Forrás: MA

Fokozott rendőri biztosítás várható a hétvégén, szombaton vonul először utcára a Magyar Gárda. A gárdisták avatására épp az elnöki hivatal közvetlen szomszédságában kerül sor.

2007.08.24 07:31 Népszava

Augusztus 25-én, szombat délután bont zászlót a Magyar Gárda. A szélsőjobboldali csoportokhoz köthető félkatonai egység – saját bevallásuk szerint – pártok és határok felett álló önvédelmi szervezet kíván lenni. A hétvégi avatáson ötvenhat gárdista veheti majd át oklevelét, belőlük áll majd a gárda keleti, közép-magyarországi és nyugati szakasza. (A szervezeti beosztás csak erre az alkalomra érvényes.)

Augusztus végétől tervezik az országos toborzást is, aminek célja, hogy legalább egy szakasz felálljon minden megyében. Várhatóan a gárdának országos központja, de akár országos parancsnoksága is lesz. A gárdistáknak saját fekete színű egyenruha készült – rajta árpád-sávos pajzs.

A gárda megalakulása ellen többen szót is emeltek, Sólyom László államfő egyelőre nem foglalt állást az ügyben, holott a gárdista-avatásra éppen a Köztársasági Elnöki Hivatal közvetlen szomszédságában kerül majd sor. A teljes cikk itt olvasható.

Comments are closed.