2007.09.20., 2007. évfolyam, 38. szám
szerző: Yehuda Lahav forrás: 168 Óra
címke: glóbusz
Az idős asszony ott állt a bíróság folyosóján, amikor a vádlottakat elővezették, köztük az unokáját, a 17 éves A.-t, akinek – kiskorú lévén – nem közölhető a neve. „Inkább meghaltam volna a holokauszt idején, mintsem ezt megéljem – siránkozott az Izraelben működő újnáci csoport egyik tagjának kétségbeesett nagyanyja. – Én csak tudom, mi volt a holokauszt. Ukrajnában éltem át. Hatéves voltam, amikor a nácik a község minden zsidóját összeszedték, egy gödör elé állították, és tüzet nyitottak rájuk. Csodával határos módon menekültem meg: egy férfi rám zuhant, és eltakart. De hát az unokám is tudja, kik voltak a nácik. Olyan családban nőtt fel, amelyikben majdnem mindenki holokauszttúlélő. Nem tudom elhinni, hogy igaz, amit mondanak róla. Ez egyszerűen nem lehet igaz.”
Valóban nehezen hihető, hogy a zsidók országában újnácik szervezkednek. Sokan nem is akarták elhinni. A legolvasottabb izraeli lap, a Yediot Ahronot az általános hangulatot tükrözte, amikor az újnácikról szóló hírt a címében egyetlen szóval vezette be: „Hihetetlen!” De a rendőrség kezében cáfolhatatlan bizonyítékok vannak. A fiatal nácik annyira arcátlanok – vagy annyira naivak – voltak, hogy tetteikről videofelvételeket készítettek és terjesztettek az interneten. Zsinagógákra firkáltak horogkereszteket és náci jelszavakat, fekete vendégmunkásokat, homoszexuálisokat, pajeszos ortodox zsidókat, hajléktalanokat támadtak meg, véresre verték és összerugdosták őket, és mindezt kamerájukkal megörökítették. Egy alkalommal egy részeg hajléktalan fejét rugdosták, és arra kényszerítették, hogy azt mondja: „Bocsánatot kérek azért, mert rühes zsidó vagyok.”
Otthonaikban a rendőrség fényképeket, feljegyzéseket, e-mail üzeneteket talált, továbbá neonáci honlapokról letöltött filmeket. Hierarchikus rendben szerveződtek, megünnepelték Hitler születésnapját, sorba álltak, karlendítéssel és „Heil Hitler”-rel köszöntek, mégpedig éppen a Jad Vasem Holokausztkutató Intézet parkjában. Vezetőjük, Eli Bonjatov, „Náci Elinek” nevezte magát. Vegyes házasságból született, és a naplójában azt írta: nem fog gyerekeket nemzeni, mert a nagyapja zsidó volt, és így az ő gyermekei ereiben is „büdös zsidó vér folyna”.
Fotó: Reuters
A csoport kilenc tagjának mindegyike az utóbbi tíz évben gyermekként érkezett Izraelbe a volt Szovjetunió országaiból. Most is csak 17-19 évesek, a húszéves „Náci Eli” a legidősebb köztük. Kiderült, hogy mindegyikük „vegyes házasságból” származik. Az izraeli bevándorlási törvény minden zsidónak jogot ad, hogy letelepedjen Izraelben, és azonnal megkapja az állampolgárságot. Az államban elfogadott ortodox jogszabály szerint zsidó az, „akinek az anyja zsidó, vagy aki áttért a zsidó vallásra” (a reformzsidó hitközségek, főleg Amerikában, zsidónak tekintik azt is, akinek csak az apja zsidó). A szovjet zsidókra ez nagyon nehezen alkalmazható elv volt: túl sok volt körükben a vegyes házasság, ezért zsidónak tekintették azt is, akinek csak a nagyanyja volt zsidó, valamint családtagjait, akár áttértek, akár nem. Tették ezt egyrészt azért, mert enélkül nagyon sok zsidónak, ha Izraelbe akart jönni, a Szovjetunióban kellett volna hagynia családtagjait, amire sokan nem voltak hajlandók; másrészt azért, hogy minél nagyobb számban jöjjenek szovjet zsidók Izraelbe. Ortodox körök kifogásolták ezt a gyakorlatot, állításuk szerint több százezer olyan bevándorló érkezett így Izraelbe a Szovjetunióból, illetve utódállamaiból, aki az ortodox mérce szerint nem számít zsidónak. Vannak, akik szerint a volt Szovjetunióból érkezettek 70 százaléka ilyen.
Az újnáci szervezkedés alkalmat adott feléleszteni a vitát a bevándorlási törvényről: íme – mondják az ortodoxok -, az újnácik a nem zsidók közül kerültek ki. Meg kellene tehát változtatni a törvényt, és csak az „igazi” zsidókra szűkíteni a bevándorlás jogát. Az oroszországi bevándorlók szervezetei persze rögtön tiltakoztak. Rámutattak arra, hogy nem szabad általánosítani, és egy egész embercsoportot kiközösíteni néhány ember bűne miatt; különben is, az oroszországi bevándorlók nagy többsége jól beilleszkedett az izraeli társadalomba, sok téren jelentősen hozzájárul annak fejlődéséhez. S hogy mennyire hűséges polgárai Izraelnek, az abból is látszik, hogy a tavalyi libanoni háború kitüntetettjei között a lakosságbeli arányukat jóval meghaladva voltak képviselve az oroszországi bevándorlók, köztük – s ezt külön hangsúlyozták a bevándorlók képviselői – olyanok is, akik ortodox szempontok szerint nem is számítanak zsidóknak… „Náci Eli” két testvére is a hadseregben szolgál, parancsnokaik teljes megelégedésére. Apja rokonai Amerikába vándoroltak ki, ő azonban – megfogadva nem zsidó orvos felesége tanácsát – inkább Izraelt választotta.
Akkor hát hol történt hiba? Ha nem a családban, akkor a nevelésben? Az iskolában? Talán egy nehezen megmagyarázható társadalmi kirekesztettség érzése az oka az antiszociális viselkedésnek? De még ha így van is, akkor hogyan és miért jutottak el ezek a fiatalok a zsidó államban a nácizmusig? Ezek még megválaszolatlan kérdések, jóllehet abban teljes az egyetértés, hogy újnáci mozgalom léte tűrhetetlen az izraeli társadalomban, s abban is, hogy az újnácikat példásan meg kell büntetni.
A hogyanról azonban eltérnek a vélemények. A törvény szerint maga a náci párttagság nem büntetendő Izraelben – talán azért, mert fel sem vetődött, hogy ilyesmi létezhet. Önmagában Hitler dicsőítése sem büntetendő. Az állampolgárság megvonására és a kitoloncolásra csak akkor van mód, ha akad ország, amely az illetőt befogadja. De melyik ország fogja befogadni az izraeli újnácikat? Nincs tehát kizárva, hogy velük szemben alkalmazhatatlannak bizonyulnak a rasszizmust és a holokauszt tagadását általában büntetendő cselekedetnek nyilvánító törvények.
Még e törvénykezési bonyodalmaknál is nagyobb baj, hogy az újnácik megjelenésével óriási csapás érte Izraelt mint a nácizmus és a holokauszttagadás elleni küzdelem élharcosát, erkölcsi vezetőjét. Az állam vezetése és a helyi sajtó figyelemmel kísér és egyértelműen elítél minden rasszista, antiszemita megnyilvánulást, minden zsinagógameggyalázást, bárhol történjen is a világban. Az elmúlt hetekben az izraeli sajtóban a rasszista jelenségeket elítélő cikkekben a Magyar Gárda megalakulásakor Magyarországról is gyakran esett szó.
De ha Izraelben lehetséges újnáci szervezkedés, akkor milyen alapon lehet elítélni a hasonló tüneteket más országokban? Mindenki söpörjön előbb a saját portája előtt – mondhatják (és bizonyára fogják is mondani) az izraelieknek. Vagy a héber mondás szerint: „Vedd ki a gerendát a saját szemedből, mielőtt a szálkát akarnád kivenni máséból.”
Persze-persze, csupán néhány megtévedt fiatalemberről van szó. Vagy talán még pár tucatról. Marginális jelenség. Jelentéktelen kis csoport. De vajon ezek az érvek nem hangzanak túl ismerősen?
