Forrás: 168 Óra

2007.09.27., 2007. évfolyam, 39. szám

forrás: 168 Óra

Amikor jobb ügyhöz méltó hevülettel ostorozta az MSZP politikusait Semjén Zsolt, rámutatott, hogy az ő kommunista elődeik államosították a zsidó vagyonokat. Harsány derűt váltana ki egy vicclapban ez a felülmúlhatatlan ostobaság.

E fenomenális ostobaságot Semjén úr sem gondolhatta komolyan, ugyanis a kommunisták nemcsak a zsidó vagyont államosították, de minden más vagyont is. Viszont felvetődik, hogy hol voltak a kereszténydemokraták, illetve a keresztény erkölcsök, amikor a rendszer üldözöttjei 1944-ben lakásukat egy bőrönddel a kezükben voltak kénytelenek elhagyni.

Igaz, nem államosította, hanem elrabolta javaikat a nyilas csürhe, s gondoskodott arról, hogy jogos tulajdonosaik soha ne térhessenek vissza.

Öszterreicher Gyula, Budapest

One Response to “Botrány a Parlamentben”

  1. barat

    Ez a történelmi igazság!
    Mire az államositásra sor került volna a zsidó vagyonokat az árja magyar lakosok elfoglalták, beleültek a házaikba, átvették gyáraikat, kisboltjaikat stb. és csak utána jöttek a kommunisták államositani. Igy gyakorlatilag a zsidó vagyon államositásáról csak ritkán beszélhetünk, mert azt a német és magyar fasiszták rekvirálták(mondhatnám zabrálták, ellopták vagy ahogy tetszik) és elosztogatták egymás között. Ha ma valaki eljön megnézni a régi házát például vidéken, akkor be sem engedi a magyar a házába. Ez az övé, mit keres itt a zsidaja, menjen vissza oda ahonnan jött ( ez egy konkrét eset, ami egy Amerikában élő Holocaust-Auschwitz tulélővel történt 2001-ben, amikor csak látni akarta a házat ahonnan jött. Ezek után soha többé nem jött vissza az illető Magyarországra).