Államtitkárokat hallgatnak meg Zuschlag János csalási ügyében. A Magyar Nemzet úgy tudja: Újhelyi Istvánt, az Önkormányzati minisztérium államtitkárát már meg is hallgatta a kecskeméti ügyészség.
![]()
![]()
A lap szerint a közeljövőben Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezető-helyettesét, Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárát, valamint Arató Gergelyt, az oktatási minisztérium államtitkárát is kikérdezik.
Az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke és hét társa ellen különösen nagy értékű csalás miatt indított eljárást Zuschlag János és hat társa ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A gyanú szerint nem tudnak elszámolni több mint 50 millió forint alapítványi pályázati pénzzel. Zuschlag János 2004. októberében kénytelen volt lemondani parlamenti mandátumáról, miután a Terror Háza előtt viccelődött a holokauszt áldozatain.
(Részletek a Magyar Nemzet szeptember 4-i számában)

