Száz alkotás a Farnesina gyűjteményéből · Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
2007. augusztus 22. (14. oldal)
L Á T – H A T Á S
Bár a XX. században alaposan átrajzolták a művészetföldrajz térképét, a magyar művészet számára Itália varázsa ekkor sem halványult el. Sőt, a harmincas években éppen az európai látókörű magyar kultúr- és művészetpolitikának köszönhetően jöhetett létre a római iskola, az Örök Városban ösztöndíjasként dolgozó művészek nagyon is sokszínű, de a művészet örök értékein alapuló munkái, a XX. század utolsó évtizedeiben pedig a transzavantgárd olasz alkotói gyakoroltak magyar kortársaikra nagy hatást.
El lehet képzelni, milyen izgalmas az a diszkusszió, amelyet az utóbbi fél évszázad olasz művészei folytattak erről a kölcsönhatásról. Hiszen miközben az antikvitás a szó szoros értelmében élő jelen a számukra, azt a meglehetősen összetett örökséget is fel kellett, kell dolgozniuk, amelyet a két világháború közötti, Mussolinivel terhelt Itáliájában a futuristák és velük párhuzamosan, vagy éppen egymás pályáját keresztezve a novecento, a tradíció, a kultúra gyökerei felé forduló művészei létrehoztak. Meg azt is, ami a mindenkori jelen időben történt, a világ más régióiban, s ami, ahogyan 1964-ben a pop art a velencei biennálén, olykor viharos gyorsasággal jelent meg, hatott az Alpoktól délre is.
Sok más dolog miatt azért is izgalmas a Szépművészeti Múzeumban Utazás az olasz művészetben 1950-1980 című kiállítás, mert érzékelteti azt a sokszínűséget, amely, a fentiekből következően is, a bemutatott időszak olasz művészetét jellemezte. Egyben azt is érzékelteti, hogy éppen a hagyomány gazdagsága miatt az olasz művészetben lehetetlen olyan cezúrát húzni a második világháború utáni éveknél, mint a német vagy a francia, az amerikai esetében. Miközben német földön a náci birodalom hivatalos művészetével, egyféle heroizáló naturalizmussal szemben természetes módon kerültek a középpontba az absztrakt törekvések, az olasz futurizmus éppen úgy hagyott maga után folytatható örökséget, mint a metafizikus festészet. S miközben a harmincas évek nagyjai, Morandi, de Chirico, Filippo de Pisis a század második felében is aktívan dolgoztak, a mostani kiállítás néhány főszereplője – például Soffici, Fontana, Guttuso – munkásságát már a világháború előtt maradandó művek dokumentálják.
A Szépművészeti Múzeumban éppen tíz éve rendeztek nagy kiállítást az ötvenes évek olasz alkotásaiból, majd Alberto Saviniót és Massimo Campiglit mutatták be. Volt önálló tárlata Budapesten Emilio Vedovának, Pistolettónak, de a transzavantgárd több mesterének is. Az események egyik fő színterén, a velencei biennálén pedig az idén éppen az arte povera egyik jeles mestere, Giuseppe Penone volt az egyik főszereplő, Emilio Vedova hommage-kiállítása már a tavaly elhunyt mester állandó velencei múzeumát készíti elő, s a transzavantgárd egyik jelese, Enzo Cucchi műveit nagyszabású egyéni tárlat mutatja be a Museo Correrben. Az is figyelmet érdemel, hogy a világ egyik legjelentősebb művészeti vásárán, Kölnben, tavaly novemberében rekonstruálták Jannis Kounellis negyven évvel ezelőtti, élő lovakat egy római galériában bemutató performance-át.
A Farnesina-gyűjtemény anyagából származó száz alkotás, azaz az olasz külügyminisztérium utazó kiállítása – amelyet a korszak kiváló ismerője, Maurizio Calvesi állított össze – nagyszabású tablót rajzol a fentiekben említettek és kortársaik műveiből, a középpontba az arte poverát és a transzavantgárdot helyezve. Nem véletlenül: az előbbi irányzat legjelentősebb alkotói, Pistoletto mellett Mario Merz, Alighiero Boetti, Kounellis „merték” az antikvitás gazdagságával és az ötvenes-hatvanas évek olasz csodájával, azaz az anyagi értékek elsőbbségét hirdető társadalmával szemben a művészettől idegen anyagok, az eszközök szegénysége révén megteremteni a csak a művészet révén elérhető teljességet. A transzavantgárd mesterei pedig, például Chia, Cucchi, Clemente, Mimo Paladino pedig akkor voltak képesek megújítani – egyszerre nyúlva vissza a tradícióhoz, de az új forrásokhoz, a primitívek, a gyermekek művészetéhez is – a festészet nyelvét, amikor úgy tűnt, végleg lezárult egy korszak, az avantgárd művészet zsákutcába jutott.
(Utazás az olasz művészetben 1950-80 – Száz mű a Farnesina- gyűjtemény anyagából, Szépművészeti Múzeum, szeptember 9-ig.)
