Olasz-francia rangadó az Európa-bajnoki kvalifikációban
2007. szeptember 8. (20. oldal)
Húsz labdarúgó Eb-selejtezőt játszanak ma, ám ezek közül egy toronymagasan kiemelkedik: a B csoportból az Olaszország-Franciaország találkozó. A világbajnoki döntő visszavágója, egész pontosan már a második. Hiszen a két csapat egy éve, még valóban a vb emlékével a lábakban, már selejtezett egymással, akkor a franciák Párizsban magabiztosan 3-1-re nyertek. Most is ők vannak kedvezőbb helyzetben, hiszen csoportelsőkként két pont előnyük van az olaszokkal szemben, akiknek a skótokra és az ukránokra is oda kell figyelniük. Nem beszélve arról, hogy Roberto Donadoni együttese két és fél hete éppen Budapesten szenvedett váratlan 3-1-es vereséget a magyar válogatottól. Az is fokozza a hangulatot, hogy a franciák kapitánya, Raymond Domenech még augusztusban azt találta mondani, emlékei szerint 1999-es utánpótlás-mérkőzésükön az olaszok megvették a bírót. Megjegyzése nem maradt visszhang nélkül: az európai szövetség eltiltotta, így a mai meccset csak a lelátóról nézheti.
Tévedünk, amikor robotoknak tekintjük a labdarúgás nagy egyéniségeit. Erre rímelnek Alessandro Del Piero, a hazaiak állócsillagának szavai is: „Nem csodálkozom a felfokozott hangulaton, hiszen mindenkiben elevenen él a vb-döntő.” A lényeget azonban Frank Ribery, a Bayern München francia klasszisa mondta ki: „Az olaszoknak győzniük kell, nekünk ugyanakkor már a döntetlen is megfelelő lenne.” Szintén a franciáknak kedvez, hogy náluk szinte mindenki egészséges, az olaszoknál viszont Materazzi Budapesten hónapokra kidőlt a sorból, Totti és Nesta pedig lemondta a válogatottságot.
Eb-selejtezők, mai program. A csoport: Szerbia-Finnország, Portugália-Lengyelország, az állás: 1. Lengyelország 19 pont/9 mérkőzés, 2. Finnország 17/9, 3. Portugália 15/8, 4. Szerbia 14/8, 5. Belgium 10/9, 6. Örményország 8/8, 7. Kazahsztán 6/9, 8. Azerbajdzsán 5/8. B csoport: Skócia-Litvánia, Grúzia-Ukrajna, Olaszország- Franciaország, az állás: 1. Franciaország 18/7, 2. Olaszország 16/7, 3. Skócia 15/7, 4. Ukrajna 12/6, 5. Litvánia 7/7, 6. Grúzia 6/7, 7. Feröer-szigetek 0/8. C csoport: Magyarország-Bosznia-Hercegovina, Málta-Törökország, Moldova-Norvégia; az állás: 1. Görögország 18/7, 2. Norvégia 13/7 (17-6), 3. Törökország 13/6 (16-6), 4. Bosznia-Hercegovina 13/7 (14-14), 5. Magyarország 6/7, 6. Málta 4/7, 7. Moldova 2/7. D csoport: San Marino-Csehország, Wales-Németország, Szlovákia-Írország, az állás: 1. Németország 19/7, 2. Csehország 14/7, 3. Írország 13/7, 4. Szlovákia 9/7, 5. Wales 7/6 (8-9), 6. Ciprus 7/7 (10-16), 7. San Marino 0/7. E csoport: Oroszország-Macedónia, Anglia- Izrael, Horvátország-Észtország, az állás: 1. Horvátország 17/7 (16-4), 2. Izrael 17/8 (17-7), 3. Oroszország 15/7, 4. Anglia 14/7, 5. Macedónia 7/7, 6. Észtország 3/8, 7. Andorra 0/8. F csoport: Lettország- Észak-Írország, Svédország-Dánia, Izland-Spanyolország, az állás: 1. Svédország 18/7, 2. Észak-Írország 16/7, 3. Spanyolország 15/7, 4. Dánia 10/6, 5. Liechtenstein 4/8 (5-15), 6. Izland 4/8 (5-21), 7. Lettország 3/6. G csoport: Luxemburg-Szlovénia, Fehéroroszország-Románia, Hollandia-Bulgária, az állás: 1. Románia 17/7, 2. Bulgária 15/7, 3. Hollandia 14/6, 4. Albánia 9/7, 5. Fehéroroszország 7/7, 6. Szlovénia 4/7, 7. Luxemburg 0/7.

