2007.09.04., 2007. évfolyam, 35. szám
szerző: E. Fehér Pál forrás: 168ra
Rossz történelmi emlékeket felidéző, néha egyenesen elképesztő maskarákban masíroznak a posztszovjet térség városaiban. Vannak ilyen gárdák nyugatabbra is: ott keményebb a társadalom védekezése. A mi tájainkon nagyobb a riadalom, tétova az ellenállás. Zavart nemzeti tudatokra hivatkoznak a militáns fasiszták, és a nemzeti jelszavak fegyelmező hatása bénítja a gyógyító munkát. Munkatársunk közép-európai „gárdakörképe”.
Egy friss példa. Meglehetős riadalmat keltett másfél-két éve egy új szlovák pártalakulat, a Szlovák Összetartás-Nemzeti Párt. Aktivistái a második világháború éveiben, a nácikkal szövetséges szlovák állam éveiben hírhedt párthadsereg, a Hlinka-gárda egyenruhájához hasonló fekete gúnyában parádéztak, „vezérük”, egy középiskolai tanár utasításaira. Antiszemita jelszavakat skandáltak, magyar gyűlésen verekedtek Rév-komáromban, a háborús bűnösként kivégzett Józef Tiso rehabilitálását követelték. Ám 2006. március 1-jei hatállyal a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága alkotmányellenesnek ítélte és betiltotta működését, megakadályozva, hogy induljon a választáson, aminek éppen lelki rokonuk, Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja látta volna kárát, leginkább onnan vettek volna el voksokat. Ezután civil mozgalomként folytatták, csökkenő hatásfokkal.
Kattintson a képre!
Az idén, augusztus 19-én Rózsahegyen (Ruomberok), példaképük, a 69 éve elhunyt katolikus pap és politikus, Andrej Hlinka sírjánál szerveztek megemlékezést. Ketten jöttek el, öt percig tartott az aktus. Nem mellesleg: Andrej Hlinka a szlovákság autonómiájának elkötelezett híve volt a Magyar Királyságban és a két világháború közötti Csehszlovák Köztársaságban. Tipikusan jobboldali, a nacionalizmussal rokon keresztény politikusnak számított, akit a szlovák bábállam „vezére”, Tiso sajátított ki – halála után – a náci eszmék támogatására. És függetlenül Hlinka vitatható (de nem fasiszta) nézeteitől, ma már a Tiso által megformált torzkép él róla.
Természetesen szó sincs arról, hogy ketten maradtak volna a fasizáló szlovák jobboldalon. Ám az ilyen, katonásdit játszó csoportocskák mindig légüres térben végzik: támogatóik nem merik vállalni őket, így pénzük elfogy, és csöndben kimúlnak. Ám az utánpótlás mindig készülődik. Mindig is készülődhet, amíg a szlovák nacionalizmus virulens erőként zavarja a normális gondolkodást. Akár úgy, hogy a magyarok vagy a csehek fenyegetik a nemzeti szuverenitást, akár úgy, hogy – megannyi közép-európai nemzeti elfogultsághoz hasonlóan – isten tudja milyen vezéri szerepről álmodozik.
A bírósági tiltás a különböző országokban többnyire hatástalan. A novoszibirszki bíróság háromszor hozott elmarasztaló ítéletet egy hírlapíró ellen, aki csekélyke, kétezer példányban megjelenő lapjában antiszemita, uszító nézeteket hirdetett. A kétmilliós szibériai városban megjelenő Szibéria – hazánk, illetve Orosz Szibéria című lapok szerkesztőjét, a 67 éves Igor Kolodezenkót, (a feloszlatott Oroszország Nemzeti-Birodalmi Párt helyi szervezetének elnökét) először 2003-ban ítélték három és fél évre, ám a világháborús győzelem évfordulóján meghirdetett amnesztia kedvezményezettje lett. 2005-ben ugyanez a bíróság, ugyanezen vád alapján, ismét elítélte, de a végrehajtást kétévi próbaidőre felfüggesztette. 2007. június végén a jeles tollforgató újra bíróság elé állt Feliratkoztam a népfelkelésbe című cikke miatt. Végrehajtandó két évet kapott – egy másik bíróságtól. Emelt fővel, megbilincselve hagyta el a termet: „Harmadszor ítélnek el, mert – állítólag – nemzeti gyűlölködést szítok. De valójában azért csuknak le, mert összegezem a tényeket, amelyek alapján állítható, hogy a zsidók negatív szerepet játszanak az orosz nép életében” – nyilatkozta.
Extrém csoportok
A Nemzeti-Bolsevik Párt vezére, az egykor világhírű avantgarde író, Eduard Limonov viszont leülte a kiszabott büntetést. A bizonyított vád sokkal komolyabb volt: tiltott fegyvertartás, a fennálló rend erőszakos megdöntésének kísérlete.
A pártot feloszlatták márciusban. A náci jelképeket is idéző vörös zászlójukkal, fekete egyenruhájukkal a tagok azóta is meg-megjelennek a bíróság előtt, s nem fékezi őket az ellenük emelt vádak, bírósági ítéletek sokasága. Limonov májusban már őrséget is szervezett betiltott pártjának erőteljes tagjaiból, mivel – állítása szerint – megrendelték megölését a titkosszolgálatok. „Kijelentem: ha sikerülne engem eltenniük láb alól, a felelősség az ország kormányát, az államfőt és azokat a politikai erőket terheli, amelyek számára ez hasznot hajt.”
Az orosz társadalom tart az ilyesféle bandáktól. Megint az irodalomból hoznék illusztrációt, mert ezt hitelesebbnek vélem, mint az orosz földön gyakran manipulált közvélemény-kutatási adatokat. Vlagyimir Szorokin egyik legbotrányosabb regénye, a Kékháj magyarul is megjelent. Ezután adta közre Az opricsnyik egy napja című, nem kevésbé meghökkentő művét. Az oprics-nyikok Rettegett Iván cár katonanemesei voltak, akikhez képest Berija hóhérai humanistáknak tűnnek. A jövő Oroszországában, ha nem vigyáznak, ilyen opricsnyikok birtokolhatják a hatalmat az új cár nevében, az olyan bandák szervezete és szelleme szerint, amilyenek a jelenleg is létező újfasiszta vagy neobolsevik szervezetek. Ez a tradíció. A hírhedt feketeszázak, a cári titkosrendőrség által szervezett bandák egyik feladata pogromok szervezése, végrehajtása volt. A zsidó lakosság lemészárlása, kirablása már csak afféle kedvtelésnek számított, a valódi feladatuk a forradalmak megfékezése, az európai fejlődés bármely változatának akadályozása volt. A polgárháború idején mindez véres bandaharcokba torkollott.
A második világháború idején, kivált a nemzetiségi területeken, különféle partizánegységek, hol németbarát, hol „csak” szovjetellenes csoportok küzdöttek. A Baltikumban és Nyugat-Ukrajnában az ötvenes évek elejéig. Épp ezért érdekes, hogy ezeken a területeken az extrém csoportok a nemzeti függetlenség elnyerése után nem szerveződtek újra. A balti népek SS-csapatainak hagyománya se kellemes kísérőjelensége a mai politikai s főleg a külpolitikai küzdelmeknek; világosan tükrözik a kétségbeejtő szituációt, amelybe a balti népek Sztálin és Hitler politikájának következményeként kerültek. Ugyanakkor az SS-„hagyományőrzők” – miközben nyíltan oroszellenesek – a tallinni, a rigai és a vilniusi belpolitikát nem torzítják újfasiszta irányba. Az a paradox helyzet alakult ki, hogy a nemzeti közvélemény elfogadja a német megszállás idején a németek által toborzott Waffen-SS tagjait a szovjet megszállás elleni tiltakozás képviselőiként (függetlenül attól, hogy a náciknak eszük ágában sem volt függetlenséget adni), és hallgat arról, hogy önkéntes rendőri egységek milyen kegyetlenséggel vettek részt a helyi zsidóság kiirtásában. A Balti-barát nemzetközi közvélemény viszolygása sem befolyásolja ezt. Mégis, e „hagyományőrzők” a polgári pártokra, a leginkább az Egyesült Államokból hazaérkezett államfőkre szavaznak, esetleg a szociáldemokratákra. És a belpolitikában az antiszemitizmus még kódolt verzióban sem játszik szerepet. Ám az igaz, hogy a háborút és a sztálini antiszemitizmust túlélt csekély létszámú baltikumi zsidóság a rendszerváltás, és a függetlenség megszerzésének pillanatában riadtan emigrált, nem kevéssé a „nemzeti” SS-ek megjelenése okán…
Öt hónap kellett
„A populizmus szelleme járja be Közép-Európát” – hirdeti a térség kiváló francia ismerője, Jacques Rupnik. Elemzése arra figyelmeztet, hogy az 1989-ben divatos jelszó („Vissza Európába!”) hívei megfeledkeztek arról: Kelet-Közép-Európa Európához kötődő hagyományai ellentmondásosak. És ezek, minden antikommunizmusuk, szovjetellenességük dacára sem feltétlenül a demokrácia tradícióit jelentik. Rupnik szerint Lengyelországban a katolicizmus és a nacionalizmus szoros szövetsége alapvetően antikommunista volt, ám nem kedvezett a liberális demokráciának. A lengyel közéletben ezért a populizmus képviselői az egyházban és a jobboldalon találhatók, radikális formában. És mivel ezek az alkotmányos szerveződések kellő mértékben nacionalisták is, feleslegessé váltak az extrém csoportok. Ugyan mi újat mondhatna a Radio Marijához vagy a Kaczynski-ikrekhez képest bármely extrém csoport? És nem felesleges emlékeztetni a Harward Egyetem professzorának, N. Fergusonnak arra a figyelmeztetésére, hogy ma a baloldali mozgalmakban sokan feledik gyökereiket, nacionalista jelszavakat hangoztatva.
Kattintson a képre!
A közép-európai térség politikai térképén egyedi színfoltot jelentenek a csehek. A történelmi hagyományok kevés támpontot adnak extrém csoportok ideológiájának kidolgozásához. Ilyenek persze itt is léteznek. Nem múlik el úgy május elseje, október 28-a (a független Csehszlovákia kikiáltásának napja), hogy feketébe öltözött anarchisták és feketében díszelgő újfasiszták (néhány tucatnyi zavarodott ember) ne verekedne össze, a legszigorúbb rendőri felügyelet mellett. Ám van egy újabb eset is… Egy honlapra, amelyet két neonáci mini-szerveződéshez (a Nemzeti Ellenállás, illetve a Hazafias Front) kötnek, április elején felkerült egy névsor, amely a cseh és a szlovák közéletben szereplő kétszáz zsidót „leplezi le”. Élükön persze Havellel és Klausszal, de szerepel a listán Duray neve is. A névsor abszurd, de nem elhanyagolható körülmény, hogy öt hónap kellett ahhoz, hogy a cseh sajtó felfedezze mindezt. Nem a közömbösség működött. A fura provokáció az érdeklődés minimumát sem keltette fel. Nem érdekelt senkit.
