2007.10.04., 2007. évfolyam, 40. szám
forrás: 168 Óra
Londonban jártam, s elvetődtem a Tate Galéria modern kori műveket bemutató épületébe is. Az egyik teremben földbe gyökerezett a lábam. Beléptem egy kb. tíz méter hosszú helyiségbe, és szemben, a falon megpillantottam a… szobrot? domborművet?… nem is tudom.
Az a bizonyos fal nagyjából 8×3 méteres lehetett. Vakító fehérre meszelték, és nagyjából a közepén három – fehéres-kékes-barnás ruhaujjba bújtatott – kar meredt előre összezárt ujjakkal, s olyan szögben (a derékszögnél úgy 20 fokkal feljebb), hogy azonnal csizmák dübörgését, eszement, üvöltő szónoklatokat, ágyúk bömbölését hallottam lelki füleimmel. Szóval: fasiszta üdvözlésre lendített karok meredtek ki a falból.
Ennyi volt az opus. A terem túlsó feléből nem lehetett elolvasni az alkotó nevét, a mű címét és a rövid magyarázó szöveget. Ahhoz közelebb kellett menni.
Kiderült, hogy az alkotás a „60-as születésű amerikai művész munkája, s a címe: Ave Maria. A kísérőszöveg tudatta, hogy az ábrázolt karlendítés az ókori rómaiak jellegzetes köszöntő mozdulata volt, amellyel győztes hadaikat, hadvezéreiket, kedvenc politikusaikat, filozófusaikat, költőiket köszöntötték, s a mozdulat kb. annyit tesz: „Üdvözlégy! Dicsőség!” Ez a köszöntés ezért jár Krisztus anyjának is.
Figyeltem a túloldalt belépő embereket (volt ott mindenféle náció, az ortodox zsidótól palesztinon, indiain, amerikain, németen, olaszon át japánig); s mindegyikük arcán a döbbenet tükröződött. Volt, aki elsápadt, a szája elé kapta a kezét, másban láthatóan bennszorult a levegő, s volt, aki értetlenül, kínosan mosolygott – de mindegyik reakció azt jelezte, hogy ugyanarra gondolnak, mint én (aki a nyilasokat is idevettem).
Nagyon drasztikusan és drámaian kiviláglott: ebből a mozdulatból már sohasem lesz a dicsőséget jelentő köszöntés. Nem lesz Mária köszöntése. Ahhoz túl véres. Miként a horogkereszt se igen lesz már ősi indiai szerencsejelkép vagy a világ tengelyének a szimbóluma. Meggyalázták.
Bennem („magyarnak számkivetve”) az is bizonysággá vált, hogy az árpádsávos lobogó sem igen tud már – hiába a farizeus szöveg – az Árpádok lobogójává, címerrészletté lenni. Ahhoz túlságosan bemocskolták egykor ordas eszmék hitvány bérencei.
És ezt azok is tudják, akik mostanában használják e zászlókat. A többi – tisztesség ne essék szólván – szemforgató, süket duma.
Juhász Ferenc, Enyed
