Unokáink sem fogják látni… – 200. adás
2007. szeptember 30. 15:45
2007. szeptember 30.
Kattintson ide a videó megtekintéséhez!
Ráday Mihály:Tisztelt Nézők! Ez a városvédő műsor kétszázadik adása. A századikat annak idején azzal ünnepeltük, hogy legyártattuk és visszaadtuk Városvédő Pallas Athéné kezébe a lándzsát, az eredetihez hasonlót, ha nem is az eredetit. Ma is megvan, láthatják.
A kétszázadik adásra pedig, mintha ezt ünnepelnénk, elkészült egy nevezetes szobor, Pallas Athéné szobrával szemben lévő Szentháromság szobor tatarozása itt a budai várban, a felállványozott Mátyás templom előtt.
Az 1710-es pusztító járvány után döntötték el a budaiak új szentháromság-oszlop építését, és a munkával Ungleich Fülöp és Hörger Antal szobrászokat bízták meg. Az itt állt korábbi emlékművet Újlaknak adományozták, ott, a Zsigmond téren ma is megtekinthető. Az új, még nagyobb kompozíciót 1713-ban avatták.
Szent Rókus, Nepomuki Szent János, Szent Ágoston és Szent Sebestyén alakja fölött Szűz Mária látható, Keresztelő Szent János és Xavéri Szent Ferenc között.
A domborművek egyikén Buda Várának és a királyi palotának akkori képe, a másikon pedig a Szentháromság tér látható, magának az emlékműnek az építése közben.
A szobrok kőanyaga annyira elhasználódott a legutóbbi felújítás óta, hogy szinte az egész szobor-együttest újra kellett faragni. Elkészült, megvan, mindenki láthatja.
Ismerik ezeket a filmkockákat, ugye? Ez a Déli Harangszó. Ezt az egyperces filmet 13 évvel ezelőtt én készítettem, és azóta is naponta vetíti az egyes és a kettes csatorna egyaránt. A harang, amit látnak, az a Mátyás-templom nagy harangja, a harang nyelve és a harangot tartó öntöttvas járom is jól látszik a már vagy tízezerszer ismételt felvételen.
2000-ben lecserélték az összes harang nyelvét és jármát is újakra. Most, 7 évvel később a leszerelt régiek beköltöztek az Öntödei Múzeumba, a Bem József utcába.
Aki kíváncsi rájuk, a régi Ganz Gyár területén, a múzeumban közelről megtekintheti, milyenek voltak az eredeti harangtartó szerkezetek, s mekkora a nyelv, amit a delet köszöntő egyperces tévéfilmben még mindennap láthatnak az eredeti helyén működve.
Sokat gondolkoztam, hogy melyik faluba térjünk vissza a jubileumi adás apropóján. Úgy gondoltam, a 324 lakosú Tolna megyei Závod a legmegfelelőbb hely. Kérem, nézzék meg újra a falut, friss felvételeken.
Jakab György: Hét évvel ezelőtt jártam erre. Teljesen véletlenül idetévedtünk a faluba. A falu rögtön megtetszett, és gondoltuk, hogy itt kéne venni valamit. De mit? Találkoztunk egy helybelivel, és mondta, hogy van három ház eladó. Ez volt az egyik. Be volt nőve, három éve nem volt lakva. Bemásztam, a szomszéd kijött, nézte, hogy mit akarunk. Végigmentem az egészen, és kijöttem, meg voltam győződve, hogy ez a ház ez nekem kell.
Egyre lelkesebben jártunk ide, az emberek itt kedvesek, a hangulat, a csendesség, a szépség a faluban, rengeteg kovácsolt vasmunka, az épületeknek ragyogóak a tulajdonságai, télen meleg, nyáron hűvös.
Nem vagyunk itt télen, de tudom, hogy ha mínusz húsz van kinn, bent plusz hat van, nyáron pedig huszonnégy, huszonöt fok van bent, amikor negyven van kint. Csak ezek a vályogházak, meg ezek a hosszú házak ezek fantasztikusan vannak megépítve.
Ráday Mihály: A komfort rendben van? Van minden, ami kell hozzá? Villany, fűtés?
Jakab György: Minden. Most elkészült a cserépkályhám, úgyhogy minden komfort megvan. Nem kell légkondit beszerelni, nem kell gázt beszerelni, nem kell konvektorokat beszerelni, teljesen minden olyan kényelmes, mint akárhol máshol egy nagyvárosban.
Ráday Mihály: Azt látom, hogy a faluban a pókhálók vannak mindenütt, de önök előtt nincsenek.
Jakab György: Beraktam mindent a föld alá. A portámon csak a madarak repüljenek, drótok nem kellenek. Csúnyaság elég van itt, kint a falu közterületein.
Ráday Mihály: Lehet, hogy majd követik.
Jakab György: A szomszédokat rábeszéltem már, hogy milyen szép ez a falu, azelőtt szerintem nem hitték. De most már egyre jobban hiszik, hogy Závod tényleg valami különleges, itt van valami plusz, van valami, amit érdemes tovább építeni, fejleszteni.
Jakab György segítségére volt a Városvédő Szövetség pályázatain még gyerekként díjnyertes, a nyári városvédő gyerektáborainkban is szorgos résztvevő, a ma már építész Szász Gábor.
Ráday Mihály: Ki ad példát kinek? A závodiak hozzák helyre a házaikat, és ettől kedvet kapnak a külföldiek, vagy a külföldiek szolgálják a mintát a helybeliek számára?
Szász Gábor: A mintát a helybeliek adták, illetve a település maga. Azzal, hogy egy idegen betért ide, és meglátta a körülményeket, és a környezet, ami fogadta őt, az már arra sarkallta, hogy ő is olyan legyen, mint a többi závodi polgár. Vannak hiányosságok még a településen, van még mit helyreállítani, pótolni. Ők talán egy kis lendületet adnak a dolognak annyiban, hogy a sebességet kicsit gyorsítják.
Ráday Mihály: Ez a ház, ami előtt állunk, ez egy évvel ezelőtt még úgy nézett ki, mint a szomszédja. Három-osztatú tűzép-ablakos, rolós, kőporos. Mi a változás oka, és egyáltalán, hogy történt a változás?
Szász Gábor: Ahhoz, hogy ilyen változás végbemehessen, több dolog kell egyszerre. Kell egy hajlandóság a tulajdonos részéről, ami szerencsésen megvolt, és kell az anyagi háttér is, ami szintén rendelkezésre állt. És ha megtaláljuk a hangot az illetőkkel, itt történetesen egy külföldi, holland tulajdonosról van szó, akkor – látva a megvalósult példákat -, szívesen beállnak a sorba, ez a tapasztalatunk.
Szerencsére rendelkezésre állt egy eredeti régi fotórészlet a homlokzatról, de a kőpor leverése után látszott is, hogy hol voltak befalazva a nyílások, hol voltak levésve a díszek, hol kell pótolni és beavatkozni újra.
A lakóépületen két éve dolgozunk. Első ütemben a lakásrész alakult ki, illetve a gazdasági épület pajta-részéből készült nappali. Második ütemben nyúltunk az utcafronti homlokzathoz, ami nagyjából két hónapos munka volt összesen.
Az eredmény tulajdonképpen olyan, amikor az istállóból lakás készül, mint amikor a gyárépületekből, ahogy ezt divatos szóval manapság hívják, „loft” lakás. Hatalmas tér, nagy belmagasság. Én nagyon lakhatónak érzem az ilyet. És a falusi házak melléképületeiben bárhol megcsinálható.
Szász Gábor: Én itt születtem a településen, miután megnősültem, néhány évig máshol éltünk, de aztán sikerült itt egy házat vennünk szerencsére, és felújításával és értékmegőrzésével remélem, én is jó példát mutatok.
Ráday Mihály: Ehhez lehet pénzt is szerezni, vagy minden a tulajdonoson múlik?
Szász Gábor: Nagyon kevés pénz áll rendelkezésre. Az önkormányzat nagyon szegény, helyi szinten nagyon kevés pénzt tudunk hozzáadni, ami lehetőségünk van, az állami vagy uniós pénzek lehívása lehet. A magyar pénzek szintén korlátozottan állnak rendelkezésre, az uniós pályázatok pedig utófinanszírozásúak. De ahhoz, hogy előre lépjünk, ahhoz ezeket hitelből meg kell valósítanunk, másképpen nem fogunk előre lépni, úgy látszik.
A mondat olyan, mintha lehangoló lenne, pedig nem az. Ha nem is könnyű, de lehet támogatást szerezni a saját pénz kiegészítésére.
Závodon előre jutnak, és ezt számos fényképpel tudjuk bizonyítani, érdemes megnézni, hogyan alakulnak át a házak, pontosabban hogyan alakulnak vissza.
Hogy lehet egy faluban elérni azt, hogy a lesimázott, leegyszerűsített homlokzatok, kicserélt ablakok után megint visszanyerjék a házak eredeti arculatukat. Ebben Szász Gábornak és az őt körülvevő csapatnak, beleértve a hely polgármesterét, Szász Jánost is, komoly szerepe van. Závod példája – és persze van még egy-két ilyen falu az országban – nagyon fontos követendő példa lehet más települések számára is.
Érdemes megnézni egy a dombtetőn álló házat a 95. adás számára készült felvételemen (Új városvédőbeszédek 363-364. old.) és nézzék meg ugyanezt a házat most, 11 évvel később. Időközben lett új tulajdonosa, és új életre kelt. Ugye, döbbenetes a különbség?
A tulajdonost egy dologra még kötelezni fogják, hogy a parabola-antennát vigye hátra a ház végébe, mert nem olyan helyre tette, ahol ez megengedhető Závodon. Ugye, kedves nézők, hány olyan helyen látnak parabola-antennát, ahol zavarja az épület képét. Meg lehet azt úgy is oldani, hogy ne zavarja. Itt is így lesz. A régi parasztházak másutt az országban is jól lakhatók, ha van okos gazdájuk, aki védi őket, helyreállítja és használja ésszerűen.
A célom az, hogy rábeszéljem önöket, kövessék a példát, a jó példákat, próbálkozzanak, tegyék rendbe a falvakat, érezzék jól magukat a régi házakban, korszerű körülmények között.
Érkezett a jó hír: Egerben felújították az 1845 körül épült zsinagógát, Eger első ilyen egyházi építményét. Fontosnak éreztem, hogy azonnal a helyszínre siessek, hiszen többször is megörökítettem és bemutattam már ezt az épületet. Kezdetben akkor, amikor még a padok is meg voltak benne egymásra dobálva (l. 57. adást az Új városvédőbeszédek 96. oldalán),
azután közel húsz éve, amikor kiürítették, elhordták a parkettáját, de nagyrészt megvoltak még a színes ablakok és az összes festmény, a karzaton, a mennyezeten és az oldalfalakon (l. 109. adás – Új városvédőbeszédek 478. old.). A karzaton felirat hirdette, hogy 1924-ben alakították át kultúrházzá, tehát akkor kerülhettek a festmények a falakra.
Nem állítom, hogy ezek olyan minőségű festmények voltak, mintha Michelangelo vagy Leonardo da Vinci kapta volna a megbízást, de igen jellegzetes képek voltak mind a geometrikus ábrázolások, mind az Ótestamentum egyes alakjait, jeleneteit megjelenítők. Örültem a felújításról szóló hír hallatán, mert korábban el nem tudtam képzelni, hogy ezeknek a festményeknek a megújítására valahonnan pénzt lehet szerezni.
Gyanakvásom beigazolódott, habár kívül az épület megújult eredeti klasszicista alakjában, s belül színvonalas kortárs kiállítások otthona lesz, a falképeket néhány pacni nagyságrendű maradvány kivételével kíméletlenül lemeszelték. Egy barátom, amikor valamire valami igazán kemény bírálatot akart tenni, finoman azt mondja: csacsiság.
Akkor most maradjunk annyiban, hogy én is csak annyit mondok: csacsiság volt, nagy csacsiság, hogy Egerben így járhatott ez a műemlék-épület.
Most pedig autózzanak velem tovább, menjünk Ózdra, további örömhírek nyomába. A korábban készült felvételek megtekintését – hogy ne húzzuk velük az időt, a műsor internetes változatáról, a Magyar Televízió honlapjáról ajánlom ezúttal.
Két jellegzetes és fontos ózdi épületet felújítottak, amióta ott jártunk (l. 184. adás). Az Olvasóegylet székháza az egyik. Gondolják el, egy ekkora székház egy munkás város olvasóegyletének! Nem sikerült megfejteni, hogy mi a fönti dekoráció, aki tudja, mondja meg, kérem szépen.
Az „Olvasóegylet” feliratot azzal együtt akarják majd helyreállítani. Belül meg olvasható, hogy 1923-24 tájban építtették a munkásaiknak a Rimamurányi acélművek tulajdonosai ezt az épületet, amelynek most a földszinti előcsarnokát látják, s azután invitálom önöket a szépséges színházterembe.
Korábban mutattam már a Csepeli Munkásotthon megmaradt díszes színháztermét, az ózdit is most másodszor, de most már felújított állapotában. A lépcsőházak kovácsoltvas korlátjainak díszei utalnak a ház kulturális funkcióira. Két ilyen lépcsőházban jutunk fel az emeleti előtérbe.
Most a gyárat látják egy pillanatra az emelet egyik ablakán át. Itt, ebben a szobában egy kis kiállítás van, ami az olvasóegylet múltját szemlélteti. Az épület múltját is és azt is, hogy hányféle funkciónak tudott helyet adni, hányféle szórakozásnak vagy művelődési lehetőségnek ez az épület.
Borzasztó kedvesek szerintem a dalárdákról készült csoportképek is. Íme itt a nagy emeleti díszterem, ahol nagy mulatságokat, bálokat lehetett rendezni akár.
1 | 2 | 3 | 4 Következő oldal
