Reggel megkezdődtek az augusztus 20-ai állami ünnepségek, amikor a Kossuth téren felvonták a magyar lobogót. A teret teljesen lezárták, az ünnepséget csupán néhány bekiabáló próbálta megzavarni a Földművelésügyi Minisztérium előtti kordon mögül.
A Magyar Köztársaság lobogójának felvonásával kezdődött el reggel fél kilenckor a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. A zászlófelvonáson részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A kormány több tagja mellett jelen voltak a diplomáciai testület képviselői is.
A Kossuth teret a rendőrség teljesen lezárta az állami zászló felvonásának idejére, az augusztus 20-i ünnepi rendezvényre érkezők csak fémdetektoros kapun, szigorú átvizsgálás után léphettek a Földművelésügyi Minisztérium épülete előtti, kordonokkal elzárt területre. A Parlament közelében több tucat rendőrautó, és egy csapatszállító teherautóban teljes védőfelszerelést viselő rendőrök várakoztak, de intézkedésre nem került sor.
Néhány árpádsávos zászlót lengető ember már az ünnepség megkezdése előtt megjelent a tér közelében, őket a rendőrök igazoltatták. A zászlófelvonás közben többször sípolással és fütyüléssel, illetve „Gyurcsány takarodj!”, „börtönbe” szavakat skandálva próbálták megzavarni az ünnepséget.
Ceremóniák, kenyérfesztivál, tűzijáték
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem végzett fiataljait az idén az eddigiektől eltérően nem a Kossuth téren, hanem a Hősök terén avatják honvédtisztté. Erre délelőtt tíz órakor kerül sor, és a legfőbb közjogi méltóságok is ott lesznek. Az avatás után helikopterek, harci és szállító repülők húznak el a tér felett. A Szépművészeti Múzeum előtti területen pedig haditechnikai bemutatót tartanak.
Az állami kitüntetéseket az államfő, az Országgyűlés elnöke, a miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter adja át délután egykor a Parlamentben. Az államfő délután nem Budapesten, hanem Székesfehérváron vesz részt ünnepi programokon, majd megkoszorúzza a magyar királyok sírját és beszédet mond.
A délután 17 órakor a budapesti Szent István-bazilika előtt tartott szentmisét követő Szent Jobb-körmeneten a Nagycsaládosok Országos Egyesületének körében vesz részt az államelnök. A misét Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatják be. Gyurcsány Ferenc este részt vesz és beszédet mond a Biennálé, a Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválja keretében megrendezett ünnepségen.
Délelőtt tíztől egész napos kenyérfesztivál kezdődik a Városligetben, a Vajdahunyadvár mellett. Este hét órakor, a tűzijáték előtt Zenehajó közlekedik majd a Duna két partja mentén, időnként megállva. A hajón a Kiyo-Kito nevű együttes játszik majd dobzenét japán dobokon. Az augusztus 20-ai tűzijáték este kilenc órakor kezdődik: a rakétákat a Lánchídról, a Citadelláról, az Erzsébet hídról és két uszályról lövik fel.

