Elnézést kért a Fidelitas, mert a szervezet honlapjára felkerült egy „Kohnvergencia program” feliratot tartalmazó plakát. A montázst eltávolították, az ügy miatt vizsgálat indul.
A Fidelitas elnézést kér azért a honlapjára felkerült plakáttervezet miatt, amelyen a „Kohnvergencia program” felirat szerepelt – olvasható a szervezet honlapján.
A közlemény szerint az azóta eltávolított plakát egyike volt azoknak a pályaműveknek, amelyek a szervezet „Mit kaptál Gyurcsánytól” elnevezésű pályázatára érkeztek. A Fidelitas céljaival, szellemiségével nem egyeztethető össze az ábrázolás – fogalmaz a közlemény, amely szerint mulasztás és figyelmetlenség miatt kerülhetett a plakát kiemelt alkotások közé. Az ügy miatt belső vizsgálat indul a szervezetnél.

