2007.08.16., 2007. évfolyam, 33. szám
szerző: Sándor Zsuzsanna forrás: 168ra
cimke: Magyar Gárda
A Magyar Gárda a megalakulását a pozsonyi csata 1100. és az ónodi országgyűlés 300. évfordulójához köti. Nyilván, mert e történelmi eseményekkel is szimbolizálja politikai törekvéseit.
A pozsonyi csata egyike volt kevés hadi győzelmeinknek. A magyarok megtelepedtek a Duna-Tisza közén, majd 900-ban terjeszkedni kezdtek, kiverték a bajorokat a területről. Hét évvel később a bajorok Pozsonynál megpróbálták visszafoglalni Pannóniát, de nem sikerült nekik. Az ok: az íjazó magyarok harcmodorát Nyugat-Európában nem ismerték, nem voltak felkészülve rá. Mindez kifejezheti a Magyar Gárda üzenetét: összefogással, antimodern szellemiséggel térdre kényszeríthető az ellenfél. Csakhogy ismerni kell a történelem folytatását: 955-ben Augsburgnál a magyarok totális vereséget szenvedtek, s vége szakadt a kalandozásnak.
Az ónodi országgyűlés – mint szélsőjobboldali történelmi szimbólum – még kevésbé érthető. II. Rákóczi Ferenc 1707-ben Ónodon összehívta a kuruc rendeket, hogy kimondják a Habsburgok trónfosztását. Ez netán „alliterálhat” a Gyurcsány-kormány „trónfosztásával”. Ám a hasonlat sántít: Rákóczinak pénzre volt szüksége, hogy hadsereget szervezzen, adóemelést akart, s ezért saját rendjei is fellázadtak ellene. Végül Rákóczi többüket kivégeztette.
A Magyar Gárda honlapján az is szerepel: „A magyarság fizikai, lelki, szellemi önvédelem híján maradt. Nemzetünknek nincs hová hátrálni.” Ez végképp értelmezhetetlen. Hová, miért is kellene hátrálnunk? Még sosem fordult elő, hogy mi Európától ellenszolgáltatás nélkül kapjunk bármit is. Az uniós támogatás páratlan lehetőség. Mivel ez a jelenlegi kormány sikere is, a radikálisok mindent elkövetnek, hogy elértéktelenítsék. De azt állítani, hogy éppen most fosztják ki az országot – nonszensz.
Tévedés az hinni: puccs csak diktatúrában fordulhat elő. Sőt, a szélsőségek számára a demokrácia a legjobb közeg, hiszen a kormány megdöntésével saját diktatúrájukat akarják bevezetni. Ez történt annak idején a weimari köztársaságban is. Ha ott tekintélyuralmi rendszer lett volna, Hitler börtönben végzi. Mussolini is szabad kezet kapott Olaszországban, s Lenin sem véletlenül hirdette, hogy előbb a polgári demokráciát kell kivívni Oroszországban, majd utána jöhet a proletárdiktatúra.
Ha Magyarországon egyedi jelenség lenne a „fekete sereg”, nem volna jelentősége. Csakhogy a szélsőjobb egyre nagyobb teret kap. Tavaly szeptemberben beköltözhettek a Kossuth térre árpádsávos zászlóikkal, azóta sorra megjelentek a legszélsőségesebb faji gyűlöletet árasztó internetes újságok, most pedig már militáns gárdába tömörülnek.
Európában az ilyen csapatok nagyon rossz emlékeket ébresztenek. Az első világháború után Németországban, Ausztriában, Svájcban különböző ligák, rendek, félkatonai szervezetek alakultak, s rendszeressé váltak az utcai harcok. Magyarországon a különítményesek garázdálkodtak. Romániában egy ifjúsági szervezetből nőtt ki a Mihály Arkangyal Légió, amely „kulturális missziót” hirdetett. Templomokat, iskolákat építettek, közben magyarokat, zsidókat, munkásokat vertek. Később belőlük alakult a fasiszta Vasgárda, amely már politikai hatalmat is nyert. Azokban az időkben gazdasági válság, felfordulás volt mindenütt.
A reformok miatt most nálunk is nagy a zűrzavar, de nem ez a veszélyes. Amerikában és egész Nyugat-Európában megállt a fejlődés, megszorítások vannak, megrendült a politikai szféra. Ez különösen Közép-Európára hat ki: a Nyugat nem tudja állni a „cechet”, hogy kényelmesebb tempóban zárkózhassunk fel. Így viszont óriásiak a feszültségek a régióban, s ez radikalizálódáshoz vezet.
Ezeket a csoportokat csakis a vetélkedő pártok összefogásával lehet megfékezni. Nagyon fontos, hogy a civil szervezetek kikényszerítsék a szélsőjobbtól való politikai elhatárolódást.
