Közel 40 millió embert telepítettek ki eddig világszerte a fejlődés és a modern ipar szimbólumainak is tekintett gátépítések miatt. A vízerőművek jóllehet megújuló energiaforrásnak számítanak, és így ismét divatosak, sohasem örvendtek osztatlan népszerűségnek. Az így létrehozott víztározók ugyanis sokszor több ezer éves kultúrákat, középkori oszmán házakat temetnek hullámsírba, vagy éppen vízből kilógó templomtornyokat hagynak maguk után a Jangcétól, a Níluson át a Dunáig.
Mexikó, Kína, Szudán
Modernizáció, fejlődés – a 18-19. századi ipari forradalmaktól kezdve mindig ennek a nevében tettek odébb falvakat, városokat, és lakóikat. A gátépítések hatásainak vizsgálatára 1998-ban létrehozott World Commission on Dams (gát világbizottság) szerint az ezredfordulóig közel 40 millió embert telepítettek át, és mivel a gátak sokszor gyéren lakott, szegény területeken épülnek, sokszor a legkevésbé alkalmazkodóképes emberek esnek áldozatul.
A civil érdekérvényesítés és a környezetvédő mozgalmak fellendülésével azonban sokszor sikerült határt szabni a hatalmas gátépítéseknek és más monstre beruházásoknak, például Portugáliában, ahol 1995-ben végül úgy döntöttek: nem építik fel a Coa-erőművet, mert az építkezés közben kőkorszaki sziklarajzokra bukkantak.
Függetlenül egy-egy projekt szükségességének és hasznosságának megítélésétől, a gátak építése hatalmas emberi áldozattal jár azok részéről, akik lakóhelyüket, múltjukat és kulturális örökségüket áldozzák fel az áramtermelés, vagy a jobb hajózhatóság érdekében. Van ahol beszámoztak minden követ a szétbontott épületekben és máshol összerakták, de sokszor csak kijelöltek egy új lakóhelyet, adtak egy zsák datolyát és jött a víz.
A legújabb: La Parota-gát, Mexikó
A La Parota-gát az egyik legújabb azoknak az erőműveknek a sorában, amelyek néhány tollvonással több ezer ember életét forgatná fel. Építését 2003-ban határozták el; a 900 megawattos erőművet a Papagayo-folyón létesülne, Mexikó Guerrero államában 1 milliárd dollárért (190 milliárd forint). A tervek szerint 17 ezer hektár föld kerülne víz alá a gát előtti víztározó miatt. A hivatalos adatok szerint 2981 embert kellene kitelepíteni.
A projekt ellen tiltakozó civil szervezetek – amelyek bíróságon támadták meg a gátépítést, így az építkezés most szünetel – azonban azt mondják, a gátépítés legalább 25 ezer ember elköltöztetésével járna és közvetetten további 75 ezer ember életét érintené, mert a folyó alsó szakaszain tönkretenné a halászatot. A kitelepítések ellen tiltakozó helyiek ellen a rendőrség állítólag többször erőszakosan fellépett. A jogsértések miatt az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet is tiltakozott.
A legnagyobb: Három-szoros erőmű, Kína
Víz és beton a Három-szorosban
A kínai méreteknek megfelelően a Jangce-folyó Három-szorosában épülő gát és vízerőmű a világ legnagyobbja. Támogatói szerint a Kínai Nagy Fal megépítése óta ez a legnagyobb építészeti vállalkozás az országban, amely méltóan szimbolizálja az új-Kínát. A gát 2335 méter széles és 185 méter magas. A szerkezetet 28 millió köbméter betonból és 463 ezer tonna acélból készítették, ami 63 Eiffel-torony építéséhez lenne elég.
A festői Három-szorosba épített betonmonstrum 600 kilométer hosszú víztározót duzzaszt vissza 2003 óta, ami hosszabb, mint a Magyarország két legtávolabbi pontja közötti távolság. Ehhez 1,13 millió embert kell kitelepíteni, ami az érintett két tartomány lakosságának 1,23 százaléka. A víztározó miatt – amely helyenként 100 méter mély – 1300 régészetileg értékes hely, és több mint 1 millió ember múltja, kulturális öröksége kerül a víz alá.
A hatóságok több archeológiailag értékes leletet átköltöztettek, de a fel nem tárt értékek – köztük a 4000 éve a szurdokba költözött Ba nép emlékei – végleg víz alá kerülnek. A gát – amely 22,5 milliárd dollárba (4275 milliárd forint) kerül – Kínában szokatlan módon jelentős ellenállást váltott ki a helyiek körében. A hatóságok azonban bebörtönzésekkel és erőszakos fellépéssel vetettek véget a tiltakozásnak.
A gát építése már a 20. század elején felmerült, de a kínai parlament csak 1992-ben hagyta jóvá az építést. Az erőmű 2009-re lesz teljes, de a megnövekedett igények miatt, Kína áramfogyasztásának csak 3 százalékát adja majd a tervezett 10 százalékkal szemben.
Kétszer költöztek: Meroéi-gát, Szudán
Mehetnek a sivatagba
A Meroéi-gát a Níluson épül Észak-Szudánban, 350 kilométerre északra a fővárostól Khartoumtól. Kilenc kilométeres szélességével és 67 méteres magasságával a legnagyobb gátak egyike lesz Afrikában. A víztározója 125 kilométer hosszú lesz és a Nílus vízhozamának akár 20 százalékát is felfogja majd. Az erőmű – amelynek építéséről 2002-2003-ban döntöttek – 2008-ra készül el, és megduplázhatja a szudáni áramtermelési kapacitást.
Az 1,2 milliárd eurós (312 milliárd forint) projektért azonban súlyos árat fizetnek a helyiek, akik közül sokakat már az egyiptomi Asszuáni-gát miatt néhány évtizede egyszer már áttelepítettek. A becslések szerint 55-70 ezer embernek kell elköltöznie a víztározó felöltése miatt. Sokan remélték, hogy a vízhez közel maradva folytathatják a földművelést, de a kormány távolabbi földeket jelölt ki, amely a gazdák szerint homokos, terméketlen terület. A szudáni hatóságok két évnyi öntözés és műtrágyázás, illetve négy évnyi datolyatermés kifizetését ajánlotta.
Két év után azonban mindenkinek fizetnie kellene az öntözés és trágyázás árát – jelenleg a Nílus miatt erre nincs szükség – ráadásul a gazdák szerint évtizedekbe telhet mire a talaj jó termőminőségűvé válik. Nílus-parti datolyapálmáik pedig száz évig is biztos megélhetést biztosítottak számukra, amelyet így elveszítenek. A 2004-ben a Núbiai-sivatagba átköltözött 6 ezer gazda körében – felmérések szerint – jelentősen nőtt a szegénység, mert nem tudnak eladható terményeket termelni.
India, Románia, Egyiptom
A legtöbb gát: Narmada-gát (Sardar Sarovar-gát), India
A Narmada-folyóra tervezett Sardar Sarovar-gát építése először az 1940-es években merült fel, de csak 1979-ben döntöttek úgy, hogy 3200 kis, közepes és nagyméretű gátat építenek a 1289 kilométeres folyón. A Sardar Sarovar a legnagyobb erőmű lenne. Pártolói szerint 50 millió embernek termelne áramot és segítené az öntözést az aszályos Gudzsaratban.
A gátépítés azonban több millió – főleg szegény földműves – kitelepítésével jár, akik nem csak megélhetésüket veszítik el, de hagyományos életformájukat is. A gátépítés olyan vitát váltott ki, hogy az indiai legfelsőbb bíróság elé került 1999-ben. A bírák 2005 márciusában felfüggesztették az építkezést, amíg a gátépítés miatt érintettek „rehabilitációját” nem oldják meg. Vita folyik még a gát magasságáról is, így nem tudni, hogy befejeződik-e a projekt 2025-re.
Falurombolás: Bözödújfalu (Bezidu Nou), Románia
Milliók kitelepítésére ugyan nem került sor, de a maros-megyei Bözödújfalu a Ceausescu-rezsim erdélyi falurombolásainak egyik szimbólumává vált. A falut 1988-ban árasztották el vízzel az Erdőszentgyörgyi-víztározó építésekor. A néhány százfős falu kitelepítését 1985-ben kezdték, és 1994-re az egész falu – kivéve 12 ház – a víz alá került a katolikus és az unitárius templommal együtt, melyek tornyai a mai napig kilógnak a Bözödi-tóból.
Egyes vélemények szerint a középkori eredetű település egy védőgáttal megmenthető lett volna. Bözödújfalu egyik érdekessége volt, hogy a magyar ajkú települést római és görög katolikusok, unitáriusok, és szombatisták (zsidó hitet követő székelyek) egyaránt lakták, ez utóbbiaknak egyik fontos felekezeti központja volt a 17. századtól kezdve egészen a II. világháborúig. A falu egykori lakói minden év augusztusában összegyűlnek egykori otthonuknál.
A titokzatos sziget: Vaskapu-erőmű, Románia-Szerbia
Víz alá került a titokzatos sziget
A kínai és indiai kitelepítésekhez képest szintén elenyészőnek tűnhet annak az 1000 embernek a sorsa, akiket a Dunán 1972-ben átadott Vaskapu-erőmű miatt telepítettek ki Ada Kaleh-szigetéről. A Vaskapu-szorosban fekvő sziget – amely egyes vélemények szerint ihletül szolgált Jókai Mór, Az arany ember című regényében szereplő senki szigetéhez – teljesen víz alá került a jugoszláv-román vízerőmű megépítésekor, Orsova történelmi városához hasonlóan.
Ada Kaleh-t (sziget vár törökül) többségében még az Oszmán Birodalom idején megtelepedett törökök leszármazottai lakták és még 1913-ig is török enklávénak számított az Osztrák-Magyar Monarchiában: nem kellett adót és vámot fizetnie, lakói nem voltak hadkötelesek. Magyarország utolsó területi gyarapodása is ez az alig 1 négyzetkilométeres sziget volt, amikor 1913-ban az akkori Krassó-Szörény vármegyei főispán áthajózott és bejelentette a sziget annektálását.
A dohánytermesztéssel és halászattal foglalkozókat a fejük fölött jövő-menő birodalmak nem nagyon zavarták egészen addig, amíg Jugoszlávia és Románia vízerőmű építését határozta el az 1960-as évek végén. A gát építésekor az épületek egy részét egy közeli szigetre költöztették, beleértve a helyi erőd katakombáit, a bazárt, a mecsetet, Mahmut pasa házát, a temetőt és más épületeket is. A helybéliek azonban inkább Törökországba költöztek, és ezzel a víz alá merült a már rég eltűnt Oszmán Birodalom utolsó élő helyőrsége is.
1956: Asszuáni-gát, Egyiptom
Az Asszuáni-gát felborította a Nílus életét
A Nílus legnagyobb gátrendszerének első elemét még 1899-ben kezdték építeni. Mivel ez nem bizonyult elég magasnak kétszer is átépítették. Az 1946-os áradás után, amely majdnem átfolyt a gát felett, az átépítés helyett új gát létesítése mellett döntöttek. Az új gát építése az 1956-os szuezi válság egyik kiváltó oka volt, Nasszer egyiptomi elnök a Szuezi-csatorna államosításából akarta fedezni a gátépítés költségeit, amelyből kiszálltak a britek és az amerikaiak.
A Szovjetunió azonban felajánlotta baráti segítségét és 1960-ban megkezdődött az építkezés, a teljes gátrendszer 1970-re lett kész. A 3600 méter széles és 111 méter magas gát megépítése azonban azóta is vitatott. A visszaduzzasztott, 550 kilométer hosszú, 5250 négyzetkilométer felületű Nasszer-tó miatt 90 ezer embert kellett kiköltöztetni. Ráadásul 24 jelentős, ókori egyiptomi emléket kellett aprólékosan darabokra szedni és máshova szállítani. Így került Debod-templom Madridba, Dendur-temploma pedig New Yorkba.
[origo]
