzet, vannak is erre törekvések. Azért is jobb lenne, ha lenne remény arra, hogy szabadulhat, mert akkor volna arra ereje, hogy jobban viselkedjen.
Mv.: – Egyébként mit mondanak a számok, mit mondanak a pszichológusok, ha valaki a börtönben eltölt 20-25 évet a személyiségében milyen változások következnek be?
N.Zs.: – Hát persze, hogy megváltozik, de ez is embere válogatja, mert azért kell ehhez testalkat, fizikum, lelki alkat, mentális képességek vannak, az emberek különbözőképpen születnek és fejlődnek, de, ha rendesen bánunk velük szerintem ott is megőrízhető az épségük. Ez azzal is jár, hogy bizonyos kapcsolatot kell engedni a külvilággal, informálódhassanak, ezek mind olyan kérdések, amire a közvélemény azt mondja, hogy isten őrízz, hát nem azért vannak ilyen súlyos büntetéssel, márpedig valamiképpen konszolidálni kell őket, mert ha előbb-utóbb kiengedjük őket, akkor tényleg vadállatokká válnak.
Mv.: – Az Európai Unió portugál elnöksége az év augusztusában kritiálta élesen az egyesült államokbeli Texast a halálos ítéletek végrehajtása miatt, kegyetlen és embertelen cselekedetnek minősítve azt. Az apropó a 400. halálos ítélet végrehajása volt. A exasi kormányzó akkor úgy nyilatkozott, hogy a büntetés igazságos és megfelelő, mert a texasiak évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy ez a legalkalmasabb mód az ellenük elkövetett legborzasztóbb tettek elkövetésére. De mennyire ez az általános vélekedésaz Egyesült Államokban?
Tudósítónk Bombera Krisztina New Yorkból összefoglalja. Szia Kriszta, a kérdés tehát az, hogy milyen arányban ellenzik, illetve támogatják az amerikaiak a halálbüntetést?
Bombera Krisztina, tudósító, New York: – Jó estét kívánok Szilvi, amerikában még mindig nagyon magas a halálbüntetés támogatók száma. Az utóbbi évtizedekben 80 % és 50 % között mozgott. A támogatókat nem igazán érdekli, hogy a nemzetközi közösség legtöbb országa már nem alkalmazza a halálbüntetést és az sem, hogy a halálbüntetést még mindig használó 78 ország között Amerika olyanokkal van együtt, mint pl. Irán, Vietnam vagy Kína. viszonylag új reformnak számít itt még az is, hogy ma már nem lehet kivégezni szellemi fogyatékos vagy fiatalkorú elkövetőket. Csak egy számot hadd mondjak, az ellenzőknek az a legfontosabb érve, 19763 óta 115 halálraítéltet engedtek szabadonazét, mert ártatlanul ítélték el őket. Ez a szám persze csökken az új, egyre pontosabb nyomozati technikákkal. És viszonylag friss vitának számít az is, pár napja kezdte tárgyalni a Legfelsőbb Bíróság a méreginjekcióval való kivégzések ügyét, a legújabb kutatások szerint a méreginjekció nagyon komoly fájdalmat okoz, az elítéltek a halálraítélteknek, és az ellenzők szeretnék elérni, hogy ez kínzásnak minősüljön.
Mv.: Kriszta, köszönjük szépen, hogy tájékoztattad az Este nézőit, jó éjszakát. Érdekes, hogy egyébként Amerikában éppen most született törvény arról, hogy lerövidítsék a halálraítélet kimondását és a végrehajtás közötti időt. Mondván, hogy a kettő között akár 20-25 év is eltelhetne a fellebbezések miatt.
N.Zs.: – Igen, hát ez biztos a kínzás kategóriájába tartozik. Ha szabad hadd mondjak itt valamit, egy érv nem hangzott még itt el, mer célszerűséget nézhetünk, a társadalom védelmét nézhetjük, elrettentést, megtorlást, ezek mind érvek és lehet ezekkel játszani. De ennél sokkal fonosabb érv van itt, hogy miért ne tegye meg a társadalom. amit az alkotmányunk is rögzít. Az élet feltétlen tiszteletét, tehát nem lehet válogatni, hogy van ember, aki van méltó emberi élet és méltatlan, az alkotmány ilyet nem tud. És nagyon rosszul tenné a társadalmunk, ha válogatni kezdene. Elhangzott itt, hogy ki is tudná válogatni? Ki tudná megmondani, hogy ez jó? Tehát a halálbüntetés se nem hasznos, se nem szükséges. Ezt már 250 évvel ezelőtt monda Bekari, a kiminilógus ősünk, meg kell védeni a társadalmat, de nem lehet mindenáron, nem lehet vadul, kegyetlenül. Mert akkor le fog süllyedni a közösség is arra a szintre, ahova a gyilkos süllyedt le.
Mv.: Hát ehhez képest a Medián készíett egy közvéleménykutatást, és a felmérés azt mutatja, hogy Magyarországon az emberek több mint 60 %-a békeidőben és háborús időszakban is megengedné a halálbüntetést. Majdnem 30 %-a a megkérdezetteknek azt mondja, hogy soha, semmilyen körülmények között, 7 % pedig csak háborúban engedné meg a halálos büntetést. Vagyis az emberek csakúgy , mint Amerikában nálunk is elfogadnák. Önnek akkor mit mond ez a felmérés?
N.Zs.: – Ezek a felmérések, mikor megkérdezik az utca emberét, hogy szavazzanak, akik semmit nem tudnak, akik reflexből arra gondolnak, ha velük történne vagy a hozzátartozójukkal, valószínűleg én is így szavaznék. De még egyszer mondom, a közösség nem teheti ezt meg, hogy így válaszoljon rá, ez sokkal-sokkal komolyabb dolog annál, minthogy ilyen felületes közvéleménykutatással döntsünk, szerencsére nem is teszi meg az emberiség és a mi társadalmunk sem.
Mv.: – Köszönöm szépen, hogy itt volt nálunk.
N.Zs.: – Szívesen.
Mv.: – Ez volt Az Este, elérhetőségeinket mutatjuk a képernyőn, utánunk a Kultúrház következik, köszönjük figyelmüket, viszontlátásra!
Az Este
