Béres Tímea a jövőben sem zárkózik el a válogatottságtól
2007. szeptember 18. (19. oldal)
Novák Miklós
Talán Béres Tímea az egyetlen a női kosárlabda-válogatottban, aki az Európa-bajnoki pótselejtező mind a négy mérkőzésén jól teljesített. Sajnos, ez nem volt elég, újabb két találkozón – szerdán Szlovénia, csütörtökön Svédország ellen – kell segíteni a csapatot ahhoz, hogy legalább a minimális célt elérje, s bennmaradjon az A osztályban. A center is megerősíti, nem egyszeri kisiklás vezetett a mostani kudarchoz.
Tenni valamit. Az izraeli vereség és Bencze Tamás lemondása után akadtak, akik arra számítottak, Rátgéber László újra szerepet kaphat a válogatott mellett. Miként érdeklődésünkre elmondta, nem is keresték, ettől függetlenül van véleménye a történtekről. „Kimondottan rosszul lettem, amikor értesültem a hírről – kezdte a pécsi mester. – Hallottam arról, hogy ha én vagyok a kapitány, akkor biztosan nem kapunk ki hatpontos vezetésről. Erről fölösleges beszélni, ellenben egyértelműen hiba Bencze Tamást megtenni bűnbaknak. Annak kellene kiállni és vállalni a felelősséget, aki kitalálta, hogy Bencze legyen a szakvezető.” Amikor felvetettük, ezt a helyzetet tulajdonképpen ő idézte elő azzal, hogy nem vállalta el a megbízást, így vágott vissza: „Azoknak kellene elgondolkozniuk, akik éveken át támadtak, amikor én voltam a kapitány.” Most mindenki összefogást hirdet, amit Rátgéber így lát: „Az összefogás nem PR, nem marketing, hanem ösztön. Az emberek vagy maguktól ráéreznek, hogy bizonyos feladatokat csak közösen képesek elvégezni, vagy csak beszélnek róla. Én továbbra sem látok összefogást, csak egyéni érdekeket.” Végül arra a kérdésünkre, ha most kapna felkérést, elvállalná-e a válogatott irányítását, így felelt: „Korai erről beszélni. Egyelőre csak azt észlelem, hogy menthetetlenül süllyedünk, és ez pokolian rossz érzés. Most még csak az világos a számomra, hogy tenni kell valamit.”A saját teljesítményével menynyire elégedett? – kérdeztük Béres Tímeát, aki a nyáron a Pécstől a Brnóhoz igazolt.
– Úgy gondolom, hoztam a maximumot, ennél jobban nem tudok játszani. Lehet, hogy ez kevés, de ez az igazság.
– S a csapat teljesítményéről mi a véleménye?
– Ebben a játékosállományban több van, ez nem kétséges. Ám az nem az én feladatom, hogy megmondjam, miként lehetett volna a csapatból ennél többet kihozni.
– Ez felfogható a Bencze, Székely edzőpáros kritikájaként is.
– Pedig nem ez volt a szándékom. Ők legalább elvállalták a feladatot, a tőlük telhetőt megtették.
– Újabb rést ütött: ön szerint tehát Rátgéber László a felelős? Hiszen először őt kérték fel szövetségi kapitánynak, de nem vállalta.
– Isten ments! Rá még véletlenül sem gondoltam.
– Akkor talán Cserny Rékára? Aki önnel szemben – pedig kisgyermekéről sem kellett gondoskodnia – nem vállalta a felkészülést.
– Rá sem. Megértem Réka szempontjait. Bármikor közbejöhet egy súlyos sérülés, készülni kell a civil életre.
– Ha rá sem, akkor kire?
– Ezért a kudarcért az egész magyar kosárlabda-társadalom felelőssé tehető. Rá kell végre ébredni, hogy véget kell vetni a széthúzásnak, össze kell fogni, mert különben tényleg tönkremehet a női kosárlabdázás Magyarországon.
– Ezt megelőzendő mindenekelőtt legalább a „pót-pótselejtezőt” kellene sikerrel venni. Mire számít Szlovénia és Svédország ellen?
– Papíron náluk is jobbak vagyunk, de elismerem, lelkileg nem lesz könnyű ráhangolódni erre a két meccsre.
– S utána hogyan tovább? Lesz még válogatott?
– Ez sok tényezőn múlik. Egyrészt mégiscsak harmincéves vagyok, külföldön folytatom a pályafutásomat, van egy kisfiam, bármikor közbejöhet egy sérülés.
– Nem az imént mondta, hogy össze kell fogni, mindenkinek ki kell venni a maga részét a munkából?
– Valaha én is olyan romantikusan gondolkoztam a válogatottságról, hogy mindig, minden körülmények közepette kötelező vállalni. Csak amikor az ember sokadszorra szembesül azzal, hogy a háttérben, azok között, akiknek meg kellene teremteni a feltételeket, nem mindenki így gondolkozik, sőt még ellendrukkerek is akadnak, akkor nem könnyű újra és újra nekilendülni. Most azért vállaltam a teljes felkészülést, mert úgy éreztem, a mostani az utolsó esélyek egyike, amikor eredményt érhetünk el. Az olimpiai kvótát ugyan túlzásnak, az Eb-részvételt viszont reális célnak tartottam. De hogy ne kerüljem ki a kérdést, ha azt fogom látni, a válogatott ügye mindenkinek fontos, és úgy érzem, tudok segíteni, akkor rám lehet számítani.
