Mazsihisz: A radikális erők megkezdték a felkészülést a fegyveres erőszakra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a radikális erők megkezdték a felkészülést a fegyveres erőszakra, ami egyaránt veszélyezteti az ország közrendjét és a magyarországi zsidóság nyugalmát – közölte a szervezet a Magyar Gárdával kapcsolatban.
A Fiatal Baloldal (FIB) felszólítja a legnagyobb ellenzéki párt politikusait, hogy határolódjanak el a Jobbik által bejelentett, „deklaráltan félkatonai” Magyar Gárdától. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője válaszában hangsúlyozta: „Azokkal a szervezetekkel szemben, amelyek veszélyeztetik mások jogát, nem a politikának, hanem az erre hivatott szerveknek kötelességük fellépni.”
Az MSZP és az SZDSZ is felszólította a Fideszt, hogy határolódjanak el a Jobbik által létrehozott Magyar Gárdától. A Fidesz szóvivő-helyettese az alkotmányos jogok érvényesülése, így az egyesülési jog szabad gyakorlása melletti való kiállást hangsúlyozta reakciójában.
A Magyar Gárda első avatási szertartására 2007. augusztus 25-én kerül sor. Az avatáson 56 gárdista veheti át az oklevelét.
A cikk teljes egészében a Magyar Nemzet honlapján olvasható
hírTV,MNO

