2007. augusztus 21. 19:34
MNO
Közös levelet intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, és ebben aggodalmukat fejezik ki a Jobbik gárdaalapítási terve miatt.
A levélben Ronald S. Lauder és Mose Kantor egyebek között arra kérik a kormányfőt, sürgősen tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megállítsanak bármely politikai pártot, amely beszéddel, fegyveres fenyegetéssel vagy más eszközökkel faji erőszakra ösztönöz, a gyűlölet és a bigottság kifejezéseit használva.
Az augusztus 15-én kelt levél szerzői sürgetik Gyurcsány Ferencet, hogy minden szükséges jogi lépést tegyen meg a szóban forgó fenyegetés megakadályozása érdekében, mert az az európai demokráciára is veszélyt jelenthet.
(mti)

