2007.09.20., 2007. évfolyam, 38. szám
szerző: Mester Ákos forrás: 168 Óra
címkék: Semjén Zsolt, vélemény
Magyarországon nincs fasisztaveszély. Hülyeségveszély van. Olyan hülyeségveszély, amely hiszterizálja ugyan az egyre nyugtalanabb társadalmat, de kár lenne úgy tenni, mintha máris többségbe kerültek volna nálunk az aljasok és az elmeháborodottak.
Fotó: Nehéz-Posony Kata Tény, hogy egyre többen vannak, hogy egyre hangosabbak, hogy egyre ijesztőbben hasonlítanak a hajdani brutális félelemkeltőkre. És? Mi következik ebből? Szerintem az, hogy éppen ezért most kell észre téríteni őket.
Nem kell megvárni, amíg az újnyilas maskara kiegészül a military shopból: oldalfegyvernek látszó vízipisztollyal, antantszíjjal, vaskereszttel és egyéb „férfiékszerekkel”. Nem kell megvárni, amíg a kretén katonásdiból „küldetés” lesz, amíg az idióta szerepjáték végérvényesen rájuk tapad. Hiszem, hogy e politikai farsang elsőbálozói ma még belenézhetnek a tükörbe. Talán akad közöttük máris, aki ilyenkor eltűnődik: én játszom itt, vagy velem játszanak?
Szóval, most kell észre téríteni őket. Nem kis csoportos demonstrációkkal, hanem tömeges tiltakozással.
Önvédelmi törvénykezéssel. Tiszta, egyértelmű reflexiókkal, nem túlozva, és nem bagatellizálva, erőfitogtatás nélkül is erőt mutatva. A demokrácia erejét. Ami azért lenne kívánatos, mert a demokrácia deformálását kezdik mutatni a balliberális reagálások, a tétovaságok; az ideggyenge felhördülések éppúgy, mint a panaszos sopánkodások.
A demokrácia nem erősödik, hanem deformálódik az agyonértelmezésekkel, az óvatoskodó jogi nyakatekertségekkel, a véleményszabadságot abszolutizáló halandzsával, az intézkedésre fölhatalmazottak örökös elgyávulásaival.
Hol a bátorság hiányzik, hol az arányérzék, hol meg az önmérséklet.
Persze, viszolygunk a fasiszta eszméktől, az antiszemitáktól, a rasszistáktól, a próbanáciktól, a reformnyilasoktól.
Persze, veszélyesnek látjuk, ha futóbolondok, utcai harcosok, a meccsek utáni fröccsök vandál hősei pártpolitikai hátszelet kapnak. De ez nem fasizmus, nem fasiszta veszély, ez valami más. Említettem már: hülyeségveszély.
Itt volt például az a pazar mutatvány, az a szónoki remeklés, amelyet a politikai szezonnyitón S. Zsolt nagykorú adott elő a parlamentben. Ennek részleteire nem térnék ki, szó szerint megjelent két napilapban, és egyébként is idézik éppen eleget. Hogy mit gondolok S. Zsoltról, nem ide tartozik. Engem most a beszéd visszhangja érdekel.
A gyorstüzelésű véleményvezérek (politikusok, publicisták, politológusok) némelyike úgy reagált, hogy ez bizony közönséges zsidózás volt, nyílt színi antiszemitizmus, megdöbbentő és felháborító. A konklúzióval egyetértek, a minősíthetetlent nem minősíteném, az elhangzottak besorolásán viszont még töprengenék kicsit. Van, aki azt mondta, hogy ez ostobán gonosz felszólalás volt. Másvalaki úgy vélte, gonoszul ostoba. Mindkét jelzős szerkezettel képes vagyok azonosulni. Esetleg abban kiegyezhetünk: S. Zsolt bornírtságokat hordott össze, bármi volt is az eredeti szándéka. Hiszen a parlamenti felszólalásként előadott agyi talajgyakorlatok könnyen előhívhatják a rejtett, tagadott, visszafojtott antiszemitizmust, mert íme, láthattuk: Schwarz bácsi és Weisz néni már az Országházból is megszólítható.
Ez az igazi veszély.
Meg az, hogy a baloldali gesztuspolitizálás hívei, a liberális tolerancia bajnokai, a véleményükkel közszolgálatilag libikókázó médiaszemélyiségek is arra biztatnak: ne zárjuk ki, hogy S. Zsolt semmi rosszat nem akart. Jó, ne zárjuk ki. Rendben van, fogadjuk el, hogy S. Zsolt most őszintén csodálkozik, és valóban nem érti, szavai miért keltettek zavart és félelmet. Mehetünk még tovább: elvileg az is lehetséges, hogy bár S. Zsolt pontosan tudta, mit beszél, de ez parlamenti padszomszédjának, a jámbor és disztingvált O. Viktornak ellenére volt.
Igen-igen, akár ilyesmiket is feltételezhetünk. Már amennyiben a hülyeségveszély fertőző. És amennyiben a naivitás és a politikai együgyűség felszorozható.
Csak azt akarom mondani: ne legyenek illúzióink.
Ha vannak még egyáltalán.
