2007. szeptember 15. (15. oldal)
Badacsony T. Örs
W E B V A D Á S Z
Az egészségügyi reform egyik ígérete megvalósulni látszik: minden szobába internet-hozzáférést! Úgy tűnik, a fejlesztést először a megmaradt „mosolygókban” kezdték, mert miután a sokadik gyűlölettörvény-koncepció előkerült, egy tényleg csak az elmekórtan eszközeivel értelmezhető felvetésbe botlottunk a forum.index.hu vallásfilozófia szekciójában a Tiltsák be a Bibliát! című topikban.
A roppant eredeti felvetés egy, a Zsoltárok könyvéből kiemelt idézeten alapul: „Áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán.” Természetesen a szövegösszefüggésből kiragadva és az exegétika szempontjait félretéve sikerül a lelkes hozzászólókat ugrasztani, s a felhívás: gyűjtsünk minél több gyűlöletkeltő részletet, nem talált süket fülekre, így rövidesen érkezik egy Lukács-idézet evangéliumából: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az
én tanítványom.” Legyinthetnénk, nagy az Isten állatkertje, de manapság azért a „tizenöt perc hírnévért” még magukat professzornak titulálók is képesek voltak hasonlóra. Hogy jópofaságból vagy másért, azt majd nyolcvan év múlva megtudjuk – talán. Szerencsére akad, aki komolyan veszi az ötletet, és mint jogban jártas ember, rákérdez az elkövetőre, mert elkövető nélkül nincs bűncselekmény. Felmerül Jézus, Lukács vagy bárki, aki Bibliát olvas. (Szerény jogi és teológiai ismereteink alapján megjegyezzük, hogy a hozzáértő kommentelők kifelejtették a „felbujtót”, azaz a Szentléleket.) Az ötletgazda most szűkíti a kört a történelmi keresztény egyházakra, hiszen ők adnak ki Bibliát, és jelzi, hogy eljárást indít „úgy nyomtatott, mint virtuális formában természetesen”. (Ugye hogy nem túlzás a bevezető?) Újra joghoz értő hozzászóló jelentkezik: „A Biblia kiadása önmagában nem tesz senkit elkövetővé, mint ahogy a Kékfény szerkesztősége sem bűnözői csoportosulás.” De a lavina már elindult: „Vannak éppen elegen, akiknek örömhír lesz, hogy végre van egy ország, ahol betiltják a Bibliát.”, „Legyen a kereszt önkényuralmi jelkép!”, és megszólalnak a toleránsabbak is, betiltás helyett elég lenne a Biblián feltüntetni a káros hatásokat, úgy mint a cigarettás dobozokon: „A vallás súlyosan károsíthatja az ön és a környezetében élők természetes érzelemvilágát.” Erre azért már jön egy tényleg empatikus reakció: „És téged mi tett így tönkre?” Ezt valószínűleg nem fogjuk megtudni, de ha a megfelelő kiemelt szóra kattintunk a hozzászólásokban, részt vehetünk egy ingyenes személyiségteszten. Ez csak kettőszáz kérdés, ebből kiderül, mi velünk a probléma, és majd segít egy személyes tanácsadó. Ez a rejtett hirdetés még valahogy illett az oldalhoz, sőt. De a diákhitel és a bankjegyvizsgáló készülék már-már kizökkentett a téma elmélyült tanulmányozásából, pedig olyan nóvumokat is megtudhattunk, miszerint Lukács arámi nyelven írta az evangéliumát. Mi eddig úgy tudtuk, hogy koiné görög, de nem vagyunk tévedhetetlenek. Természetesen a politikai korrektség jegyében van, aki nem áll meg a keresztény és a zsidó vallás kritikájánál, hanem az összes vallás felülvizsgálatát sürgette, de csak miután megszületett a Biblia „light” kiadása (csak semmi durvaság). Mégis azzal a kommentelővel tudtunk egyetérteni, aki csak ennyit üzent: „Legyen vallásotok a fogyasztói társadalom, a ti bajotok.”
(Forum.index.hu)

