Szerényi Gábor: Az angyalok magyarul énekelnek az égben
2007. szeptember 12.
Picit unott, a somlóit is túl sok habbal hozza, de van mazsola a tésztában, ez sokat elárul a cukrász lelkiismeretességéről egy régi szakmabeli intelme szerint
– Na, milyen a torta? – kérdezte vendéglátóm, miután látta, hogy rossz szokásomnak megfelelően mohón villázom magamba az édességet, hiába hallottam egész gyermekkoromban, hogy nem illik, nem egészséges, de egyébként se veszi el tőlem senki. Nyilván „idegi” okai vannak, hogy így jutalmazom magam, jaj, csak cukorbeteg ne legyek, és ne hájasodjak el! (Persze örüljön az ember, hogyha az élet – Woody Allennel szólva – csak nyomorúságos és nem szörnyűséges.)”Apám azt mondta a Holokauszt után, hogy nincs isten. Ami megtörténhetett, hogy gyerekeket gázba fojtottak, gyerekeket elevenen belöktek a krematórium lángjai közé, hogy többet ne idézzek föl, az után olyan, hogy világteremtő jóság, olyan nincs.” Ezt mondta Schwarcz Gabi, a Tel Avivban 1963 óta élő, ötvenhét éves üzletember a Rabin téren lévő üzletház Judith cukrászdájában. Meglepetésnek szánta ezt a helyet, „igazi pesti hangulat, blincsesz is van (palacsinta), de somlói galuska, meg túrós gombóc is! Látod, teljesen olyan, mintha Magyarországon lennénk!” Gabi gyorsbeszédű, csapongva és szenvedélyesen számol be a kulináris kínálatról éppen úgy, mint Sztálin viselt dolgairól (mert egy dokumentumkönyvet olvas a szovjet időkről), de szeretné megfejteni a fasizmus ideológiáját is.”Én magamra úgy gondoltam, hogy magyar vagyok” – mosolyodik el, mint aki valami készülő tréfához készíti elő arcizmait, – „aztán azt mondták, hogy nem, mert zsidónak lenni az nem vallás, amit egyébként nem is tartok, hanem az a nemzetiségem.”Miskolcon született, még emlékszik gyermekorvos nagybátyámra, aki injekciót adott be neki, ő meg szentségelt, te jó ég, mennyi idő belefér egy életbe, s mennyi fordulat! „Álltam, mint úttörő a miskolci Hősök terén, jött látogatóba Hruscsov elvtárs, a nagy Szovjetunió vezetője, mi gyerekek fogadtuk. Virágot adtam neki, kezet fogott velem és azt mondta: Ócsiny szpászibá. Nagyon köszönöm. Hruscsov elvtárs! Nekem mondta!” És nevetett Gabi, ahogy visszaidézte a jelenetet. Nem tudta a világbirodalom vezére, hogy egy későbbi izraeli katonával parolázik, akinek majd több bajtársa érkezik az immár ismét Oroszországnak nevezett hazájából.”Csak a tradíciót őrizzük” – mondta még Gabi, mint aki döntetlent ajánl a világ transzcendens sejtelmeinek. Ebbe értendő a Jom Kippur-i, önvizsgálatra hívó önvizsgálati böjt, a zsidó újév és pészach ünneplése. De – hangsúlyozza – ez csak a hagyomány tisztelete. „Nem isten-hívés!”Nem ellenkeztem. Holott minden materialista képzettségem, igen megalapozott, természettudományosan megkonstruált anyagelvű világnézetem mellett (és nem dacára!) feltétlenül feltételezem egy érzékelésen túli szellemi teremtő létét. A viszolyogtató emberi gonoszság, a diadalmas gyűlölet hullámok ellenére, amelyek oly gyakran elöntik a földi, emberi világot, találtam Izraelben olyan hívőt, akit próbára tett a sors, a bibliai Jóbhoz hasonlóan, ám mégis megható, szép hűséggel ragaszkodott hitéhez, Istenéhez. (Mikor elmondtam neki, hogy a történelem rettenetei, van, akit elszakítanak ősei vallásától, szomorúan, de mégis állhatatosan felelte, „a Teremtő szándékai kifürkészhetetlenek”, s láttam, minden napfelkeltekor imakendővel (tálittal), imaszíjjal (tfilinnel) felszerelkezve fordul, teljes lelki odaadással afelé, aki hite szerint a világot létrehozta. Bármi is történik itt a földön.
A világi és a vallásos élet látványosan különbözik egymástól Izraelben. A hatalmas üzletközpontokban ugyanolyan színesen, zsibongva, a globalizmusnak megfelelő fogyasztói kultúrával zajlik az élet, mint Európában, vagy Amerikában. A vallásosak a maguk szigorú szabályai szerint határozott karakterrel különböztetik meg magukat a mindennapok legapróbb részleteiben is, legyen az öltözködés, étkezés, napirend, bármi. Hatszáztizenhárom parancsolat (micva) alapján kell(ene) élni, ebből több a kívánatos cselekedet, s valamivel kevesebb, arányaiban a tiltás. (A közhiedelem avatottabb része is általában csak annyit tud például a kóserság feltételéről, hogy nem szabad keverni a húsos és tejes ételeket, mégpedig a bibliai Mózes történet egyetlen mondata miatt, ami úgy hangzik, hogy „ne főzd meg a gödölyét, az ő anyja tejében!” Hát ennél sokkal komplikáltabb a rituális tisztaság őrzése!)A Judith cukrászdában nem ellenőrizzük, hogy van-e rabbinátusi engedély, Gabit is inkább az íz érdekli, meg büszke arra, hogy itt van egy pici Pest, vagy legalábbis annak egy jellegzetes hangulati eleme. (A bejáratnál piros-fehér-zöld magyar zászló, amennyire kellemetlen, riasztó helyzetekben gyakori mostanában otthoni látványa, olyan jólesik itt látni. Kicsit meg is simogattam. Mit is írt Szomory Dezső? Minél többet és távolabb vagyok külföldön, annál inkább magyarnak érzem magam. És fordítva. Ha túl sokat vagyok otthon… )Az étlapon nincs magyar írás, csak ivrit és angol. A felszolgáló, mosolytalan, vékony szőke lány (talán norvég?) nem beszéli ezt a mi komplikált, különös nyelvünket. („Az embernek a maga anyanyelve, s az ezernyi kép, amit magával sodor, olyan tiszta, világos, mint az ég. Nem is más ez a nyelv, mint a lélek tündöklő ege.” A párizsi regényből!) De van egy negyvenes férfi, olyan világot járt vendéglátós-kalandor, az gond nélkül vált ide-oda ivritből magyarra, angolra és vissza. Picit unott, a somlóit is túl sok habbal hozza, de van mazsola a tésztában, ez sokat elárul a cukrász lelkiismeretességéről egy régi szakmabeli intelme szerint. A pultnál – talán a felesége? – hajlandó egy mosolyt rámpazarolni, hogy tovább tanulmányozom a kínálatot. Ő Erdélyből jött, és nem tud segíteni egy fogadás eldöntésében. Mármint milyen települések vannak a szlovén-magyar határon, mert Gabi erősködött a saját verziója mellett. (Utóbb kiderült, hogy ő tudja jobban.) Mindegy, Pesten úgyis én viszem őt cukrászdába.Nagy csapás ez nekem. Beírom a füzetembe, a lovagias elégtétel rovatba. Közvetlenül annak a feljegyzése után, hogy a magyar nyelv szent, mondják chászid, jámbor, ortodox zsidók. Hogy honnan tudják? Onnan, hogy A szól a kakas már kezdetű dalt (Taub rabbi legendája!) az angyalok magyarul éneklik az égben.Mielőtt elhagyjuk a létesítményt, még egy régi viccel próbálom a hangulatot fokozni. (Kardos rabbi Pesten azt mondta, hogy egy jó beszédben legyen legalább három poén, de temetésen előadottban elég egy is.) „Tudod melyik asszony tudhatja biztosan, hogy hol van a férje? – Az özvegy.”Lefordíthatnánk a zártarcú felszolgáló kisasszonynak a viccet, de tartok tőle, hogy így sem kedvelne meg. A pesti presszók régről ismert ártatlanul butáskodó kedélye, nemhogy itt nem lelhető, de otthon sincs már jó ideje. Mindegy, beletörődöm ebbe is. Vigyen, sodorjon, járjon át ez az itteni, egyszerre ismerős és különös világ…
