Szerényi Gábor: Marslakó a kikötőben
2007. szeptember 26.
„A Szovjetunió felbomlásával, a keleti blokk függetlenedésével az Új Kelet szerepköre is módosult. Napjainkban már kevésbé hiánypótló a híradások, tudósítások szüntelen áramlásában, bár természetesen, mint helyi újság, sajátos szemszögből számol be a közel-kelet eseményeiről”
„Bocsásson meg, megmondaná milyen nyelven beszélt?” A huszonéves fiatalember gyermeki ártatlansággal kérdezett, angolul. Nem volt ebben tolakodás, inkább csak olyan pajtáskodó oktondiság. Csinos barátnője is érdeklődve nézett, mi lesz a megfejtés. Pár nappal ezelőtt már csúfolódtak kamaszok a közelemben, amikor megszólalt a fejpárnaként használt hátizsákomban a mobil, „bonzsúr, komszi-komszá!” ilyeneket mondtak nagyokat nevetve, mert azt hitték, hogy az errefelé szokásos francia nyaralók egyike fog „karattyolni” nekik vicces hangsúlyaival. (Gondolatban megköszöntem nekik, hogy franciának néztek, utoljára kamasz koromban szólítottak franko-mániám miatt „monsieur”-nek a haverjaim.)Azután nagy csönd lett, szinte a fülek is megnyúltak, ahogy ezt a semmi máshoz sem hasonlítható, különleges beszédet meghallották. „Édes, jó Klári-bébi, mi a pálya a kukszliban otthon?” (Na, erre varrjatok gombot szótárból fordítók!)”Hángérien lengvidzs?” Kérdezett vissza a fiú kicsit hitetlenkedve, hogy ilyen egzotikumot lelt itt a Tel Aviv-i tengerparton. Egy kicsit attrakcióvá is váltam a barátnő előtt. Megnyugtattam, hogy ez egy különleges nyelv, borzasztó nehéz megtanulni (hajdani ausztrál angoltanárnőm mennyit szenvedett, mikor ő próbálta elsajátítani nyelvtanunk, szókincsünk), cserébe viszont mi is keservesen idomítjuk nyelvünk a többi nép kifejezésmódjához.Persze, erősen tartja magát az a közvélekedés, hogy Izraelben azért nem kell aggódni, magyarul sokan tudnak, s beindul a társasjáték, hogy ki mindenki származik Edelényből, Mezőkövesdről, vagy Temesvárról, vagy ha nem is e tájékról, de akkor a házastársa legalább magyar. És ha végképp semmi kötődése, akkor legalább ismer idevalósiakat.Tény, hogy Magyarországon kívül egyetlen magyar nyelvű napilap jelenik meg a világon, és az természetesen itt, Tel Aviv-ban, az Új Kelet. Az 1967-es hatnapos háború után a Szovjetunió és a tőle függő Magyarország is megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel, mit sem törődve azokkal a százezrekkel, akiket rokoni szál köt össze, és így lényegében csak illegálisan tarthattak kapcsolatot. Ezekben a rendszerváltásig tartó években az Új Kelet példányait gyakorlatilag csak becsempészni lehetett Magyarországra, mint tiltott sajtóterméket. (Emlékszem érkezett úgy is lap, hogy összegyűrve azzal tömték ki a tartalék cipőket, hogy aztán kisimítva olvashassák el.)A Szovjetunió felbomlásával, a keleti blokk függetlenedésével az Új Kelet szerepköre is módosult. Napjainkban már kevésbé hiánypótló a híradások, tudósítások szüntelen áramlásában, bár természetesen, mint helyi újság, sajátos szemszögből számol be a közel-kelet eseményeiről. A jobbára idős szerzők írásait közlő lapot böngészve, az olvasó szembesül azzal, hogy a magyar anyanyelvűség egyfajta rezervátum, aminek számos meghitt zege és zuga van, amiben a tollforgatók otthonosan berendezkednek. Virtuális kávéház ez, mindenki ismeri a másikat, csöndes, bús hegedűszóló egy-egy monológ, itt-ott megcsillan a tipikus pesti zsidó humor, miközben hidegen és durván zeng, örvénylik a nagyvilág, történelmi tragédiák csak az élettel elmúló bánata mentén.
Van keresztrejtvény is. (Ebből is látszik, igazi újság.) A helyes megfejtők nevét minden héten közlik, de jutalmat nem adnak, nem sorsolnak. A jobbára idős rejtvényfejtőknek ez mégis fontos, így adnak hírt magukról, egymásnak. Lehet tudni, hogy Sonnenschein Öcsi Natanjáról, Izsák Erzsébet és Tibor Nesz-Cionából élnek, Deutsch Mordecháj Bné Brákból a múlt héten is beküldte a megoldást, csak kimaradt a nyomtatásból, hát ezt is jelzik a barátok, rokonok, ismerősök számára. (Bár a verseit is közölné a zord főszerkesztő, hiszen a Karinthy Ferenchez, vagy a Tolnay Klárihoz írott alkalmi poémák nemcsak irodalmi érdekességek, de kordokumentumok is.Az Agytorna rovatból megtudtam, hogy a koffeinmentes kávéban is van koffein, Amerikában ez 3 százalék is lehet, az Európai Unió országaiban csak 0, 1 százaléknyi megengedett, továbbá a párizsi Eiffel-tornyot Csúfságnak és Öreg hölgynek egyaránt becézik a franciák.A Szeressük egymást, gyerekek felcímű oldalon az Erdélyből származó Róna Éva ír olyan szívbéli szeretettel, ami már-már patetikus, de aztán eszembe jut, amit épp Karinthy Ferenc felesége, Ági néni írt pár éve nekem, „ne restellje az érzelmeit, ahogy idősödöm, úgy érzem egyre inkább, hogy csak annak van igazán értéke.”Schnapp Lea, egy másik publicista, újra és újra családja, barátai apropóján ír, hallottam, hogy ezt némely olvasója kicsit sokallja, de az újság erőssége inkább a személyes hangú jegyzet, tárca, a napi híreket, kommentárokat a televízió, rádió úgyis előbb közvetíti.Az egyik szám első oldalán a szélsőjobboldali veszélyről írnak, alatta tudósítás a terroristák elleni hadműveletekről, közötte – mintegy megnyugtatásként – öt hasáb széles címmel: „A templomba járók hosszabb ideig élnek”. (A hátsó oldalon Dán Ofry jegyzete élesen bírálja az izraeli kormányt, hogy a második világháború haláltáborait túlélőkkel milyen méltánytalanul bánik, a kárpótlásként kapott „sok százmilliókból” alig kapnak az érintettek, míg fiatal, ügyes szakemberek „lubickolnak” a javadalmazásban.)Mértékkel az újságolvasással. Így intem magamat. Fölidézem emlékeimben a pesti metróállomásokon mutatványból kitett cikkeket, riport-részleteket, s legyen bár bulvár-hír, vagy gazdasági szaklap elemzése, arra jutok, hogy nem hiányzik egyik sem. Bár a tucatnyi, ajándékból magammal hozott képeslapot végigböngésztem a második hét szombatján. Csak megerősödtem abban, hogy alapvetően UFO vagyok, marslakó, aki tanulmányozza a földi életet, megpróbál hasonulni, aminek rendre az a vége, hogy elalszom a tengerparton.Oldja meg a világ nélkülem a gondjait, addig, tessék sorszámot kérni hozzám, most zárva vagyok, a jövő héten kinyitok. (A naplemente a kikötőben, az megunhatatlan!)
