A reggeli zuglói kulturális kör helyesen úgy kezdődne, hogy az ember megjelenik a Szecskában nyitásra. Szemben, az Állatkert sarkánál a felújított vendéglátóipari Fehérelefántban már ott a lehetőség, hogy a korai fürdővendégek szomját oltsa, de ami a jeles napok érdeklődőit illeti, hiába, mert a testkultúra sokak által kedvelt, gyakran élő szocio-show-val is szolgáló palotája nem szerepel a helyszínek között. Így wellness-élménynek kezdésül a Varga Márton Kertészeti Szakképző Iskola harmatos udvara marad.
Az ember beballag a Mogyoródi út kétszer kétsávos városi gyorsforgalmú úton álló iskolaépülete mögé, ahol nagy (3000 m2) és békés kertben találja magát, akkora himalájai selyemfenyő alatt, hogy egy négylakásos társasházi szint könnyedén elférne benne, vertikálisan pedig vagy hat ilyen. Ennek közeli szomszédságában büszkélkedik egy jégkorszaki eredetű fajta, a kínai mamutfenyő, amelyet 1948-ig kihaltnak véltek – ekkor találtak egy kínai szurdokban néhány példányra. Magyarországra Gregus Pál jóvoltából került ennek a ritka nagy vízigényű fának a magva. Ez a fa már a japánkert szélén áll, ahol a víz felett lépőköveken átkelve a növények bölcs rendben igézik a sétálva merengőt. A tankertben rengeteg fajta növényt gondoznak az intézmény tanulói, akik már kora gyermekségükben megtanulják: sárgán virágzik a tök. A következő helyszín karikázással hamar elérhető.
A Mozgásjavító Iskola tanulói sok apró részletben láthatják meg a századelő egyik építésze, Lajta Béla nyitott, mindenre kíváncsi szemléletének nyomait, ha bebarangolják az épületet. Az izraelita hitközség annak idején A város peremén – József Attila néhai lakóhelye mellett – építtette vak gyermekek menhelyéül. Most a mozgássérült gyerekek életének egyik fontos helyszíne, ahol teljes biztonságban érezhetik magukat. Az épület tornateremnek használt szárnyában valaha zsinagóga működött, amely a vészkorszakban siket gyermekeknek adott menedéket. Az intézmény vezetősége a jelenlegi állapotában is óvja az épületet, a szükséges karbantartási munkálatok az eredeti terveknek megfelelően történnek, de nagyszabású felújításának még csak a küszöbén állnak. Innen biciklivel remekül át lehet jutni a Tatai útra, mert a rákosrendezői megálló leeresztett sorompóján a „10 percen túl is zárva tartható” felirat mellett le sem kell szállni. Itt található egyébként a kerületet határoló műintézmények egyik legősibb – tehát kulturálisan számon tartandó – talponállója: egyik oldalról két sínpár, a másikról több pár rendező vonal határolja, ezért akaratlanul is itt rekedhet az ember. Erről még egyszer egy alaposabb talponállás után beszámolunk.
Szóval a Tatai úton a biciklisták elkülönített úton kerekezhetnek, ez egyébként a város kevés olyan járda-bicikliút kombinációjának egyike, ahol a gyalogosok a túloldalon poroszkálnak, vagy riadt alázattal ugranak félre, ha valaki erre teker. Ezen a kivételes hétvégén pedig be lehet lesni a Közlekedési Múzeum raktárépületeibe, ahol többek közt csodás – egy jó állapotú női Csepelt, az első fogaskerekének rácsa „csoda” feliratot mintáz – bicikliket csodálhat a kortárs sporttárs. A campingbiciklire szerelt benzinmotoros járgányok mellett a múzeumból kiszorult régi motorok, autók, fiákerek láthatók. Most láttam közelről gyerekkorom álomautóját, a Velorexet, amely egy autó alakú csővázrendszer, rávarrt bőrkarosszériával. A fél életünk már múzeum.
Az esti körúton fáradt arcát mutatta a kerület: a Vajdahunyad várában csak éjjeliőrt találtunk, a Pecsában egy másik rendezvény húzta keresztbe a tervezett programot, így a büfében tartott alapfokú hangosítási ismereteket egy szerény szakértő. Közel egy órán át voltam képes műanyag csúszkákra és monitornak nevezett ferde hangfalakra figyelni. A Kassai téri templomba már csak azért mentem, hogy megkérdezzem a plébánost, muszáj-e minden vasárnap reggel hatkor harangozniuk. Muszáj.
Szerző:
Proics Lilla
