2007. augusztus 24. 18:59
MNO
XVI. Benedek pápa szeptember 6-án Castel Gandolfó-i nyári rezidenciáján magánkihallgatáson fogadja Simon Peresz izraeli államfőt – közölte pénteken a Vatikán sajtószolgálata.
Peresz legutóbb 2006 áprilisában, kormányfőhelyettesként találkozott a pápával. Amikor idén júliusban elnökké választották, XVI. Benedek azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy segítse elő a közel-keleti megbékélést.
A Szentszék és Izrael között hosszú évek óta függőben van egy kétoldalú megállapodás, az 1993-as alapegyezmény gazdasági fejezete, amely többek között rendezni hivatott az egyház szentföldi ingatlanainak jogi és adóügyi státusát, illetve a keresztény közösségek kereskedelmi tevékenyégét.
A két állam közös közleménye szerint egy májusi szakértői egyeztetésen jelentős haladást értek el a megállapodás ügyében.
Peresz hivatalos olaszországi látogatása keretében találkozik az egyházfővel.
(stop.hu)

